Ott teremtenének munkát, ahol eddig nem tudtak

A kormány a forráselosztás megváltoztatásával kívánja ösztönözni a munkahelyteremtést a hátrányos helyzetű térségekben, a súlyos foglalkoztatási gondokkal küzdő régiókban a beruházók nagyobb arányú támogatásban részesülnek ezentúl - közölte Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára pénteken Nyíregyházán egy munkaügyi fórumon.

A változtatás már a februárban meghirdetett ötmilliárd forint értékű munkahelyteremtő támogatási pályázatot is érinti, amelynek forrását a Munkaerő-piaci Alapból biztosítják - mondta a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, aki mintegy 400, a támogatási lehetőségek iránt érdeklődő vállalkozót tájékoztatott a nyírségi nagyvárosban.

Az ország leghátrányosabb helyzetű térségeiben akár 70 százalékos arányú támogatást is kaphatnak a forrásra pályázó kis- és közepes vállalkozások, míg például a kedvező foglalkoztatási mutatókkal rendelkező régiókban legfeljebb csak 10 százalékos lehet a mérték.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo