Képzési pénzek: kinek jut?

Akár hatszázmillió forintos uniós támogatásra is pályázhatnak azok a nagyvállalatok, amelyek vállalják, hogy a válság következtében szükségessé váló elbocsátások helyett a munkavégzés alóli részleges felmentéssel párhuzamosan képzést adnak a munkavállalóiknak. A kkv-k számára is létezik hasonló kiírás korábbról, amely jó, ám nehéz pályázat.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Idén az első félévben 7391 céggel szemben indult felszámolási eljárás. Ez 30 százalékkal több, mint egy évvel korábban - derült ki az Opten Kft. adataiból. A cégnél úgy vélik, nem tetőzött még a csődhullám, mert a második negyedévben gyorsuló ütemben nőtt a felszámolások száma, egyre nagyobb társaságok jutnak bajba, egyre több kicsit hagyva magára.

Támogatott munkahelyek

Nem véletlen tehát, hogy a kormány több szervezeten keresztül is lehetőséget - pályázati pénzt - kínál a vállalatoknak, hogy a válság okozta nehézségek ne munkahelyek megszűnését eredményezzék. Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) munkahelymegőrző támogatási keretét gyorsan lehívták a cégek, így a kiírást átmenetileg felfüggesztették. A nyári hónapokban zárult programjaik maradványkeretéből, illetve több visszalépő pályázó támogatásából eredő összegekkel az eredetileg 5,9 milliárd forint keretű program most közel 7 milliárd forintból gazdálkodhat, így a nyár közepén pénzhiány miatt tartaléklistára tett pályázók közül minden vállalkozás bekerült a támogatottak közé - nyilatkozta augusztus végén a Napi Gazdaságnak Székely Gabriella, az OFA ügyvezetője.

A foglalkoztatási feszültségek kezelése érdekében a Szociális és Munkaügyi Minisztérium is indított munkaerő-piaci programot, a „Munkahelyek megőrzéséért" elnevezéssel. Ebből, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat augusztus 26-ai adatai szerint 749 vállalkozást támogattak megközelítőleg 8,7 milliárd forint értékben. Sikertelenül 1587-en próbálkoztak.

A Piac & Profit információi szerint a Társadalmi Megújulás operatív program hasonló célú pályázataiból - a TÁMOP 2.2.3 kódszámú kiírás összesen nyolc különböző albontásban biztosít forrást - már kevesebben jutnak támogatáshoz.

Jó, de nehéz

Az öt főnél több alkalmazottat foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szóló TÁMOP 2.3.3/A pénzeinek hatékony lehívásában komoly korlátozó tényező, hogy a pályázat csak akkor támogatható, ha a projektben a képzések súlyozott átlagos óradíja legfeljebb nettó 1200 forint. Ez az összeg nyelvoktatásra még elég, de egy menedzsmenttréning vagy vezetőképzés lebonyolításához ennek a többszörösére lenne szükség. Szakemberek szerint ennek a limitnek az a célja, hogy a fizikai munkát végzők, a termelésben részt vevők munkahelyét védjék.

A szezonális iparágak - mint például az idegenforgalom - esetében gondot jelent, hogy „papíron" idén jobbak a mutatók, mint amilyenek a válság előtti számok voltak. Ha például egy informatikai cég, amely rendszerfejlesztésből, karbantartásból szerzi a bevételét, s tavaly a megrendelő egy összegben, az év végén fizette ki a munkát, idén viszont felmondta a szerződést, az elvégzett munka ellenértékét pedig nyár elején rendezte, akkor a számok alapján nem lehet arra hivatkozni, hogy a válság sodorta bajba a céget, pedig a megrendelés és ezáltal a bevétel is megszűnt. De nem élhetnek a „kis-TÁMOP" nyújtotta lehetőséggel azok sem, akik a túlélés érdekében a válság kirobbanásakor kénytelenek voltak megválni a munkaerő egy részétől, mert az alacsony statisztikai létszám miatt az egy főre jutó fajlagos eredményük magas. Ahogy a vállalkozók fogalmaznak, ha nem változtatnak, belebuknak, ha pedig meglépik az elkerülhetetlent, akkor nem tudnak élni a felkínált túlélési eszközökkel.

Talán az elképzeltnél kisebb lehívási arány miatt is döntött úgy a kormány az augusztus 5-ei ülésén, hogy a 250 főnél kevesebb munkavállalót foglalkoztató nagyvállalatok a kkv-k kiírására nyújthatnak be pályázatot augusztus közepétől. Ugyanettől az időtől megnőtt a közép-magyarországi régiónak juttatott arány is. Augusztus végén megtörtént a „Munkahelymegőrző támogatás képzéssel kombinálva az 5 főnél kisebb mikrovállalkozásoknak" kiírás társadalmi egyeztetése is. A legkisebbek egyelőre a közép-magyarországi régióban várhatják a kiírást TÁMOP 2.3.3/C kóddal.

Nem biztos a siker

Komoly és gyorsan elvégzendő munka elé állította a TÁMOP-2.3.3.B-09/3 - „Nagyvállalkozások OKJ-s és akkreditált képzéseinek támogatása" című kiírás a szabadságuk után újra munkába álló HR-eseket. Az augusztus közepén megjelent kiírásra szeptember 14-éig lehetett pályázatokat benyújtani. Már megjelent azonban a TÁMOP 2.3.3/B-09/5, illetve a TÁMOP 2.3.3/B-09/6 jelű, „Nagyvállalkozások általános képzéseinek támogatása" című, valamint a TÁMOP-2.3.3.B-09/7, illetve a TÁMOP 2.3.3.B-09/8 jelű, „Nagyvállalkozások belső és akkreditált képzéseinek támogatása" című pályázat. Előbbivel próbálkozni október 1. és november 9. között, utóbbival pedig november 30. és december 31. között lehet.

Ezek „sikere" sem biztos, hiszen a hazai nagyvállalatok zöme többségében multinacionális cég, amelyek nem szeretnek egy évre kötelezettséget vállalni arra, hogy a dolgozói létszámot megtartják. Egy kilenc hónaposra tervezett képzés esetén az ilyen irányú kötelezettségvállalás már másfél év (kétszer kilenc hónap). Azok a vállalatok pedig hezitálnak, amelyek eddig jellemzően „csak" tízmilliós nagyságrendben költöttek képzésre évente, hiszen a nagyobb volumenű lehetőség kiszolgálására a rendelkezésre álló HR-es csapat már nem elég. Az idő fogja eldönteni a mindhárom kiírásban maximumként meghatározott 600 millió forint létjogosultságát.

További pályázatok

A European Conformity Check Vállalkozásfejlesztési Tanácsadó Intézet tájékoztatása szerint október közepén-végén már elérhető és november 16-áig pályázható lesz az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében a „Növényi alapú nyersszesz-, nyersolaj-előállító üzemek létesítése" kiírás. Erre kis- és középvállalkozások, nagyvállalatok, de akár induló vállalkozások is beadhatnak majd pályázatot. A támogatás technológiai blokkok létesítéséhez, felújításához kapcsolódó gépbeszerzéshez, -szereléshez, építéshez, szoftver, hardver, laboreszközök beszerzéséhez, valamint kapcsolódó infrastruktúra telephelyen való kialakításához vehető igénybe. A támogatás lehívásával megvalósuló fejlesztésnek azonos telephelyen legalább egy gyártási blokkot kell tartalmaznia, melynek éves kapacitása meghaladja az ezer tonnát, de nem haladja meg a tízezer tonnát. Az igénybe vehető támogatás legkisebb összege 6000 eurónak, a legmagasabb pedig egymillió eurónak megfelelő forint. A támogatás mértéke 40-60 százaléknyi, vissza nem térítendő támogatás.

Idén októberben várhatóan utoljára írják ki a mezőgazdasági termékek értéknövelését célzó pályázatot, amely maximálisan kétéves megvalósítási időt ír elő. Ez azt jelenti, hogy akár a 2012-re tervezett beruházásokat is érdemes belerakni ebbe a pályázatba, és elnyerni rá 40-50 százalék vissza nem térítendő támogatást - jelezte Csomár Zoltán, az ECC gazdasági igazgatója. Támogatott gyakorlatilag bármilyen építéssel, felújítással, bővítéssel járó beruházás - akár zöldmezős is -, illetve akár külön is támogatható gyakorlatilag bármilyen - az élelmiszeriparban, termékfeldolgozásban - használt gép, berendezés beszerzése is.

Megjelent a Piac és Profit magazin októberi számában.

Átcsoportosítható pénzek
Brüsszel jóváhagyta az Új Magyarország fejlesztési terven belüli forrásátcsoportosítást. A módosításáról szóló terveket a kormány 2008 végén fogadta el, azóta folyamatos egyeztetések folytak Brüsszellel, míg végül a formális jóváhagyás is megszületett az Európai Unió részéről. A Gazdaságfejlesztési Operatív Program keretösszege 111 milliárd forinttal bővült, amelyet a kkv-k komplex technológiai fejlesztésére és a vállalati beruházások támogatására fordíthatunk majd. A forrásból a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség becslései szerint négyezer kis- és középvállalkozás juthat támogatáshoz, és hajthat végre fejlesztést a következő hónapokban, években.

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo