Budapesti Értéktőzsde áru szekciójában március 1-én indul el a - BÉT többi piacán már évek óta működő - teljesen elektronizált távkereskedés, amivel lehetővé válik egy regionális szervezett árupiac kialakulása. A tradicionális árupiaci nyílt kikiáltásos rendszer a pesti tőzsdei kereskedés újraindulásától kezdve 2007. február 28-ig működött. Az utóbbi két-három évben azonban a gabona üzletek többsége nem a nyílt kikiáltásos termi kereskedésben, hanem az azt követő elektronikus kereskedés során született. Az eddigi vegyes, hagyományos nyílt kikiáltásos és modern elektronikus kereskedést is ötvöző piacon a külföldi árutőzsdei szolgáltatók részvétele a nyílt kikiáltásos kereskedésben földrajzi korlátok miatt nem volt lehetséges. Ez az akadály most a parkett bezárásával elhárul, és a párizsi és londoni árupiac után Magyarországon is kizárólag elektronikus rendszeren lehet majd üzletet kötni. A képernyőkön keresztüli kereskedés térhódítása a tőzsde, a kereskedők és a befektetők szempontjából is számos előnnyel jár. Az elektronikus kereskedés a likviditás bővülését eredményezheti, mivel az új rendszer infrastrukturális oldalon biztosítja az áru szekció regionális szerepének erősödését, lehetővé téve a környező országok kereskedőinek közvetlen kapcsolódását a kereskedelembe. A nemzetközi példák azt mutatják, hogy amint a falak közé szorított piacot fölváltja egy, a világon bárhonnan elérhető kereskedési rendszer, a forgalom növekedése tapasztalható. Átláthatóbbá válik a piac is, mivel az elektronikus rendszer révén a tőzsde sokkal szélesebb körű információmennyiséget képes szolgáltatni a rendszerben lévő ajánlatokról, a megszületett kötésekről a befektetőknek. Amellett, hogy az egységes kereskedési platform üzemeltetése komoly költségmegtakarítással jár, a rendszer üzembiztonsága is jelentősen nő, továbbá a technikai lehetőségeknek köszönhetően az üzletkötések száma is nagyságrendekkel emelkedhet. Az áru szekcióban jelenleg 13 kereskedőcég 39 (határidős, azonnali és opciós) termékre átlagosan napi 70 millió forint értékben köt üzletet. Az elektronikus kereskedés kizárólagossá válása és az EU piaci szabályozás változása egyaránt abba az irányba hat, hogy ez a forgalom a közeljövőben jelentősen emelkedhet.
Gabonát elektronikusan
Kizárólag elektronikus rendszeren lehet majd üzletet kötni március 1-től a Budapesti Értéktőzsde áru szekciójában, a forgalom növekedése reményében.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
Véleményvezér
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek
Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan
Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Nógrád megyében az idén hullott csapadékmennyisége vetekszik az Atacama‑sivatag számaival
Erre senki nem számított.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején
Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át
A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.