A pályzatok meghirdetésével hazánk az uniós tagországok közül az elsők között nyitja meg a 2007-2013 között rendelkezésre álló támogatási forrásokat. Az összesen mintegy 7000 milliárd forintos keretből gazdálkodó Új Magyarország Fejlesztési Terv operatív programjainak brüsszeli egyeztetése ugyan még néhány hónapot igénybe vesz, egyes kiírásokat a kormány már január 30-án megjelentet a gazdaságfejlesztés területén.
A felhívásoknak két deklarált a célja, hogy hozzájáruljanak a gazdasági növekedéshez (jellemzően KKV-knak juttatott technológiafejlesztési támogatásokon keresztül), illetve javítsák a foglalkoztatási helyzetet a hátrányos helyzetű kistérségekben, munkahelyteremt beruházások segítségével.
Új filozófia
A kormány (és így az unió) nem ingyenpénzt oszt: 60-75 százalék közötti önrésszel kell rendelkezniük programjaik megvalósításához. Az önrész mértéke annál nagyobb, minél fejlettebb területén kerül felhasználásra az országnak.
Tényleges hozzájárulást várnak el a magyar gazdaság növekedéséhez: a technológiai fejlesztések hatását minden nyertes cégnek megfelelő mértékű árbevételnövekedéssel kell tudnia igazolni. Ennek elmaradása esetén a pénzt (mint egy hitelt) kamatostól vissza kell fizetnie.
A pályázatok és forrásaik
Technológiafejlesztés
- Mikro- és kisvállalkozások technológiafejlesztése (6 milliárd forint): Eszközbeszerzésre vehető igénybe, 1-5 millió forint közötti támogatások kérhetők, legfeljebb a beruházási összeg 30 százalékáig.
- Komplex vállalati technológiafejlesztés kis- és középvállalkozások számára (6 milliárd forint): Eszközbeszerzésre, építésre, informatikai fejlesztésre, piacra jutáshoz vehető igénybe, 5-50 millió forint közötti támogatások kérhetők, legfeljebb a beruházási összeg 30 százalékáig.
- Komplex vállalati technológiafejlesztés (7,6 milliárd forint): Innovációs képesség erősítéséhez; energiatakarékossági célokra; piacra jutáshoz; beszállítóvá válásához vehető igénybe, 50-500 millió forint értékig kérhetők támogatások, legfeljebb a beruházási összeg 30 százalékáig.
Az első két pályázathoz hasonló tartalommal, 800-, illetve 1 500 millió forintos kerettel kerülnek kiírásra technológiafejlesztési pályázatok a Közép-Magyarországi Régióban február elején.
Munkahelyteremtés a hátrányos helyzetű kistérségek
(a 64/2004-es Kormányrendelet szerinti 95 hátrányosabb- és leghátrányosabb helyzetű kistérségben, illetve a 235 leghátrányosabb helyzetű településen)
- Munkalehetőség teremtő komplex beruházások támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben kis- és középvállalkozások számára (3,9 milliárd forint): Eszközbeszerzésre, építésre, informatikai fejlesztésre, piacra jutáshoz vehető igénybe, 5-50 millió forint közötti támogatások kérhetők, legfeljebb a beruházási összeg 40 százalékáig.
- Munkalehetőség teremtő komplex beruházások támogatása a hátrányos helyzetű kistérségekben (5,1 milliárd forint): Innovációs képesség erősítéséhez; hozzáadottérték-növeléshez energiatakarékossági célokra; piacra jutáshoz vehető igénybe, 50-500 millió forint értékig kérhetők támogatások, legfeljebb a beruházási összeg 40 százalékáig.
Minden olyan vállalkozás jogosult pályázni, amely a meghatározott hátrányos helyzet területeken hajtja végre a beruházást, függetlenül magyarországi bejegyzése helyétől.
Rászorult térségek és a kisvállalkozásokA hátrányos helyzetű térségekben kisebb az elvárt önrész ( míg Budapesten és Pest megyében 75 százalék, addig a hátrányos helyzetű térségekben 60 százalék). A kormány differenciál: nem támogatja a legfejlettebb, legjobb helyzetben lévő cégeket a kicsik kárára: Budapesti és Pest megyei nagy vállalatok nem pályázhatnak. További könnyítések segítenek a hátrányos helyzetű kistérségben befektetőknek.
Egyszerűbb pályázati rendszerNormatív alapú támogatás a kis értékű (1-5 millió forintos) támogatásoknál: csak a jogosultságot vizsgálják, egyszerű, adatlap-szerű igénylőlap.
Kedvezőbb biztosítéki feltételekAz államigazgatásból származó igazolásokat nem a pályázó szerzi be Nem kell hiteles okiratokat csatolni az igényléshez, csak azoknak, akik nyertek is az adott pályázaton. A pályázati kiírásokat a kormány minden esetben előzetesen megvitatja a szakmai szervezetekkel. A gazdaságfejlesztési pályázati kiírások is érdemben változtak a beérkezett vélemények nyomán, amelyeket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a honlapján tesz közzé.
A pályázati kiírásokban meghatározott keretösszegek nem a teljes 2007. évi támogatást jelzik, hanem kizárólag ezen kiírások költségvetését, amelyek az első tapasztalatok és értékelések után, megalapozott szakmai igények alapján a későbbiekben növelhetők.
A most megjelenő gazdaságfejlesztési pályázatokat továbbiak követik még 2007-ben az operatív programok brüsszeli egyeztetésének lezárását követően.
További információkat, illetve a pályázati kiírások teljes dokumentációját megtalálja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.