A segítség, amely "minden pénzügyminiszter álma"

Az Európa Parlament a maga részéről lehetővé tette, hogy akár már a jövő év elején elindulhasson az uniós mikrohitel program, és több tízezer rászoruló ember pályázhasson az újrakezdéshez, a vállalkozás beindításához szükséges hitelre - mondta Göncz Kinga szocialista EP-képviselő azután, hogy a közösségi támogatással megvalósuló mikrohitel keret létrehozásáról szóló jelentését kedden nagy többséggel elfogadta az Európai Parlament.  

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

"A mikrohitelt elsősorban azoknak a társadalmi csoportoknak szánjuk, akik a legrászorultabbak, akik a válság miatt elveszítették vagy könnyen elveszíthetik a munkahelyüket, vagy még nehezebben jutnak munkához, mint korábban, és szívesen fognának vállalkozásokba. Az ehhez szükséges kezdő tőkét biztosítaná az a legföljebb 6 millió forint, amelyet az EU elsődleges kockázatvállalása mellett nyújtanának nekik bankok és mikrohitelezést végző egyéb intézmények, szervezetek" - mondta Göncz Kinga a parlamenti szavazást követően. A képviselő szerint az effajta pénzügyi segítség "minden pénzügyminiszter álma", hiszen a kihelyezett pénz sokszorosan, egyes számítások szerint ötszörösen megsokszorozódik.

Az Európai Parlament döntése értelmében 2010-13 között az EU összesen 100 millió eurót biztosítana a mikrohitel keretre. Ez az összeg az esetlegesen felmerülő veszteségek elsődleges fedezetéül is szolgál majd. Számítások szerint az alapot legalább 500 millióra  egészíthetik ki az Európai Beruházási Bank (EIB), más európai és nemzetközi pénzintézetek, valamint kereskedelmi bankok forrásai.

Még bizonytalan honnan finanszírozzák

"A parlament a döntésével a maga részéről lehetővé tette, hogy akár már a jövő év elején elindulhasson az uniós mikrohitel program, több tízezer ember számára biztosítva a munkaerőpiacra való visszatérés lehetőségét" - fogalmazott Göncz Kinga, arra utalva, hogy az EP a 2010-es költségvetési javaslatában a négy évre szóló összeg egynegyedét, 25 millió eurót különített el a keretre. Arról, hogy a fennmaradó összeget milyen forrásokból fedezik majd, várhatóan a jövő év elején születik megállapodás a parlament, az Európai Bizottság és a tagállamközi Tanács között. A kormányok a már meglévő közösségi támogatási programokból vonnának el a mikrohitel céljaira, ezt azonban a képviselőtestület elutasítja. "Elfogadhatatlan, hogy a Bizottság és a Tanács inkább a társadalmi befogadást szolgáló alapokat kurtítaná meg, semhogy megpróbálna legalább részben új forrást találni a mikrofinanszírozásra" - fejtette ki a szocialista képviselő.

A tervek szerint 2010 elején induló mikrohitel programban nem csak bankok, hanem egyéb, hitelnyújtással megbízott szervezetek, nem kormányzati és állami szervek is részt vehetnek. Az EP által jóváhagyott Göncz-jelentés a hitelnyújtók számára kötelezővé tenné a kedvezményezett társadalmi csoportokat segítő civil szervezetekkel való együttműködést. A hitel nagyságáról, futamidejéről és kamatáról a szerződő felek állapodnának meg a pályázatban vállalt feltételek mellett, a jogszabály erre nem tartalmaz előírásokat, de a hitelfelvevő számíthatna az Európai Szociális Alapból származó kamattámogatásra.

Véleményvezér

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo