Fejlesztések: elhalasztva

Mérsékelt bizalomerősödést szodázott a kis és középvállalatok körében az Ecostat. Ám a vállalatok több mint a fele fejlesztései elhalasztását tervezi.

Elkészítette hagyományos konjunktúra előrejelzését a kis és középvállalatok véleménye alapján az Ecostat. Ebben a vizsgált kör konjunktúra-indexe 2007 januárjában 43,2 százalék volt, több mint három százalékkal kedvezőbb az előző havi értéknél. A hazai vállalkozások üzleti várakozásainak összesített mérőszáma a júliusi meredek visszaesést követően viszonylag széles sávban, alacsony szinten ingadozott. Az üzleti várakozások trendvonala a szeptemberi mélypont után emelkedőre váltott, szintje azonban 5-6 százalékponttal alacsonyabb az előző évek átlagánál. A hazai vállalkozások 2007 első félévére vonatkozó helyzetértékelése mérsékelt bizalomerősödést jelez. Az üzleti bizalom javulásában a globális konjunktúrával összefüggő kedvező reálgazdasági adottságok meghatározó szerepet játszanak. Elemzői várakozások szerint a világgazdaság növekedési üteme ebben az évben öt százalékhoz közeli lesz, a világkereskedelem erőteljes bővülése mellett.

Az előrejelzés szerint 2007-ben a bruttó hazai termék éves növekedése 2,5-2,8 százalék közötti lesz, a fejlődést a külpiaci áruforgalom tíz százalék feletti dinamikája támogatja. A beruházási tevékenység a bázishatásnak és az uniós transzfereknek köszönhetően a második félévben élénkülni fog, mértéke éves szinten megközelítheti a GDP dinamikáját. A vásárlóerő bővítésére a kormány szándéka szerint idén nem lesz lehetőség, a reálkeresetek várhatóan 3,5 százalékkal, a lakossági fogyasztás 0,5 százalékkal fog csökkenni.

A magyarországi kis- és középvállalatok idei fejlődési esélyei a makrogazdasági sarokszámok ismeretében az előző évekénél kedvezőtlenebbek lesznek. Versenyképességük javítását, tőkeerejük érezhető növelését önerőből csak kevesen tudják biztosítani. Az EU támogatások az innovatív cégek tőkeerejét erősíthetik.

Javulás jöhet

A döntően hazai tulajdonú vállalkozások 2007 első félévében a nemzetgazdaság fejlődési lehetőségeit derűlátóbban ítélik meg, mint saját pozícióik változását. Saját vállalkozásuk helyzetében egyértelmű tendenciaváltás nem várható, a bizonytalanság sok esetben a cégek életben maradását, működésük fenntarthatóságát jelenti. A kevésbé tőkeerős és alacsony hatékonyságú vállalkozások a növekvő költségek és a piaci kereslet szűkülése miatt gazdasági nehézségekkel kénytelenek szembenézni. A következő fél évre a nemzetgazdaság javuló kilátásaival, illetve stabilitásával számol a kis- és középvállalatok 24-32 százaléka, a pesszimista várakozások aránya július óta a legalacsonyabb, értéke 44 százalék. Saját vállalkozásuk féléves lehetőségeit mérlegelve 15 százalékról 24 százalékra nőtt a javulást feltételező cégek aránya és 41 százalékról 44 százalékra emelkedett a kilátások rosszabbodását prognosztizáló vállalkozások súlya. A kivárásos taktika alkalmazásával indokolható, hogy a vállalkozások 84 százaléka nem számol teljesítménye fél éven belüli bővülésével. Egytizedük 5 százalék alatti fejlődést feltételez. A KKV-k idén nem tartanak a versenypozíció jelentős változásától. Helyzetét megingató verseny kialakulásával 29 százalékuk számol, fél éven belül új erős versenytárs megjelenését 39 százalékuk valószínűsíti. Januárban a beszállítói lehetőségek megítélése nem változott, a nagyvállalati együttműködést 24 százalékuk tekinti reális lehetőségnek.

A hazai tulajdonú vállalkozások nem számolnak kedvező fordulattal a termelés alapvető feltételeiben. Az államháztartási hiány lefaragását célzó stabilizációs program és a költségvetés irányszámai alapján a vállalatcsoport értékesítési és jövedelmezőségi helyzete 2007-ben nem fog javulni. A kisvállalati kört érzékenyen érinti a hazai kereslet csökkenése, az importverseny erősödése és a fizetési kötelezettségek emelkedése. A hazai vállalkozások szerint tevékenységük bővítését döntő mértékben a belföldi kereslet elégtelensége veti vissza, második helyen a gazdasági környezet kiszámíthatatlanságát, harmadsorban az éles versenyt említik. A késztermékek állománya a cégek 59 százalékánál nem változik, a készletszínt növekedésével 15 százalékuk számol. A saját előállítású készletek csökkenését prognosztizáló vállalatok aránya 26 százalékra nőtt, ennek hátterében a termelés várható visszaesése, a meglévő készletek kiárusítása áll. A vásárolt készletek fél éven belüli növekedését jelzi a KKV-k 19 százaléka. A termelési prognózisokkal összhangban az alapanyagok és félkész termékek állománya a cégek 31 százalékánál csökkenni fog. A vállalkozások növekvő számban és arányban kényszerülnek áttekinteni és racionalizálni készletszintjüket. A belföldi piacokon stabil kereslettel számol a KKV-k 53 százaléka, bővülő piacokban bízik 13 százalékuk. A külpiaci értékesítés várható alakulása érdemben nem befolyásolja a kis- és középvállalatok üzleti hangulatát. A cégek háromnegyede alig változó lehetőségekkel számol külpiaci értékesítésében, bővülő exportrendeléseket 18 százalékuk vár.

Az első felében a hazai kis- és középvállalatok jövedelmezősége, likviditási helyzete romlik, a termékeik, szolgáltatásaik iránti kereslet szűkül. A működési terhek és az infláció növekedése a jellemzően alultőkésített, forgóeszköz hiánnyal küzdő szektor gazdálkodásában komoly nehézségeket okozhat. A kis- és középvállalatok 44 százalékának pénzügyi helyzete a következő fél évben változatlan marad. Javuló likviditásban a cégek 18 százaléka bizakodik, fizetési nehézségek kialakulásától 38 százalékuk tart. A likviditási problémák kezelése érdekében a vállalatok több mint a fele fejlesztései elhalasztását, 40 százalékuk hitel felvételét tervezi.

Uniós források ellensúlyozhatnak

A vállalkozások kedvezőtlen üzleti várakozásait gyenge beruházási elkötelezettség kíséri. A lassuló, strukturális feszültségekkel terhes makrogazdasági környezetben új fejlesztési források elsősorban az EU-s támogatásokból nyerhetők. Az év első hónapjában a hazai kis- és középvállalatok beruházási hajlandóságát összegző mutató értéke 30 százalék, tendenciája enyhén csökken. A fejlesztések megvalósításához hitelt igénylő cégek köre stabil, arányuk 44 százalék. A beruházási tevékenységet korlátozó feltételek sorában őrzi első helyét az elégtelen belföldi kereslet, ezt követi a jövőt övező bizonytalanság. A KKV-k előrejelzése szerint a kapacitások kihasználtsága 2007 első félévében várhatóan kismértékben javul. A vállalatok fele tevékenysége folytatásához elégséges kapacitással rendelkezik. Részben felesleges termelési háttér jellemzi a cégek 44 százalékát, jelentős felesleg mindössze 2 százalékuknál fordul elő.

A múlt évi infláció 3,9 százalékra gyorsult, decemberben elérte a 6,5 százalékot. Várakozások szerint az erős inflációs nyomás 2007 első félévében is fennmarad, az árhullám tetőpontját várhatóan március-áprilisban éri el. A számítások szerint idén átlagosan 6,4 százalékos lesz az infláció. Az első napokban a KKV-k 2006-ra vonatkozó inflációs prognózisa 5,7 százalék volt, majdnem 2 százalékponttal meghaladta a tényleges értéket. A múlt évi decemberi 12 havi árindexet 5,8-ra becsülték a vállalatok, ami viszont elmarad a tényleges ütemtől.

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo