Kkv pályázatok


1100 milliárd forint vált hozzáférhetővé

1100 milliárd forint vált hozzáférhetővé 

Januártól 1100 milliárd forint pályázható az Új Széchenyi Terv keretében, a meghatározott stratégiai célok mentén - jelentette be kedden Egerben Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára.
Bértámogatást kapnak a vállalkozások

Bértámogatást kapnak a vállalkozások 

A Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) "Út a munka világába" című projektje keretében nyújtanak bér- és járuléktámogatást azoknak a vállalkozásoknak, amelyek bérpótló juttatásban részesülő munkanélkülit foglalkoztatnak - az erre vonatkozó pályázati kiírás az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján olvasható.
Hárommilliót érhet egy jó üzleti terv

Hárommilliót érhet egy jó üzleti terv 

Idén immáron ötödik alkalommal írták ki "A jövő fiatal vállalkozója" pályázatot, melyre a kreatív gondolkodású, ambiciózus hallgatók jelentkezését várják a szervezők.
Fellegi Tamás: Ésszerűbbé tesszük a fejlesztéspolitikát

Fellegi Tamás: Ésszerűbbé tesszük a fejlesztéspolitikát 

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a megújuló fejlesztéspolitikáról tartott előadást a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) csúcstalálkozóján, az Új Széchenyi Tervet bemutató országjáró körút első állomásán 2011. január 20-án, Budapesten. A tárcavezető a hazai vállalkozói szektor szerepéről szólva hangsúlyozta: a kormány eltökélt abban, hogy elősegítse a munkahelyeket teremtő magyar cégek gyarapodását. - áll az NFM közleményében.
Hogyan jussunk a milliókhoz?

Hogyan jussunk a milliókhoz? 

Szerdától letölthető az Új Széchenyi Terv pályázati kézikönyve -közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A program induló csomagjában 93 pályázat szerepel, 1.100 milliárd forint értékben. 2013-ig összesen 2.000 milliárd forint európai uniós támogatás és további jelentős magyar forrás, valamint pénzügyi eszköz áll rendelkezésre elsősorban a hazai kis- és középvállalkozások számára.
Többet kapunk az EU-tól, mint adunk

Többet kapunk az EU-tól, mint adunk 

Tavaly 2,615 milliárd euróval több pénz érkezett Magyarországra az Európai Unióból annál, mint amit az ország különböző befizetések és hozzájárulások formájában oda átutalt - számolta az MTI a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a napokban közzétett negyedéves jelentése alapján.
A kiscégek lehetőségei az Új Széchenyi Tervben

A kiscégek lehetőségei az Új Széchenyi Tervben 

2011. március 1-től adhatóak be az első, kis- és középvállalkozásokat érintő pályázatok az Új Széchenyi Terv keretében. A 2011-2013 közötti Európai Uniós pályázatok több, mint fele ebben az  évben lesz elérhető, 2012-2013-ban már fokozatosan szűkülnek a lehetőségek.
Nő az optimizmus: több pénzhez juthatunk jövőre

Nő az optimizmus: több pénzhez juthatunk jövőre 

A kiscégek 55 százaléka reálisnak tartja, hogy jövőre hozzáférhet az uniós forrásokhoz - derül ki a K&H felméréséből. Főleg a nagyobb középvállalatok az optimisták, de az Új Széchenyi-terv sokat segíthet a mikro és kisvállalkozások helyzetén is.
Dől a pénz: 300 milliárd csak jövőre!

Dől a pénz: 300 milliárd csak jövőre! 

A következő három évben, évente 300-300 milliárd forint, összesen 900 milliárd összegű Európai Uniós forrásra pályázhatnak a vállalkozások, sikerre az a vállalkozás számíthat, amelyik adózó munkahelyet teremt vagy tart meg - mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára csütörtökön, a Világgazdaság napilap által szervezett budapesti konferencián.
Pénzügyi tanácsadást kapnak a kiscégek

Pénzügyi tanácsadást kapnak a kiscégek 

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) pénzügyi szolgáltató hálózatot hoz létre hat tanácsadó céggel kötött megállapodás alapján - jelentették be kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. A megállapodást kedden írták alá az érintettek.

Magyar a legértelmetlenebb EU-s projekt 

Az Open Europe nevű szervezet összegyűjtötte az 50 legpazarlóbb, legértelmetlenebb olyan projektet, amihez uniós támogatás is járt - számol be a Népszabadság.

Deutsch: Még kétezer milliárd forintja van a kormánynak 

Még kétezer milliárd forint körüli, szabadon lehívható uniós forrás áll az Orbán-kormány rendelkezésére az Európai Unió 2013-ig tartó költségvetési ciklusából. A szocialista kormány azonban olyan szerződéseket is kötött - a várható választási vereségre készülve -, amelyekkel tudatosan szűkíteni akarta a következő kormányzat mozgásterét - jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában péntek reggel.

Túl nehéz pályázati pénzhez jutni 

2010 októberéig mindössze 33,1 milliárd forint értékű támogatást igényeltek a vállalkozások a GOP vállalati technológiafejlesztési kiírásai keretében. Tavaly - igaz, az egész évben - 136,5 milliárd forint volt ez az összeg. Az okok a Start Zrt. véleménye szerint az igénybe vehető keretösszegek csökkentésére és a feltételek jelentős szigorodására vezethetők vissza.

MVH: A HP akadályozza a gazdák pénzhez jutását 

Egyoldalúan felfüggesztette szolgáltatásait a Hewlett-Packard Magyarország (HP) az európai uniós támogatásokat kifizető Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára. Ez megnehezíti a mintegy kétszázezer magyar gazda minél gyorsabb uniós támogatáshoz jutását, jóllehet a hivatal munkatársai éjt nappallá téve dolgoznak.

Tízezreket kapnak hektáronként a gazdák 

A magyarországi gazdák várhatóan október 18-tól kaphatják meg a 2010. évi területalapú támogatás 50 százalékos előlegét. Az Európai Bizottság által meghatározott 275,75 forint/euró árfolyam alapján összesen közel 114,7 milliárd forintot kaphatnak a gazdák.

Amire már elfogyott a pénz 

A rendelkezésre álló keret valószínűsíthető kimerülése miatt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) felfüggesztette a magas foglalkoztatási hatású projektek, illetve a vállalati folyamatmenedzsment és az e-kereskedelem komplex támogatására kiírt pályázatokat a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban.

Pénzt a kicsiknek! 

A kormány elrendelte, hogy a nemzeti fejlesztési-, a nemzetgazdasági-, valamint a külügyminiszter, továbbá a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke kezdjen egyeztetést az Európai Bizottsággal az uniós forrásoknak a kis- és középvállalkozások versenyképességét szolgáló, az Új Széchenyi Terv irányvonalának megfelelő átcsoportosításáról - a határozat a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

"Jelentős pénzek" kkv-knak 

Jelentős pályázati lehetőségek nyíltak meg az Európai Unió kutatás-fejlesztési, innovációs pályázatain a magyar kis- és középvállalkozások számára (kkv) is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH).

Figyeljen oda, januártól már csak 10 % lesz a támogatás! 

Budapesten tervezett beruházásaikhoz a magyar vállalkozások 2011. január 1-től már csak maximum 10% európai uniós, illetve úgynevezett társfinanszírozott támogatást kaphatnak - figyelmeztet az M27 ABSOLVO finanszírozási tanácsadó.

A cégek az interneten kutatnak a milliók után 

A hazai vállalkozások az interneten keresztül értesülnek leginkább az uniós forrású pályázati lehetőségekről. Ha pedig információra van szükségük, elsősorban a pályázati tanácsadó cégekhez fordulnak - derült ki a 700 magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével zajlott K&H kkv kutatásból.

Irány Japán és Korea! 

Az EU Gateway Program 2008. júniusában indult, célja, hogy professzionális, személyre szabott tanácsadással és szolgáltatásokkal segítse azokat az Európai Unió tagországaiban működő vállalkozásokat, melyek a Japánban illetve Dél-Koreában történő üzleti megjelenésben potenciális lehetőséget látnak. A program lehetőséget kínál egy üzleti héten történő részvételre a célország(ok)ban. - írja Deloitte közleményében.

Újabb határidő közeleg! 

Szeptember 6-ig pályázhatnak komplex vállalati technológiafejlesztésre a mikro-, kis- és középvállalkozások - figyelmeztet a Világgazdaság Online mai cikkében.

Érvénytelenített agrárpályázatok: nagy a bizonytalanság 

Nagy a bizonytalanság a gazdálkodók körében a nemrégiben érvénytelenített agrár környezetgazdálkodási (AKG) programhoz kapcsolódó pályázati eljárások érvénytelenítésével kapcsolatban.

Mennyi szabálytalanság volt a 3745 milliárd elköltésében? 

A legtipikusabb szabálytalanságok a közbeszerzési törvény megsértése, az engedélyezett projektektől való eltérés, az el nem számolható és jogosulatlan költségek elszámolása, valamint a terület alapú támogatások túligénylése voltak - erre a következtetésre jutott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az EU támogatások felhasználásának ellenőrzése során.

Zöldipar: "Jó lenne, ha kifizetnék a megítélt támogatást" 

Az idei év első felét az elmulasztott lehetőségek félévének tartja a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége. Mint azt Székely Anna, a szövetség ügyvezető igazgatója elmondta: a válság utáni időszakban a környezetiparnak (is) égető szüksége lenne a kilábalást elősegítő lehetőségekre, ennek tükrében komolyan rontja az iparág versenyképességét az a sokmilliárdos, pályázati úton elnyert, elfogadott elszámolású forrástömeg, amelynek döntő része a mai napig kifizetetlen. - áll a közleményben.

A kormány a kkv-k felé iránytja az uniós pénzeket 

A kormány határozatában rendelte el, hogy a kis és középvállalkozások forrásellátásának javítása érdekében - az Új Széchenyi terv irányvonalának megfelelően - új pályázatokat kell megjelentetni. A kis- és középvállalkozások részére juttatandó európai uniós források növeléséről szóló1160/2010. (VII. 30.) Kormány határozat a Magyar Közlöny 2010. július 30-i, 125. számában jelent meg.

Rekord összeget költenek az intelligensebb Európára 

Európa eddigi legnagyobb kutatás-fejlesztési beruházását jelentette be Máire Geoghegan-Quinn európai biztos. Az Európai Bizottság csaknem 6,4 milliárd eurót különített el kutatási és innovációs célokra, elsősorban az intelligens növekedés és a munkahelyteremtés ösztönzésére. 

Számolják a milliókat: mennyit csaltak az uniós forrásoknál? 

Összességében jelentős mértékben csökkent, a mezőgazdaság, a kohéziós (felzárkóztatási) politika és az előcsatlakozási alapok felhasználása tekintetében azonban növekedett tavaly az EU-nak bejelentett pénzügyi szabálytalanságok száma - olvasható az unió pénzügyi érdekeinek védelméről és a csalás elleni küzdelemről szóló, szerdán Brüsszelben közzétett éves jelentésben.

Figyelem: változások várhatóak! 

Végre megjelenhet az egységes szemlélet a közvagyon kezelésében és a nemzeti fejlesztésben, azzal, hogy a kormány egy helyre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba koncentrálta az erőforrásokat - közölte Fellegi Tamás miniszter hétfőn, a  külgazdasági szakdiplomaták hagyományos külpiaci értekezletén.

Az EU-s pénzek leállításával fenyegetőzik Brüsszel 

Uniós támogatások megvonása is szerepel azon a listán, amelyet az Európai Bizottság javasol az államháztartási konszolidációval nem kielégítő módon haladó euróövezeti országok szankcionálására.

Többeknek lesznek elérhetőek az uniós források 

A lengyel költségvetési biztos ismertette, hogy az Európai Bizottság elfogadta az EU-alapok felhasználásának könnyítését célzó javaslatot. A jövőben például az eddigi 25 ezer helyett 50 ezer euró lesz az a küszöbszint, ami alatt közösségi pénzekből finanszírozott projektekhez kevesebb dokumentációt kell majd átadni.

Információ és pénzhiányban szenvednek a tolnai cégek 

Az elmúlt négy évben az innovációt és kutatásfejlesztést ösztönző pályázatokon elenyésző volt a Tolna megyei vállalkozások részvétele. A nyertes pályázatok 4-5 százaléka érkezett Tolnából - mondta Kocsis Tamás, a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója Pakson, egy vállalkozók számára szervezett rendezvényen.

Minden negyedik kis cég pályázna 

A mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozása szempontjából jelentős szerepet töltenek be a pályázati források, hiszen 700 vállalkozás vezetőjéből minden negyedik mondta azt, hogy az elkövetkezendő egy évben számítanak pályázati forrás bevonására.  „Ez alatt nemcsak az uniós társfinanszírozású forrásokat kell érteni, hiszen az induló vállalkozások számára elsősorban a munkahelyteremtő jellegű, 100%-ban hazai finanszírozású pályázatok jelenthetnek elérhető támogatást” – magyarázta az eredményeket Németh László, a K&H kkv marketing főosztály igazgatója.

Hogyan költsük el a maradék ezermilliárdokat? 

A 2007 és 2013 közötti időszakban hazánk számára elérhető közel 8 000 milliárd forint EU-s fejlesztési forrástól mindenki jelentős gazdasági fellendülést és látványos eredményeket várt, és miután ezen időszaknak hamarosan a feléhez érünk, érdemes megvizsgálni, hogy ezen elvárások milyen mértékben teljesültek. A felhasználható összeg 54%-át kötötte le az ország, de sok kritikus szerint az EU-s pénzek elköltését megtervező Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) filozófiája nem érvényesült maradéktalanul, vagyis a brüsszeli forrásokat eddig nem sikerült „néhány nagy, és egymást erősítő cél" kiválasztásával elkölteni.

Nem tudnak mit kezdeni a számtalan pályázati kiírással 

Az európai uniós pályázatok benyújtása szempontjából döntő fontosságú a vállalkozások számára a pályázati cégektől kapott tájékoztatás - derül ki a K&H által 700 kkv vezető körében végzett kutatásából. A pályázati szakértőktől szerzett információk mellett az internetes portálok bírnak kiemelt jelentőséggel, miközben az állami tájékoztatás fontosságát harmadik helyen jelölték meg a kkv döntéshozók.

Megéri együttműködni: 55 milliárd klasztereknek 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Pólus Programban az indulás óta 55 milliárd forint támogatást nyertek a vállalkozások együttműködésére létrejött klaszterek.

Uniós pénzek: oktatás is jár a győzteseknek 

Ingyenes oktatást indít az európai uniós gazdaságfejlesztési pályázatok kezeléséről ügyfeleinek a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. - közölte az uniós és hazai forrású pályázatok lebonyolítását végző szervezet.

1300 milliárdot már kifizettek 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kifizetései 2010 végére elérik a teljes 7 éves keret legalább 18 százalékát, azaz 1.300 milliárd forintot - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján közzétett átadás-átvételi dokumentumban.

Hétfőn lejár a határidő!  

Jó hír az agrár-környezetgazdálkodási támogatást igénylőknek, hogy a területazonosítási kérelmek benyújtásának határidejét június 9-ig meghosszabbította az agrártárca - így tovább lehet GPS-el azonosítani, mérni a táblákat. A 20 -féle agrártámogatással kapcsolatos egységes elektronikus kérelem beadásának határideje továbbra is május 17. éjfél! - figyelmeztet a Magyar Agrárkamara.

Nincs mire büszkének lennünk: Magyarország a középmezőnyben 

Magyarországon 2009 decemberéig az uniós alapokból szerződéssel lekötött források negyedét, azaz 3,4 milliárd eurót fizettek ki a kedvezményezetteknek. Az eddig kifizetett támogatás, és az összes, hét éves periódusra rendelkezésre álló forrás aránya 10%-os, mellyel az ötödik helyen állunk a régió országai között - derül ki a KPMG „EU Funds in Central and Eastern Europe - Progress report 2007-2009" című összehasonlító tanulmányából.

Milliárdokból fejleszthetik technológiájukat a kiscégek 

Május 31-től adhatók be a pályázatok a komplex vállalati technológia fejlesztésre, valamint komplex beruházások támogatására a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben - közölte a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ (MAG) Zrt. kedden.

Tarcali válságkezelők 

Válságos időkben sem elrettenve a beruházásoktól igyekszik megtalálni a tokaj-hegyaljai vállalkozás a minőségi bor és a minőségi idegenforgalom szinergiáját.

53 nap múlva zárolják a pályázatokat! 

„Most vagy soha" - 2013-ig még 53 nap áll a Romániában érdekelt magyar nagyvállalatok és kkv-k rendelkezésére, hogy uniós forrásokra pályázzanak. 2010. május 31-e után a következő 3 évben a szomszédos országban befagyasztják a pályázatokat a következő 7 éves pénzügyi ciklusig. Ha a romániai leányvállalatokkal rendelkező nagyvállalatok és kkv-k nem lépnek idejében, az veszélyeztetheti a versenyképességet - hangsúlyozta a 27 európai országban jelen lévő M27 ABSOLVO finanszírozási és exporttanácsadó. Magyarországon azonban továbbra is nyitva állnak a beruházásösztönző források.

"Pénz? Az van még bőven!" 

Az EU 2007-2013-as kohéziós programjairól szerdán ismertetett jelentés szerint a huszonhét tagállam eltérő eredményekkel használja az unió regionális fejlesztésre szánt pénzeit. A Bizottság sürgetően lép fel a Lengyelországhoz hasonlóan „lusta" országokkal szemben, hogy a brüsszeli pénzek lehívása felgyorsuljon.

Mihez kezdenének a pártok az uniós pénzekkel? 

Az európai uniós források felhasználását a parlamenti választásokon országos listát állító pártok többsége egyszerűsítené, felhasználóbaráttá tenné. Van, aki az energetikát, van aki a kis cégeket támogatná inkább.

Nem kell többet várni a balatoni pénzekre? 

Több tucatnyi önkormányzat és közbiztonsági szervezet vár hónapok óta hiába a még tavaly elnyert, vagy odaítélt támogatására, amit Suchman Tamás, a Balatoni Fejlesztési Tanács (BFT) elnökének tájékoztatása szerint napokon belül megkaphatnak.

Uniós büntetés előtt Magyarország? 

Tízmilliárd forint támogatási pénzt akar megvonni az Európai Bizottság Magyarországtól, mert állítása szerint olyan összeg után is kért támogatást, amely tiltott - írta keddi számában a Napi Gazdaság.

Újabb tízezer munkahely menekülhet meg 

A tervek szerint márciusban megjelennek a telephely-fejlesztési pályázati kiírások a regionális operatív programokban (ROP) - közölte Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) szóvivője.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Cégblog

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!

Ha OTP-s ügyfél, erről tudnia kell!  

A hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.

Gazdaság

Magyarország túlteljesített

Magyarország túlteljesített  

A globális trendet meghaladva 19 százalékos növekedést ért el az M&A piacon.

Társadalom

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja

Cserbenhagyta Orbán Viktort barátja 

Most már Szlovákia is támogatja Ukrajna EU tagságát.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo