Kkv pályázatok


Egy lehetőség: félmillió euró fejlesztésre

Egy lehetőség: félmillió euró fejlesztésre 

Régiónként 120-150 olyan kisvállalat részesülhet a Széchenyi Tőkebefektetési Alap forrásaiból, amely számottevő piaci pozícióval rendelkezik, és a tőkejuttatás révén termék-, kapacitás-, vagy piacfejlesztést valósít meg.
Egyre keresettebb a pályázati garancia

Egyre keresettebb a pályázati garancia 

12 százalékos növekedéssel, 4.551 millió forint értékű szerződésállománnyal zárta az első félévet az öt éve alakult Start Tőkegarancia Zrt, így a növekedés dinamikája a 2010. II. félévi 5,6%-ról több mint kétszeresére növekedett.
Eddig 600-an nyerték el a milliókat

Eddig 600-an nyerték el a milliókat 

Az Új Széchenyi Terv keretében eddig közel hatszáz mikro- és kisvállalkozás támogatásáról született pozitív döntés az elmúlt három hónapban. A „Mikrovállalkozások fejlesztésére" kiírt konstrukció keretében legfeljebb 12 millió forintot igényelhetnek.
Nem kell a napi 1,6 milliárd?

Nem kell a napi 1,6 milliárd? 

A cégek szerény pályázati aktivitása miatt a GKI úgy véli, hogy veszélybe került az EU források elköltése, a rendelkezésre álló pénz maradéktalan felhasználásához ugyanis naponta legalább 1,6 milliárd forintot kellene kiosztani a vállalkozásoknak.
10,8 milliárd kis- és közepes vállalkozásoknak

10,8 milliárd kis- és közepes vállalkozásoknak 

Kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak informatikai fejlesztésre, honlap készítésre, webáruház indításra, szoftver- és hardver beszerzésre - ismertette Nyitrai Zsolt az Új Széchenyi Terv programját.
Pályázatok várólistán

Pályázatok várólistán 

Nem egyszerű pályázni uniós forrásért. Bár a gazdaságfejlesztés területén a kínálat és a kereslet is megfelelő, mégsem ez az általános érzet, hanem az, hogy az állam adósa marad pályázatnyerteseknek, s nem törekszik arra sem, hogy új kiírásokkal segítse a vállalkozásokat.
Aranyérmes a vállalkozásfejlesztés

Aranyérmes a vállalkozásfejlesztés 

Folyamatosan és sok támogatást fizet ki a pályázatok nyerteseinek az állam - állítja és számszerűsíti is a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség sajtó osztálya. 
Energiahatékonysági újdonságok

Energiahatékonysági újdonságok 

Várhatóan két újabb energiapályázat jelenik meg a nyáron az Új Széchenyi Terv keretein belül családi házak számára - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Új Széchenyi Terv: Melyiket a sokból?

Új Széchenyi Terv: Melyiket a sokból? 

Valóban számos változás történt az Új Széchenyi Terv pályázati rendszerében, ám a pályázni szándékozók feladata nem lett sokkal könnyebb. Az útmutatásul szolgáló dokumentum sem könnyű olvasmány, és a projektek között sem egyszerű eligazodni. Buktatókból a pályázat elnyerése, a támogatási szerződés aláírását követően sincs hiány.
1,5 millió eurót kaphatunk, ha Románia felé terjeszkedünk

1,5 millió eurót kaphatunk, ha Románia felé terjeszkedünk 

Akár 1,5 millió eurót, a nagyvállalati kategóriában pályázók pedig 5 millió eurót is nyerhetnek romániai beruházásaikra a Romániában érdekeltségekkel rendelkező vagy a külpiacra lépést fontolgató magyar kkv-k és nagyvállalatok. Az uniós beruházás-ösztönző támogatásra az építőiparban, illetve a termelő szektorban működő kis és középvállalkozások pályázhatnak.

Berhidán az első tábla 

Az első Új Széchenyi terves pályázat nyertesét ünnepelte a Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága és a MAG ZRt., a berhidai illetőségű Nesó családnak házhoz vitték az uniós támogatást igazoló táblát.

Munkahelyekre és fejlesztésre költöttek 130 milliót 

Békéscsaba az elmúlt négy évben több mint 130 millió forintot fordított a helyi vállalkozások támogatására - közölte Ferenczy Attila (Fidesz), a képviselő-testület gazdasági bizottságának elnöke.

Még 190 lehetőségünk maradt idén 

Még 190 pályázatot hirdetnek idén az Új Széchenyi-terv keretében. A január közepe óta megjelent felhívások hatására eddig több mint 3.100 fejlesztéshez igényeltek összesen csaknem 380 milliárd forint támogatást a projektgazdák.

Ötmilliárdba kerül 8976 munkahely 

3095 munkahely létrehozását és 5881 megtartását segítette februári pályázataival a Nemzetgazdasági Minisztérium - közölte a tárca. A pályázók között előnyt élveztek a hátrányos helyzetű térségben működő magyar kkv-k.

A középmezőny tagja Magyarország 

Magyarország a közép-kelet-európai országok között a középmezőnyben helyezkedik el az uniós források felhasználását tekintve - mondta Várnai Éva, a KPMG partnere, a nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

1800-an jelentkeztek a milliárdokért 

Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében eddig a 260 milliárd forint támogatásra benyújtott 1.800 pályázat 80 százaléka a kis- és középvállalkozói szférából érkezett - nyilatkozta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkár.

Pályázati tapasztalatok: még mindig túl bonyolult 

Az Új Széchenyi Terv eddig megjelent kiírásaira szép számmal érkeztek a pályázatok, a honlapján megjelent statisztikák szerint viszont május elejéig csak a "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázat kapcsán született eredmény. Néhány pályázatíró céget arra kértünk, hogy ossza meg eddigi tapasztalatait a Piac & Profit olvasóival.

ÚSZT: Első pályázati tapasztalatok 

Az Új Széchenyi Terv eddig megjelent kiírásaira szép számmal érkeztek a pályázatok, a honlapján megjelent statisztikák szerint viszont május elejéig csak a "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázat kapcsán született eredmény.

7 milliárdból fejlesztenék a vidéki kiscégeket 

A vidéki mikrovállalkozások számára az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programban (UMVP) 7 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre 2013-ig - írja hétfői számában a Napi Gazdaság.

Péntektől új hitelkonstrukció indul! 

A KA-VOSZ Vállalkozásfejlesztési Zrt. - a KA-VOSZ Zrt. újonnan alapított pénzügyi vállalkozásként működő leányvállalata - pénteken megkezdi az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) kombinált mikrohitel termékének a forgalmazását - jelentette be a KA-VOSZ vezérigazgatója csütörtökön Székesfehérváron.

Megvannak az Új Széchenyi Terv első nyertesei 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség értékelése szerint teljesülnek azok a kormányzati célok, amelyek az uniós pályázati rendszer vállalkozóbarát megújítására, gyorsítására irányultak. Ezt bizonyítja, hogy az Új Széchenyi Terv keretében 2011. március 1-jétől nyitva álló, mikorhitellel kombinált "Mikrovállalkozások fejlesztése" pályázati kiíráson egy hónappal az első pályázat beérkezését követően megszülettek a támogatói döntések és a pozitív hitelbírálatok is. A pályázatok értékelését is végző MAG Zrt. már a támogatói okiratot is megküldte a nyerteseknek.

60 nap alatt kimerült a pályázati keret 

 Még csupán 2 hónap telt el azóta, hogy március 1-én elindultak az első energetikai pályázatok és szinte napra pontosan 60 nappal a források megnyitása után meg is van az első olyan kiírás, amelyet a benyújtási határidő előtt, a keret várható kimerülése miatt felfüggesztenek. Az épületenergetikai fejlesztésekre kiírt KEOP-2011-4.9.0 pályázatot 2011. május 14-én határozatlan időre bezárják. - összegez az M27 ABSOLVO tanácsadó iroda.

Képzési pályázatok kedvező feltételekkel 

Siessen, nehogy lemaradjon a Széchenyi Terv egyik legkedvezőbb feltételű  képzési pályázatáról! Vegye igénybe gyorsan a Piac&Profit - DFT-Hungária konzorcium pályázatírási, monitoringozási szolgáltatását, és ingyenes pályázati tanácsadását!

Újabb fontos pályázatok kiírás előtt 

Elindult a piacorientált kutatás-fejlesztést, az akkreditált innovációs klaszterek technológiai innovációját, a vállalati folyamatmenedzsment, illetve elektronikus kereskedelmet, környezeti fejlesztéseket és vállalati informatikai szolgáltató központok létrehozását támogató pályázati kiírások társadalmi egyeztetése.

Ezer kiscéget képeznek ingyen 

Két éven át, mintegy ezer mikro- és kisvállalkozásnak biztosít ingyenes képzési lehetőséget a Közép-dunántúli régióban a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány - tájékoztatott a program koordinációs igazgatója.

Íme, az út a pénzhez 

Első ránézésre a legkisebb cégek méltán bizakodhatnak: az Új Széchenyi Terv eddig megjelent pályázatainak jelentős részéből kiszorulnak a nagyvállalatok, a kisebbek belépési korlátai pedig enyhültek. Újdonságként megjelentek a kombinált források, amelyek a vissza nem térítendő támogatások mellé kedvezményes hiteleket kínálnak a mikroszféra számára. A szakértők egy része üdvözli az újításokat, mások viszont úgy vélik, csupán marketingfogás, a program kevéssé alkalmas a kkv-k versenyképességének javítására, és a pályázati rendszer hibájaként eddig emlegetett strukturális problémák jelentős részében továbbra sincs változás.

Mostantól 200 milliós tőkegarancia is kérhető 

Keddtől módosítja fedezet nélküli pályázati kezességének és befektetési tőkegaranciájának felső limitjét, valamint  azok díját a Start Tőkegarancia Zrt.

193 helyen érdeklődhet a Tervről 

Az Új Széchenyi Terv Infopont hálózat keretében az ország egész területén mindezidáig 193 Infopont létesült, hogy az érdeklődők lakóhelyük közvetlen közelében, személyesen kaphassanak szakszerű, ingyenes tájékoztatást az Új Széchenyi Terv pályázataival kapcsolatban. Az Infopontok felkészült szakemberekei mindenekelőtt a hazai mikro-, kis és közepes vállalkozások számára biztosítanak hiteles, naprakész szolgáltatást.

Komáromban 50 milliót kaphatnak a kicsik 

A komáromi önkormányzat 50 millió forint támogatást ad át a Komárom-Esztergom Megyei Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnak, melyből az alapítvány helyi kisvállalkozások pályázati önerejét biztosítja, valamint számukra tanácsadást nyújt és képzéseket tart - tájékoztatta a polgármester szerdán az MTI-t.

Két új lehetőség a kkv-knak 

2011. június elejétől két olyan pályázat jelenik meg, melyet már jó ideje várt a hazai piac - írja a gazdasagiprotal.hu. A pályázati kiírás már társadalmi egyeztetésen van.

Ismét kedvező feltételekkel fejleszthetjük cégünket 

Az Új Széchenyi Terv során újra jelentős támogatást kaphatnak a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztéshez. Ennek mértéke akár a 40%-ot és a 20 millió forintot is elérheti.

Hol tart az Új Széchenyi Terv újratervezése? 

Röviden: a MAPI 2010. májusi tanulmányában is vázolt, szükségszerű „újratervezés" folyamata elindult, de még nem zárult le. A kiírások módosulásán már látunk az egyszerűsödés irányába mutató jeleket, s igaz, a vártnál lassabban, de megindult az intézményrendszer konszolidációja, egyre több a közös elem az eljárásrendben - írja Essősy Zsombor, a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezérigazgatója a apenzszava.blog.vg.hu-n.

Még márciusban kifizet kétmilliárdot a minisztérium 

214 innovációs pályaműre 2 milliárd forint támogatási összeget utalnak át a nyertes kis és középvállalkozóknak a Kutatási és Innovációs Alapból - a kifizetések már megkezdődtek, közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium .

Előny a vidéknél! 

Az Új Széchenyi Terv pályázatai során a vidéki tenderezők kerültek előtérbe az ország fejlettebb, központi régiójában tevékenykedő cégeivel szemben. Jelentős változás, hogy az elmúlt évek egyik legnépszerűbb, képzésekkel kapcsolatos pályázatánál a budapesti és pest megyei cégeket kizárták, míg a vidéki vállalatok akár 100 százalékos támogatás mellett pályázhatnak.

173 milliárdból fejlesztjük a vállalkozásokat 

Az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) 173 milliárd forintos keretösszeget tartalmaz a vállalkozásfejlesztési pályázataiban 2013 végéig - olvasható a Start Tőkegarancia Zrt. összegzésében.

Újabb milliárdok váltak elérhetővé 

Az összesen 1100 milliárd forintos forrást jelentő Új Széchenyi Terv első pályázatai január 17-étől nyíltak meg, február 10-én újabb 77 uniós pályázat jelent meg közel 510 milliárd forint keretösszeggel. Március elsejétől pedig összesen 510 milliárd forint áll rendelkezésre foglalkoztatási programokra, a gyógyító Magyarország egészségügyi programra, közlekedésfejlesztésre, a tudomány, innováció támogatására, vállalkozás-, valamint zöldgazdaság-fejlesztésre.

Ott teremtenének munkát, ahol eddig nem tudtak 

A kormány a forráselosztás megváltoztatásával kívánja ösztönözni a munkahelyteremtést a hátrányos helyzetű térségekben, a súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő régiókban a beruházók nagyobb arányú támogatásban részesülnek ezentúl - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken Nyíregyházán egy munkaügyi fórumon.

Itt az idő, hogy részt kérjen 100 milliárd forintból! 

Március elsejétől mintegy 200 milliárd forintos keretre lehet beadni újabb gazdaságfejlesztési pályázatokat vállalkozásfejlesztésre, kutatás-fejlesztésre és az üzleti környezet javítására, ebből 100 milliárd forint kifejezetten mikro-, kis- és középvállalkozásoknak szól - mondta Siba Ignác, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) Gazdasági Operatív Program (GOP) főigazgatója az MTI-nek. Májusban pedig várhatóan további 60 milliárd forint keretet hirdetnek meg kutatás-fejlesztésre, 30 milliárd forintot vállalkozásfejlesztésre, és 46 milliárd forintot az üzleti környezet javítására.

Hogyan használjuk jobban fel az anyagi forrásokat? 

Budapesten tanácskoznak a kutatás-fejlesztés hatékonyabbá tételéről az Európai Unió tagállamainak képviselői. A tét a pénzek jobb felhasználása.  

Akár 100 %-os támogatás a képzési pályázatoknál 

Sietnie kell annak a mikro- kis és középvállalkozásnak, amelyik a Széchenyi Terv képzési pályázatait nézte ki magának, nehogy lemaradjon az egyik legkedvezőbb feltételű  pályázat beadási határidejéről.

Új Széchenyi Terv: "sörétes puska versus mesterlövészet" 

A kormányzat stratégiai szerepet szán a kkv-knak a gazdaság fellendítésében, versenyképesség növelésében. 2011-ben elindul az új Széchenyi Terv, melynek keretében az EU-s források kkv-knak kedvezőbb konstrukcióit ígérik, a Széchenyi Kártya kibővült választékot kínál, valamint a kkv-k támogatott, kedvezményes hitelkonstrukciók között válogathatnak. Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az Új Széchenyi Terv új szervezési elveiről beszélt a Piac és Profit és a K&H Bank Zrt budapesti konferenciáján.

Új Széchenyi Terv: lehetőségek és kihívások 

Az Új Széchenyi Terv, a megújuló pályázati rendszer, az idén életbe lépett adózási és járulékfizetési szabályok lehetőségeinek kiaknázása jelentős versenyelőnyt, ugyanakkor komoly kihívást is jelent a vállalkozások számára. A vállalkozások országszerte 11 helyszínen találkozhatnak a kormányzati és pénzügyi szektor kkv szakértőivel, akik segítséget nyújtanak ebben a tájékozódásban. 

Gondok vannak az Új Széchenyi Tervvel? 

Az Új Széchenyi Terv megjelenő pályázatai önmaguknak ellentmondanak, hiányosak, mást követel a pályázati kézikönyv, mint az általános útmutató, nincs menetrend, és rosszul hivatkoznak más jogszabályokra - ismerteti a csütörtöki Népszabadság a véleményezésre meghirdetett felhívásokhoz érkezett hozzászólásokat.

Szigorúbban ellenőrzik a milliók szétosztását 

Az Új Széchenyi Terv során a fokozott ellenőrzésekre már a pályázatok elbírálása esetében is számítani lehet, így kerülnék el már a legelején, hogy fiktív pályázatok jussanak támogatáshoz.

Pénzek új köntösben: Kész, start! 

Vakvágánynak minősítette a kormányzat a megelőző esztendőkben alkalmazott támogatási rendszert, ezért az uniós források célba juttatásához új vágányt fektetett le, új pályára állította a „pénzfolyamot" Az új sínek miatti kilenc hónapos pauza meghozta gyümölcsét: ismét lehet programokat indítani, projekteket finanszírozni, új pályán folytatódik az átszervezett fejlesztéspolitika, immáron Új Széchenyi Terv néven.

A kormány már csak az uniós pénzek negyedéről dönthet 

Az új kormánynak 2011 és 2013 között mintegy kétezer milliárd forint felhasználásra vonatkozóan maradt érdemi döntési lehetősége a 2007 és 2013 közötti uniós fejlesztési ciklus támogatási forrásaiból eredetileg rendelkezésre állt nyolcezer milliárd forintból - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke egy gazdasági fórumon szerdán, Békéscsabán.

Öt területen segíti az agráriumot az Új Széchenyi Terv 

Az egészségipar, a zöldgazdaság-fejlesztés, a vállalkozás-fejlesztés, a foglalkoztatási programok és a közlekedés-fejlesztés területén kínál alternatívát a mezőgazdaságnak az Új Széchenyi Terv - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára hétfőn konferencián Hajdúszoboszlón.

Ha minden családi vállalkozás felvesz egy új munkatársat... 

Nagy várakozás előzte meg a hazai vállalkozói szektorban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kezdeményezésére megvalósult bemutató körutat. Az első hét rendezvényen több mint ezer érdeklődő kísérte figyelemmel a gazdasági élénkülés beindítását célzó pályázati rendszer ismertetését, a kidolgozást végző szakemberek előadásait. A kis- és középvállalkozások, önkormányzatok és non-profit szervezetek képviselői kedvezően fogadták, egyöntetűen támogatták az Új Széchenyi Tervet. - áll a minisztérium összefoglalójában.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo