Kkv pályázatok


100 millióból találnak 3300 munkahelyet

100 millióból találnak 3300 munkahelyet 

Közel 350 álláshelyet tártak fel januárban az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) úgynevezett állásügynök projektje keretében - közölte Lőrincz Leó, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal (FSZH) Foglalkoztatási és Szolgáltatásfejlesztési Főosztályának vezetője.
Nem hagyják fejlődni a Balatont?

Nem hagyják fejlődni a Balatont? 

Suchman Tamás, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy miközben van forrás, sorra utasít el jól előkészített balatoni pályázatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), ezért a gazdasági miniszterhez fordult a bírálatok felülvizsgálatát kérve.
Varga: Magyarország sikeres

Varga: Magyarország sikeres 

Hazánk nemzetközi összehasonlításban is sikeresen halad az európai uniós források felhasználásában, az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) megvalósításában - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter kedden, az ÚMFT végrehajtását felügyelő eseti bizottság ülésén.
Hamarosan nyílik a hátrányosak 27 millárdos kerete

Hamarosan nyílik a hátrányosak 27 millárdos kerete  

"Örülök, hogy megszületett az uniós garanciavállalással megvalósuló mikrohitelezés megindulását lehetővé tévő megállapodás, és így néhány hónapon belül több tízezren kaphatnak lehetőséget az újrakezdéshez" - fejtette ki Göncz Kinga szocialista EP-képviselő azután, hogy az Európai Parlament nagy többséggel elfogadta az új közösségi eszköz finanszírozásáról szóló jelentését. Az Európai Unió négy éven át 100 millió eurót biztosít a hátrányos helyzetű emberek vállalkozásainak, illetve foglalkoztatásának támogatását célzó hitelkeretre.
Bajnai-moratórium: egy hete maradt, hogy postázzon!

Bajnai-moratórium: egy hete maradt, hogy postázzon! 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Gazdaságfejlesztési Programok Irányító Hatósága (NFÜ GOP IH) a központi döntési moratórium elrendeléséről szóló Kormány Határozatra tekintettel határozott ideig felfüggeszti az alább feltüntetett pályázatok benyújtási lehetőségét, valamint meghosszabbítja a GOP-2009-1.3.1./A, „Vállalati innováció támogatása" című pályázat beadási határidejét. A pályázatok beadására a felfüggesztést követően ismételten lehetőség lesz, változatlan feltételek mellett.
Sikersztori: Fény a hűtőalagút végén

Sikersztori: Fény a hűtőalagút végén 

A válság kellős közepén egy családi vállalkozás nem feladta, hanem továbbépítette a céget, sőt a folytatásban is biztosak: költséghatékony programmal alapozzák meg a vállalati szerkezetváltást.
"Ebben hibázik Magyarország"

"Ebben hibázik Magyarország" 

Magyarországnak jelenleg nincs az egész országra kiterjedő fejlesztéspolitikája, ráadásul az uniós forrásokat sem úgy használjuk fel, ahogy kellene - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, aki jelenleg a Gazdasági és Szociális Tanács soros elnöke is.
"Bajnai vegye ki az agrárpénzeket a moratóriumból!"

"Bajnai vegye ki az agrárpénzeket a moratóriumból!" 

A kormány vegye ki a döntési moratórium hatálya alól az agrárpályázatokat! - szólít fel a Magyar Agrárkamara. A miniszterelnöknek írt levelében kéri Bajnai Gordont a Magyar Agrárkamara arra, hogy kormánya az agrárgazdaság számára meghatározó Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot vegye ki az április 1-jétől élő döntési moratórium hatálya alól. Máskülönben egész ágazatoknál akadhat el akár évekre is a fejlesztés, ráadásul tetemes mennyiségű és értékű kártérítési pert is indíthatnak a közigazgatás ellen a pályázatok elbírálásának csúszása miatt ellehetetlenülő gazdálkodók.
Ismét elfogyott a pénz

Ismét elfogyott a pénz 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a meghirdetett 15 milliárd forint keret kimerülése miatt felfüggesztette a kisvállalkozások technológiai fejlesztési pályázatát a Gazdaságfejlesztési Operatív Programban (GOP).
Bankgarancia helyett kezességvállalás

Bankgarancia helyett kezességvállalás 

Dinamikus növekedéssel, 3.367 millió Ft értékű szerződésállománnyal zárta az elmúlt évet a Start Tőkegarancia Zrt. A szerződésállomány az első félévben 667, a második félévben pedig 705 millió forinttal nőtt, 92 százalékát a vissza nem térítendő EU-s támogatásokhoz biztosított pályázati kezességvállalási szerződések tették ki. Helytálló volt az év elején megfogalmazott várakozás, miszerint a válság hatására egyre több EU-s támogatást elnyert vállalkozás bankgarancia helyett fedezetet nem igénylő Start kezességvállalással fogja teljesíteni biztosítékadási kötelezettségét.

Továbbra is várják a jelentkezőket a milliárdok 

Nem merültek ki a hosszú távú fejlesztéseket a munkaerő képzésével előremozdító uniós pályázati források, a TÁMOP 2.3.3/B. esetében a 10 milliárdos keretösszeg csupán egyharmadára érkezett igénylés.

Kkv milliárdok 2009-ből 

A kis- és középvállalkozások (kkv) meghatározó szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, olyan működési feltételeket kell teremteni számukra, amelyek segítik növekedésüket - hangsúlyozta Varga István gazdasági és fejlesztési miniszter pénteken, a kormányszóvivői tájékoztatón. A kitörési lehetőséget a miniszter az export növelésében és a határon túli együttműködésben látja.

Sok cég kezességvállalást választ bankgarancia helyett 

A Start Tőkegarancia Zrt. tapasztalatai alapján az elmúlt két évben a beérkezett Európai Uniós, vissza nem térítendő támogatásokhoz szükséges kezességvállalásra vonatkozó igénylések száma ugrásszerűen megnőtt. Ennek egyik legfőbb oka a válságban keresendő: a kkv-k egyre nehezebben jutottak bankgaranciához, melyet a Start fedezet nélkül vállalt kezességével is helyettesíthetnek. Emellett tavaly a támogatások összegének emelkedése is jellemezte a piacot, amelynek következtében emelkedett a garanciavállalások értéke is

Pannónia kincsei 

Szakrális turisztikai útvonalakat, termelőberendezéseket vagy éppen a népi iparművész vendégházának napkollektorait fejleszti uniós pénzekből a Pannónia Kincse LEADER Egyesület. Ezt az üzletet a helyi takarékszövetkezetek sem vetik meg.

Kompenzálnák a forint ingadozásait 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében megvalósuló beruházások forint árfolyamának változásából eredő költségnövekményt kompenzálja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ), a kérelmet legkésőbb az utolsó kifizetési igénylés benyújtásakor kell beadni - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter erről szóló rendelete a legújabb Magyar Közlönyben jelent meg.

736 milliárdot már kifizettek… 

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben (ÚMFT) a program 2007-es indulása óta tavaly év végéig 736 milliárd forint fejlesztési forrást fizettek ki a kedvezményezetteknek - mondta Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter pénteken kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

Fontos határidőkhöz közelít az agrárszektor 

A következő napokban, illetve a hónap végén számos támogatási jogcím kifizetési határideje jön el, melyekre érdemes odafigyelnie az érintett gazdálkodói körnek. Az alábbiakban ezeket foglalja össze a Magyar Agrárkamara közleményében.

45 milliárd forint a fejlődni képes kiscégeknek 

Elsősorban az egészségügy, a biotechnológia, az informatika, az internetmédia, az alternatív energia, az energetika, valamint a szolgáltatások területén működő kis- és középvállalkozások jelentkezését várják azok a kockázatitőke-alapkezelők, amelyek saját forrásaikhoz jelentős kiegészítést kaptak az uniós Jeremie programon belül. De, mint mondják, nem zárnak ki egyéb szektorokat sem, ha innovatív induló vagy a fejlődési lépcsőn előrelépő cégekről van szó.

Túlélőtúrán a turizmus 

A nyár elmúltával a vártnál jobban alakulnak a turizmus mutatói. A visszaesés kisebb mértékű volt a prognosztizáltnál. Kérdés, hogy mit hoz a jövő év, amikor az utazási csekk már adóköteles béren kívüli juttatás lesz, mert sokakat érzékenyen érinthet a jelentős belföldi vendégforgalmat generáló lehetőség drágulása.

Van, hogy néhány hét alatt érkezik a 25 milliós támogatás... 

Gyors eredményt hozott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ismételten kiírt automatikus pályázata, amelynek célja, hogy a hazai mikro- kis- és középvállalkozások minél gyorsabban és egyszerűbben juthassanak EU-s támogatáshoz technológiai fejlesztésükhöz.

A segítség, amely "minden pénzügyminiszter álma" 

Az Európa Parlament a maga részéről lehetővé tette, hogy akár már a jövő év elején elindulhasson az uniós mikrohitel program, és több tízezer rászoruló ember pályázhasson az újrakezdéshez, a vállalkozás beindításához szükséges hitelre - mondta Göncz Kinga szocialista EP-képviselő azután, hogy a közösségi támogatással megvalósuló mikrohitel keret létrehozásáról szóló jelentését kedden nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament.  

"Hívom a villanyszerelő sógort, ha zárlatos lesz a tető" 

A harsányi Tóth Miklós megkezdheti első üzemének és világra szóló műszaki-szellemi alkotásának valóra váltását. Uniós forrásból megvalósuló házi áramgyárait részletekben is megvehetik majd azok, akik takarékosan, környezetbarát módon akarnak élni.

600 millió az uniós források sajtójára 

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség hatszázmillió forintot költ az uniós források sajtójára, a feladatra kiírt gyorsított meghívásos közbeszerzést a Mindshare Médiaügynökség Kft. nyerte.

Hogyan pályázzunk a telepek felújítására? 

Már nincs két hetük azoknak, akik pályázni akarnak az állattartó telepek korszerűsítésére. A pályázatokat ugyanis december 15-éig kell postázni. Érdemes jelentkezni, mert az állattenyésztők, különösen a baromfi- és sertéságazat szereplői az uniós szabályok szerint igen ritkán juthatnak támogatáshoz. Ráadásul most istállók, gépek, technológiai berendezések felújítására, korszerűsítésére ad lehetőséget a pályázat - hívja fel a figyelmet a Magyar Agrárkamara.

Bőkezű az EU: 110 milliárd a turizmus fejlesztésére 

Az idén és jövőre mintegy 110 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre a magyar turizmus fejlesztésére - mondta Kovács Miklós, az Önkormányzati Minisztérium szakállamtitkára.

30 nap maradt, hogy elvigyék a 10 milliárdot 

A korábbi tudásfejlesztési forrásokhoz képest lassabban és megfontoltan érkeznek a támogatási igények a gazdasági válság enyhítésére kiírt pályázatokra a kkv-k és a nagyvállalatok részéről. A TÁMOP 2.3.3/A. és TÁMOP 2.3.3/B. pályázatokkal több milliárd forint uniós forrás áll még a vállalatok rendelkezésére, amit a munkavállalók szakmai fejlesztésére, ezzel pedig a versenyképesség növelésére, és piaci pozíciójuk stabilizálásra fordíthatnak.

Kerülendők a pályázatíró kóklerek 

Inkubátorházat - a korábbinál modernebb vállalkozássegítő létesítményt - avattak fel Sátoraljaújhelyen, miközben a helyi vállalkozók is szembesültek azzal, hogy igen sok hibát ejtve nyújtják be pályázataikat.

Tanyán működik? Pályázzon az 50 millióra! 

Ismét lehet pályázni az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program harmadik pillérének pályázataira - közölte a Körics Euroconsulting, pályázatmenedzser és stratégiai tervező iroda.

200 milliárddal támogatják a magyar ötleteket 

2010-ben 180 milliárd forint pályázható forrás áll rendelkezésre kutatás-fejlesztésre és innovációra. Továbbá 20 milliárd forinttal támogatja a kormány a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap költségvetését - ismertette a jövő évi k+f ráfordításokat Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter a Magyar Tudomány Napja alkalmából megrendezett „Tudásközpontok szerepe  az innovációs folyamatokban" című szakmai konferencián.

December 15-ig még 14 milliárd vár a gazdákra 

52,4 millió eurónyi támogatást - azaz valamivel több, mint 14 milliárd forint - használhatnak azok a mezőgazdasági vállalkozások, amelyek december 15-ig pályáznak az úgynevezett Nemzeti Diverzifikációs Program (NDP) egyes elemeire. Lényegét tekintve hat fő elemből áll az NDP, s valamennyi a vidék munkamegőrzési képességét hivatott segíteni. A gazdálkodóknak, gazdaságoknak érdemes jelentkezni, mert már korábban megismert pályázati feltételek szerint nyújthatják be kérelmeiket - hangsúlyozza a Magyar Agrárkamara.

286 millióból térképezik fel a korrupciót 

A korrupciós kockázatok feltérképezésére projektet indít az Állami Számvevőszék (ÁSZ) uniós támogatással, 286,5 millió forintos összköltséggel - mondta Csapodi Pál, az ÁSZ főtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.

Két elismerést is bezsebelt az NFÜ 

Két díjat is átvehetett az NFÜ honlapja az idei eFesztiválon, amelyet a Magyar Tartalomipari Szövetség (MATISZ) 9. alkalommal rendezett a hazai online és a multimédia szakma kiváló digitális tartalomfejlesztőinek.

„Magasabb életszínvonal nélkül mit sem ér az egész” 

A vidéknek amellett, hogy az egész világ mezőgazdaságával fel kell vennie a versenyt, a magyar városokkal is meg kell küzdenie, hogy megtartsa a lakosságát - hangzott el a Piac és Profit által szervezett E-Magyarország? E-kormányzat? - Múlt, jelen és a jövő című konferencián.

Hogyan kerüljük el a milliók visszafizetését? 

Az EU társfinanszírozott projektek adminisztrációja nem zárul le a pályázat elnyerésével, sőt. A megvalósítás során a projektirányítás és ellenőrzés legalább olyan lényeges mint maga a pályázat, hiszen az unió a megvalósítási és a fenntartási időszak alatt bármikor ellenőrizheti a folyamatot. A követelményrendszerekről és a legjobb gyakorlatokról beszélt Ivántsy Gábor tanácsadó mérnök a Piac és Profit által szervezett E-Magyarország? E-kormányzat? - Múlt, jelen és a jövő elnevezésű konferenciáján tartott előadásában.

Milyen hibákkal bukhatunk milliókat? 

Az informatikai pályázatok tapasztalatait foglalta össze a MAG Zrt. igazgatója a Piac és Profit által szervezett E-Magyarország? E-kormányzat? - Múlt, jelen és a jövő elnevezésű konferencián, aki szerint az ebben a témakörben pályázók „nem egy könnyű ügyfélkör".

Győri „parkosítás" 

A gazdasági válság kellős közepén is sor kerül ipari fejlesztésre, mégpedig Győrött, a helyi pari parkban, ahol kétféle pályázati pénzzel támogatják a beruházást.

Alakítja jövőjét a vidék 

Kezdenek megérkezni azok a támogatások a falvakba, kisvárosokba, amelyek életben tarthatják, erősíthetik a vidék lakosságának vállalkozásait, lakhatóbbá formálják a településeket. Igaz, a válság is beleszól a dolgokba.

Újabb 40 milliárdos keret kkv-knak 

A 2010 januárjától megnyíló, a magántőke befektetők tőkehozzájárulásával 40 milliárd forintot meghaladó keretösszegű JEREMIE-pályázat egy a kockázati tőke finanszírozás szempontjából mindeddig alulreprezentált vállalati szegmensre fókuszál. A program kitörési lehetőséget jelent a piacképes ötlettel és kellő elszántsággal rendelkező közepes és kisvállalatok számára. A sikerhez, vagyis a befektetők meggyőzéséhez azonban ezeken az alapvető feltételeken túl másra, a szegmensben eddig egyáltalán nem általános elvárások teljesítésére is szükség lehet.

Uniós források: itt az újabb kritika  

Indokolt lenne felülvizsgálni az Új Magyarország Fejlesztési Tervet (ÚMFT-t), mivel a világgazdasági körülmények, és Magyarország helyzete is jelentősen változott a terv 2006-os elkészítése óta - közölte az AAM Tanácsadó Zrt.

"A pénzek egy viszonylag szűk körhöz jutnak el" 

Az idei év a vissza nem térítendő uniós támogatások pályázati feltételeinek könnyítésével indult, most pedig az egyes célkitűzésekre fordítható keretösszeg nő jelentős mértékben. A vállalkozások reakciójáról Ormosy Gábort, a MAG Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

"Magyarország sikeresen használja az uniós pénzeket" 

Október elejéig közel 3 ezer milliárd forintot nyertek uniós forrásból magyar pályázatok, ebből már 520 milliárd forintot átutaltak a projektgazdáknak - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).

Csak minden 100. jelentkező volt magyar 

Az Európai Unió huszonhét tagállamából - látogatóként vagy befogadóként - eddig ezerkétszáz vállalkozó pályázott az Európai Bizottság által februárban meghirdetett "Erasmus fiatal vállalkozóknak" csereprogramra - közölte a programot Magyarországon koordináló ITD Hungary

Komoly gondok az uniós pénzek felhasználásánál 

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) forrásaiból tavaly a tervezettnél 45,2 százalékkal kevesebbet fizettek ki - közölte Becker Pál, az Állami Számvevőszék általános főigazgató-helyettese kedden az Országgyűlés eseti bizottságának ülésén.

Képzési pénzek: kinek jut? 

Akár hatszázmillió forintos uniós támogatásra is pályázhatnak azok a nagyvállalatok, amelyek vállalják, hogy a válság következtében szükségessé váló elbocsátások helyett a munkavégzés alóli részleges felmentéssel párhuzamosan képzést adnak a munkavállalóiknak. A kkv-k számára is létezik hasonló kiírás korábbról, amely jó, ám nehéz pályázat.

Először a magyar kkv-k jutnak az uniós pénzhez 

Az augusztus végi határidőre 18 kockázatitőke-alapot kezelő pályázó jelentkezett a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által meghirdetett Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramra. Az Európai Unió 27 tagországa közül elsőként Magyarországon indulhat el az uniós forrásokból finanszírozott kisvállalkozói kockázatitőke-program.

Miért kellett 5 hónapot várni a pénzre a Dél-Dunántúlon? 

Több mint nyolcmilliárd forint pályázati támogatás jut vidékfejlesztésre a dél-dunántúli régióban az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében, ám elbírálási eljárás akár 5 hónapig is húzódhatott. A befogadott pályázatok mintegy 70 százaléka  - önkormányzatok, egyházak, civil szervezetek és gazdasági társaságok - nyert a LEADER-források elosztásának mostani fordulójában – közölte Baranyai Sándor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) regionális irodájának vezetője.

Egy kisváros nagy dobása 

A Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézetének Alapítványa több mint 222 millió forintot nyert az Európai Gazdasági Térség és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus által támogatott pályázaton. A nemzetközi szintű tudásközpontba elsősorban az uniós országokból, a volt szovjet tagállamokból, illetve a Balkánról várják majd leendő hallgatóikat, esélyegyenlőséget és egyedülálló lehetőségeket biztosítva számukra az európai felsőoktatási térben.

Ha megfelel, megkapja a pénzt: 3,7 milliárd vár gazdára 

Összesen ennyi pénzre pályázhatnak azok a vállalkozások, melyek vállalati folyamatmenedzsmenthez vagy elektronikus kereskedelemhez kapcsolódó beruházást terveznek. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt tenderen immár automatikus az elbírálás, amennyiben megfelelünk a feltételeknek, megkapjuk a pénzt.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére

Költségkímélés

Durva károkat okoznak a rolleresek

Durva károkat okoznak a rolleresek 

Bár az elektromos rollerekkel okozott balesetek aránya nem kiugró, az okozott károk azonban egészen súlyosak is lehetnek.

Pénzszerzés

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok

Anyagilag nincsenek felkészülve a váratlan helyzetekre a magyarok  

A váratlan egészségügyi kiadások a lakosság kétharmada számára komoly anyagi megterhelést jelentenek.

Jogi kisokos

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok

Új világ, immár nincs szabad költözés Magyarországon, stoppolhatnak az önkormányzatok 

2025. július 1. napján hatályba lépett a helyi önazonosság védelméről szóló 2025. évi XLVIII. törvény, mely alapjaiban változtathatja meg az ingatlanok értékesítésének gyakorlatát. A helyi önazonossági törvény ugyanis olyan szabályozási lehetőséget ad a helyi önkormányzatok kezébe, mellyel az adott településre beköltözés korlátozható, feltételekhez köthető, a lakcím létesítése megtiltható vagy feltételhez köthető.

Cégblog

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség

A legnehezebb döntések még az unokáink életére is kihatnak – szokatlan helyről jön a segítség 

Amikor egy privátbanki ügyfél és tanácsadója leülnek beszélgetni, az idő legnagyobb részében nem is a befektetésekről van szó. Klasszis Podcast Fodor Bélával.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo