Összeültek a lapkiadók

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) február 28-án tartotta éves közgyűlését. A közgyűlés megvitatta az elnökség éves jelentését, a 2006. évi zárszámadást, valamint a 2007. évi költségvetési előirányzatot és elfogadta azt.

Az MLE két éve azt a stratégiai célt tűzte maga elé, hogy nagyobb súlyú, befolyásos, erős érdekérvényesítő képességgel rendelkező, számos, de a kölcsönös érdekek mentén együttműködő taggal, kifelé egységes szolgáltató szervezetté váljon. Az elmúlt időszak jól tükrözi, hogy az Egyesület komoly lépéseket tett ennek érdekében, és ma már elmondható, hogy a kitűzött célt elérte: van olvasásranevelési program (HÍD, Séta, Ladik), jelentős részvétellel workshopok, konferenciák, van PRESSZ/SZÓ olvasósátor a Sziget Fesztiválon, és idén megrendezésre kerül a Sajtófesztivál.

A cél ma az MLE, mint szolgáltató Egyesület továbbfejlesztése, újabb szolgáltatások felkínálása a tagságnak, további fontos cél a tagság bővítése: a kisebb kiadók bevonása az MLE körébe, ami jelentősen hozzájárulna, hogy a kiadói piac átláthatósága nagyobb legyen.

A közgyűlés a rendes évi tisztújítás keretében az alábbi elnökséget választotta két éves időtartamra:

Elnök:                     

Kázmér Judit, a Pannon Lapok Társasága Kiadói Kft. stratégiai ügyvezető igazgatója

Az elnökség tagjai: 

  • Doktor Ferenc, az Adoc Semic Kiadói Kft. ügyvezető igazgatója
  • Hivatal Péter, az MTG Metro Gratis Kft. vezérigazgatója
  • Király Mária, az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. gazdasági igazgatója
  • Kovács Tibor, a Népszabadság Kiadó és Nyomdaipari zRt. elnök-vezérigazgatója
  • Kövesdi László, a  Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. lapigazgatója
  • Ruszkai Nóra, a Sanoma Budapest Kiadói zRt. vezérigazgató-helyettese
  • Süle László, a Napi Gazdaság Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója
  • Szakács László, a Grabowski Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo