Ismét kedvező feltételekkel fejleszthetjük cégünket

Az Új Széchenyi Terv során újra jelentős támogatást kaphatnak a mikro- és kisvállalkozások technológiai fejlesztéshez. Ennek mértéke akár a 40%-ot és a 20 millió forintot is elérheti.

A közkeletű nevén eszközbeszerzési pályázat (a vidéki régiókban: GOP-2011-2.1.1/A; Budapesten és Pest megyében: KMOP-2011-1.2.1/A kódszámmal) technológiai fejlesztést eredményező beruházásokra igényelhető: új eszközök, gépek beszerzésére, illetve információs technológia-fejlesztésre, például irodatechnikai eszközök, szoftverek és hardverek vásárlására.

Az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra is ez a konstrukció a legnépszerűbb uniós pályázat, mivel az elnyerhető támogatás - régiótól függően - az összes elszámolható költség 40%-a is lehet, továbbá mert a tavalyi kiírásból eltörölték a vállalkozások egy alkalmazottra eső 4 millió forintos nettó árbevételére vonatkozó feltételt - magyarázza Laczkóné dr. Hesz Boglárka az Unio Tender Europa szakmai vezetője.

A szakértő szerint a pályázat meghirdetésekor a vidéki régiókban (GOP) rendelkezésre álló keretösszeg 30 milliárd forint, amely 3000-4500 sikeres pályázatot jelenthet a 2011-13-as évekre. A közép-magyarországi régióban (KMOP) pedig 4 milliárd forint, így a támogatott pályázatok várható száma Budapesten és Pest megyében 160-800 db lesz a 2011-es évben - mondta Laczkóné dr. Hesz Boglárka.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo