Piac&Profit cikkei


Piac&Profit cikkei

Nálunk nem drágult

Nálunk nem drágult 

Az első osztályú irodák bérleti költségek nőttek a legtöbb piacon a világon, különösképpen Ázsiában, míg londoni West End maradt a világ legdrágább üzleti térsége. Ezek a "Bérleti díjak a világpiacon" című CB Richard Ellis tanulmány főbb megállapításai.
Mikor vegyünk lakást?

Mikor vegyünk lakást? 

A nagyobb lakóprojektek értékesítése általában előértékesítési periódussal indul. Ennek megkezdéséhez nem feltétel az építési engedély megléte. A projekt ekkor még nem rendelkezik végleges marketinganyagokkal, a lakások pedig végleges alaprajzzal, s az átadási dátum is legfeljebb hónapos intervallummal van megadva.
Diszkriminál a kormány?

Diszkriminál a kormány? 

A kormány a gépjárműadó rendszerének átalakítását tervezi, melynek megfelelően a személygépkocsik és motorkerékpárok jövő évtől a teljesítményük után adóznak úgy, hogy az adó mértéke az első forgalomba helyezést követő évek számától függően csökken.
Meddig drágul a benzin?

Meddig drágul a benzin? 

Forintgyengülés miatt drágul a benzin, a fejlett országok megtűrik a korrupciót, pluszadó a Széchenyi-kártyára, ma jelentik be az energiaárakat.
Nyomtatón folyik el a pénz

Nyomtatón folyik el a pénz 

A nyomtatók és nyomtatási feladatok a legtöbb vállalkozásban nem tartoznak a fókuszpontok közé, pedig rengeteget lehet rajtuk spórolni.
Éppen hogy dobogós az ország

Éppen hogy dobogós az ország 

Magyarország a közép-kelet-európai országok közül a harmadik helyen végzett versenyképesség tekintetében az Ernst and Young legfrissebb felmérése szerint - közölte Czakó Borbála, a tanácsadó cég vezérigazgatója sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
El vagyunk keseredve

El vagyunk keseredve 

2006 második negyedévében példátlan zuhanást tapasztalhattunk a Fogyasztói Bizalom Index alakulásában: a márciusi rekordmagasság után ugyanis 52 pontos visszaesés mellett mindössze 152 pontot ért el júniusban az Index.
Vége a pünkösdi áfának

Vége a pünkösdi áfának 

Az áfa mindkét felső kulcsa emelkedni fog, az alacsonyabb 17, a magasabb 23 százalékra - hangzott el az OÉT keddi ülésén.
Már 150 millióan

Már 150 millióan 

Átlépte a 150 milliós határt a telefonvonali szélessávú internetelőfizetések (DSL) száma világszerte március végére, ami 39 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a DSL Forum tanulmányából.
Két hónapig még adómentesen teheti

Két hónapig még adómentesen teheti 

Szeptembertől adó a befektetéseken, brutális benzinárak, műtét előtt az egészségügy, nem mindenkinek kell tandíjat fizetnie.

Teljes bukás a devizahitel? 

A forint gyengülésével egyre rosszabb befektetésnek tűnnek a devizahitelek. Meddig éri meg euróban, svájci frankban eladósodni?

Nem nyúl a forinthoz az MNB 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) erősen figyeli a forint árfolyamának alakulását, de nem tervez azonnali nyíltpiaci beavatkozást.

Exkluzív üzleti szakkönyvek magyarul 

Itthon is megjelentek a menedzserek, marketingesek világszerte legkeresettebb kézikönyvei, az A Financial Times Handbook of Management, és a Princliples of Marketing.

Hitel a nyugdíjra 

Előrelátó hitel néven új, lombard típusú hitelt vezetett be az Erste Bank, melynek fedezetéül az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás szolgál.

Még rugalmasabb juttatások 

Ügyfelei számára ingyenes cafeteria alkalmazást mutatott be az Accor Services Magyarország COFFEIN2006 néven. A világ vezető utalványforgalmazójának hazai képviselete ezzel párhuzamosan együttműködési megállapodást kötött a NEXON-al, így a teljes körű kafetéria megoldásra vágyó Accor-ügyfelek kedvezménnyel juthatnak hozzá a NEXON cafeteria -portfoliójához.

A miniszter titokban... 

Kóka a kormányülés helyett New York-ban járt, az MDF az SZDSZ előtt a Mediánnál, Gyurcsány a menetrendről és a hiábkról, bérbefagyasztás a közigazgatásban.

Tisztelt Ász! 

Június 11-én ismét megrendezésre került a Tisztelt Ász társasági teniszverseny. Az élen exminiszterek és parlamenti képviselők végeztek.

Önerő nélkül! 

A lakóingatlan-vásárlások lendülete az államilag támogatott lakáshitelek szigorítása óta némileg lankadni látszik, a pénzintézetek azonban mindent megtesznek annak érdekében, hogy fenntartsák az érdeklődést az ügyfelekben. A devizaalapú hitelek után az új kedvenc az ingatlanlízing lehet, amelyből - nem túl nagy meglepetésre - létezik már devizaváltozat is.

Menetrend: elfogadva 

Az oktatási miniszter a jövő hét kedden ismerteti az oktatási reform második ütemét, július 31-én pedig elindul az egészségügyi reform - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szombaton.

Garantált hozam az MKB-tól 

Új, tőkegarantált befektetési alap-konstrukciót kínál ügyfeleinek június 22-től az MKB Alapkezelő Rt.

Evások, listára! 

A jövő évtől felkerülnének az APEH honlapjára az evások. Az intézkedés az adóhivatal szigorítási kurzusának lehet a része, az adóbeszedés hatásosságának javulását várják tőle. Keményebb fellépést ígérnek a fiktív cégek ellen.

Ha abbahagyja, fizetnek! 

Az EU radikális reformokat készül bevezetni a borszektorban, melynek célja az óriási túltermelés letörése. A Bizottság szerint a mélyreható reform egyensúlyt teremt a piacon, növeli a versenyképességet, megvédi a vidéki térségeket, és egyszerűbbé teszi a szabályokat mind a termelők, mind a fogyasztók érdekében.

Sok mobil, kevés kártya 

A GKI legújabb felmérése szerint dinamikusan nő mind a mobiltelefonos banki, mind a webkártya-szolgáltatások iránti igény.

Az olaszok összekötik 

A BT Albacom és három másik olasz szolgáltató korszakalkotó szerződést írt alá az olasz Országos Közigazgatási IT Központtal (CNIPA) az Olaszországban eddig létrehozott legnagyobb közigazgatási kommunikációs infrastruktúra, az (SPC), központi és helyi közigazgatási intézményeket összekapcsoló rendszerének létrehozására.

Legjobb munkahelyek - Mindenki számít 

Az átlagos vállalatoknál az emberek harmada gondolja, hogy az ő véleményével is törődnek a felsővezetők. A Hewitt által megnevezett Legjobb Munkahelyeknél kétszer ennyien érzik az odafigyelést.

A magyarok a legfrusztráltabbak 

A régióban jellemző a fizetéssel való elégedetlenség, és elsősorban a magyarok frusztrákrak ezen a téren. A karrieresélyek sem túl rózsásak.

Dráguló Európa 

Az irodák iránti kereslet tovább erősödött a legtöbb nagy európai piacon, elérve a rekord-mennyiségű, 2,3 millió négyzetmétert a vizsgált 14 európai városban, állítja a CB Richard Ellis legfrissebb tanulmánya. A 2006-os első negyedéves EMEA (Európa, Közel-kelet és Afrika) régió irodapiaci jelentésében a CBRE adatai szerint az erőteljes bérlői aktivitás bérleti díj növekedését eredményezte számos európai kulcs fontosságú piacon, kivéve néhány német városban és Amszterdamban.

Online oktatás kicsiknek 

Az ETP olyan, speciális on-line oktatási portál, melyen a programban résztvevő partnerországok vállalkozói megoszthatják tapasztalataikat egymással (magyarul, angolul és németül).

Egy hónap múlva olcsóbb lesz! 

A Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsa a hazai és uniós konzultációk után meghozott ármegállapító határozatával tovább élénkíti a szélessávú internet-hozzáférések piacán a szolgáltatók közötti versenyt, ezzel hozzájárul az ADSL-szolgáltatás kiskereskedelmi árának további csökkentéséhez. A határozat egyben megteremti annak a lehetőségét, hogy a már huzamos ideje ADSL-t használó, de még mindig a korábbi magasabb árakat fizető ügyfelek előfizetési díjaiban is érvényesülhessen a piacon megfigyelhető árcsökkenés, jelentette be az NHH csütörtökön.

Futóművek Oroszországnak 

Két szerződést írt alá orosz partnereivel a Rába Futómű Kft., melyek révén megerősíti pozícióját az orosz midibusz- és városi autóbusz futóművek üzletágában.

Bankműveleti központ a végeken 

Békéscsabán megfelelő számú, magasan képzett munkavállalót talált a GE Money, ezért oda telepítette és már meg is nyitotta bankoperációs részlegét.

Karthago és berberek 

Tunézia az elmúlt években egyre kedveltebb célpontja lett a magyar turistáknak. Izgalmas tengerpart, ókori emlékek, színes bazárok, sivatagi kirándulások és a híres tunéziai konyha - minden igényt kielégítenek. Tunézia ráadásul nem tartozik a drága turistacélpontok közé és csak kétórás repülőútra van Budapesttől.

Rendkívüli intézkedések! 

A baromfihús- és tojáspiaci irányítóbizottság ma hagyta jóvá azt a bizottsági javaslatot, mely lehetővé teszi a baromfipiacnak a közelmúltbeli madárinfluenza-válság kedvezőtlen hatásai miatt szükségessé vált támogatását célzó intézkedések EU-költségvetésből való társfinanszírozását. A javaslat meghatározza azon intézkedéstípusokat, melyek 50%-os EU-társfinanszírozásban részesülhetnek.

Meztelen nőkre ne kattintson! 

A féreg számtalan álca segítségével próbál fertőzni, többek között olyan címszavakat használva a levél tárgyában, mint pl. "Meztelen világbajnoki meccs egyeztetve", "Focirajongók öt tizenévest öltek meg" és "Őrült focirajongók".

Azok kapnak, akik vállalják a nyilvánosságot 

Az Európai Bizottság közzétenné az EU strukturális alapjaiból támogatottak adatait, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.

Üres uszodák, befejezetlen hidak 

Az Európai Számvevőszék éles kritikával illette a Bizottságot a Romániába és Bulgáriába áramló EU-s pénzek ellenőrzésének hiánya miatt. Egy most közzétett jelentés szerint az EU adófizetők pénzéből épült beruházások felét egyáltalán nem vagy csak részben használták az eredetileg megjelölt célokra.

Ha már százmilliárdot költenek 

A magyarországi mecenatúra létezik, fejlődik, de jellemzői, természete sem az állam, sem a civil szektor számára intézményesen nem kezelhetők. Mégis a vállalatok és magánszemélyek irányából becslések szerint százmilliárdos nagyságrendben áramlik vissza támogatás különböző közügyek segítésére.

Áttörte a korlátot a forint? 

Nem hatott a forint árfolyamára sem a hétfői kamatemelés, sem Járai Zsigmond kommentje. A pozitív kezdés után nap közben újabb mélypontra zuhant a kurzus.

"Rendkívül veszélyes" 

Kedvezményes gáz rászorulóknak augusztustól, kedd estig csupán hat módosító javaslat érkezett az adótürvényekhez, Járai a szétvert büdzséről.

Gyakran zsugorodnak és fakulnak 

A klasszikus filmek fizikailag sérülékeny értékek, de egy új, automatikus film-helyreállító rendszer megőrizheti őket a jövő generációi számára.

Szellemjárta nyomtatók 

A Dell az írországi Limerickben mutatta be a régiós sajtó munkatársainak az új generációs lézernyomtatóit. Mi is ott jártunk.

Hajó (tömeg)közlekedés a Dunán 

Kikötővel gyarapszik a Duna Plaza mögötti terület, ahol a Prestige Towers elnevezésű lakópark is épül. A yacht kikötő sem csak a leendő lakókat szolgálja ki.

60 milliárd reklámra 

A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete közzé teszi a 2005. évi televíziós és rádiós reklámtorta adatait, az Ernst & Young által összegyűjtött és összesített számok alapján.

Vizsgálat - másként 

Új monitoring és beszámoltatási rendszer vár a korábbi gazdaságfejlesztési támogatásokat felvevőkre, leghamarább már július 7-én.

Mi kéthetente... 

A gyermekes háztartások a teljes hazai ruházati piac bevételének mintegy 38 százalékát, a cipőpiaci bevételeknek pedig 41 százalékát adják. A GfK Hungária FashionScope kutatásának adatai szerint a gyermekes háztartások 2005-ben gyakrabban vásároltak ruházati cikket, mint egy átlagos háztartás.

A vidék sem marad le 

A Takarékszövetkezetek az év első öt hónapjában a tavalyi egész éves banki átlagot meghaladó mértékben, mintegy 50%-kal növelték elektronikus szolgáltatást igénybe vevő ügyfeleik számát. Ezen a téren azonban további robbanásszerű fejlődés várható, köszönhetően annak a most befejezett több százmillió forint értékű beruházás-sorozatnak, amelynek segítségével a Takarékszövetkezetek a vidéki esélyegyenlőséget az online bankolás terén is megteremtik.

Százezer színlelt szerződés 

Akár százezer színlelt szerződés is lehet Magyarországon, ugyanakkor mindezidáig 143 adózó tett "önkéntes" bejelentést.

Senki nem áll ki a forint mellett 

A piac sodródik, a hétfői jegybanki kamatemelés tüneti kezelésnek sem volt elég. A helyzet középtávon nyugodhat meg.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé

Az egyik szélsőségből a másikba fordulnak a magyar befektetők, és még csak most indulunk el az euró felé 

A Hold Alapkezelő szakértőivel a várható hatásokról is beszélgettünk.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo