Építkezni és eladni lesz nehéz?

Bár idén a lassabb növekedés nyomán a legtöbb ágazatban kiszámíthatóbb környezettel szembesülnek a vállalatok Európában, a csökkenő haszonkulcsok több szektorban is a fizetési kockázat növekedését okozzák. Magyarországon a kormányzati megszorítások miatt olyan ágazatokban is a kockázatok növekedésére kell számítani, amelyek globális és regionális trendjei egyébként javulást ígérnének.

A Coface csoport 2007-re szóló előrejelzése szerint a világgazdaság növekedése lassul, ugyanakkor a legtöbb ágazat globális növekedési üteme változatlan maradhat. Előrejelzéseink szerint ez az olajárak stabilizációját hozza magával, amennyiben nagyobb geopolitikai válságok nem következnek be. Ezzel párhuzamosan a nyersanyagok drágulása is lassul, esetenként megáll, ami az ezeket felhasználó vállalatok haszonkulcsának növekedését hozhatja. Nem lesz azonban igaz ez valamennyi cégre, ugyanis ez a hatás csak részben lesz képes ellensúlyozni a kereslet gyengélkedését.

Ismét Ázsia

Egyértelmű sikerre csak a fejlődő országok, így különösen Ázsia számíthat. E régió termelői nem csak a megélénkülő regionális keresletből profitálhatnak, de nyereségességüket javítja az is, hogy a termelési költségek továbbra is igen alacsonyak maradnak. Ennek megfelelően a legtöbb termelőágazat ázsiai kockázati besorolása egyértelműen jobb, mint a fejlett országokban. Igaz ez még akkor is, ha egyes szektorokban (különösen Kínában) az éles verseny a tetemes kihasználatlan kapacitás változatlanul megnehezíti a cégek dolgát.

Magyarországon az inkább stagnálást vagy romlást ígérő regionális és európai trendek mellett a következő év ágazati kockázatait döntően befolyásolja a gazdaságpolitika változása - emelte ki Mikael C. Szabo, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója. A különféle megszorítások nyomán nem csak a háztartások kereslete csökkenhet, de fokozódhatnak a béremelési igények is, amint azt máris látjuk a munkaadók és munkavállalók egyeztető tárgyalásain. Mindezek alapján itthon összességben inkább a kockázatok növekedésére számíthatunk, márpedig nemzetközi összevetésben Magyarországot már így is kirívóan magas fizetésképtelenné válási arány jellemezte, különösen a textil- és építőiparban, illetve a kereskedelemben. A megváltozó globális gazdasági környezetet látva a Coface csoport számos ágazat globális és regionális kockázati besorolását megváltoztatta.

Építőipar a legkockázatosabb

Az utóbbi évek látványos fellendülése után 2007-ben kisebb keresletre számíthat az építőipar. Ennek megfelelően a globális és a nyugat-európai "A-" besorolás egyformán "B+"-ra csökkent. Bár a kelet-európai besorolás továbbra is "A-", hazai viszonylatban koránt sem ilyen kedvező a kép. A Coface Hungary szeptemberi adatai szerint az ágazat a tartozási láncok kialakulása miatt 4,17 százalékos fizetésképtelenségi hányadával a  legkockázatosabbnak számít Magyarországon. #page#A nyugat-európai kockázatnövekedés ugyanakkor rövid távon várhatóan nem növeli a magyar gondokat, mivel a hazai cégek számára kulcspiacnak számító Németországban nem várható komolyabb kereslet-visszaesés.

Romló magyar esélyek

A közelmúltban Észak-Amerikában már C kategóriába visszasorolt gépjárműgyártás kilátásai Nyugat-Európában is romlottak, így itt előrejelzéseink szerint "B"-ből "B-"kategóriába csúszik vissza az ágazat. Régiónk besorolása ugyanakkor egyelőre B+ maradt, amit nem csak a hazai viszonylatban átlagosnak mondható csőd-valószínűség indokol, hanem az is, hogy a fejlett országokban stagnáló értékesítéssel szembesülő gyártók termelésük egyre nagyobb részét helyezik át az alacsonyabb bérköltségű országokba. Mivel azonban a termelés piacokhoz való közelsége ebben az ágazatban igen fontos, rövid távon régiónk helyzete aligha romlik. Ugyanakkor a csökkenő haszonkulcsok miatt egyre fontosabbak lesznek a közép-európai országok közötti adózási, szabályozási és országkockázati különbségek, ami a közép-európai országok befektetésekért folyó vetélkedésének kiéleződését hozhatja. Márpedig ezen a téren a súlyos költségevetési deficittel és komoly államadóssággal küzdő, megszorító gazdaságpolitikát követő Magyarország esélyei az utóbbi időszakban inkább romlottak. A regionális különbségeket jól mutatja, hogy a szlovák gépjárműgyártás felívelő ágban van, míg az Audi közelmúltbeli adóvitája inkább negatívan hathat a hazai termelésre.

Megszorítások miatt visszaeső kereslet

A kereskedelem besorolása Európában és Ázsiában egyaránt "B+"-ról "A-"-ra javult, miközben az észak-amerikai kontinensen a növekvő kockázat "A" helyett "A-"besorolást tett szükségessé. Nyugat-Európában a lakossági kereslet élénkülésére lehet számítani: különösen Franciaországban, Hollandiában és az Egyesült Királyságban várható javulás, de számításaink szerint némileg Németországban is javul a helyzet. A magyar kiskereskedelem 2,59 százalékos fizetésképtelenségi rátájával már ma is az átlagosnál valamivel kockázatosabbnak számít. Ráadásul a közelmúltban meghirdetett megszorítások, ártámogatás-csökkentések és áremelések hatása, illetve várhatóan la átványosan mérséklődő reálbérek miatt a kereslet drasztikus visszaesésére számíthatunk, ami sok kisebb üzlet fenntartójának okozhat komoly gondokat. Ezek alapján a Coface Hungary az ágazat magyarországi kockázatosságának érezhető növekedését valószínűsíti. A régiós országokhoz képest mutatkozó többletkockázat ráadásul hosszabbtávon is megmaradhat, hiszen a mostani kilátások szerint Magyarország utolsóként fogja bevezetni az eurót, s ez azt jelenti, hogy a döntően külpiacokra támaszkodó kereskedelem valutakockázata tartósan megmarad.

Véleményvezér

Elszabadultak a Magyar Posta árai

Elszabadultak a Magyar Posta árai 

Ez most nem finom.
Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak

Nem sikerült az első versenyképességi vizsgája Magyarországnak 

Az egykori magyar sikerágazat rosszul teljesít.
Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t

Szlovákiába érdemes menni élelmiszert vásárolni, a mélybe vitték az ÁFA-t 

Lassan bármerre megyünk kisebb árakkal találkozunk, mint itthon.
Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort

Hadházy Ákos megtalálta Orbán Viktort 

Reméljük lesz indiai szelfi is.
Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk

Megvan az új lengyel minimálbér, alulmaradtunk 

Hol van már a Magyarország jobban teljesít szlogen?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo