Nő az optimizmus: több pénzhez juthatunk jövőre

A kiscégek 55 százaléka reálisnak tartja, hogy jövőre hozzáférhet az uniós forrásokhoz - derül ki a K&H felméréséből. Főleg a nagyobb középvállalatok az optimisták, de az Új Széchenyi-terv sokat segíthet a mikro és kisvállalkozások helyzetén is.

Jelenleg a kormányzat átalakítja a pályázati rendszert, ezt követően 2011 január 15-én, az Új Széchenyi-terv keretében válik ismertté, hogy milyen módon valósul meg az állam azon szándéka, hogy a kkv-k könnyebben férjenek hozzá a pályázati forrásokhoz. Ez egyébként nemcsak hazai, hanem uniós irányelv is, ezért a K&H azt várja, hogy a jövő januárban ismertetett terv könnyítéseket is tartalmazni fog. A pénzintézet szerint a kevesebb beadandó dokumentum és igazolás, valamint az egyszerűbb kitöltő programok hatékony segítséget jelentenének a kisebb vállalkozások számára. Emellett pedig a támogatási keretösszegek emelése és az új pályázatok kiírása jelentene valóban érezhető változást a hazai pályázati rendszerben - véli a K&H.


Hány alkalommal nyújtottak be EU-s pályázatot a kkv-k (%)
Forrás: K&H

„Az általunk megkérdezett vállalkozások optimisták a várakozásokat illetően, hiszen felmérésünk alapján 55%-ra emelkedett azon vállalkozások aránya, akik reálisnak tartják, hogy uniós pályázati támogatáshoz jussanak. Ez pedig azért is érdekes, mert a pályázatokkal kapcsolatban utoljára egy évvel ezelőtt javultak a várakozások" - kommentálta a felmérés eredményeit Németh László, a K&H kkv marketing főosztályának vezetője.

„A kiírt pályázatokkal kapcsolatban jelenleg a hazai kkv vezetők 30%-a véli úgy, hogy talál olyan pályázatot, amelyen indulni tud. Ezen a téren az átlaghoz képest a mikro vállalkozások pesszimistábbak, miközben a középvállalkozások több lehetőséget találnak maguknak a mostani pályázati rendszerben. Ez részben annak is tulajdonítható, hogy minél kisebb egy vállalkozás, annál nehezebben tudja előteremteni a pályázáshoz szükséges önrészt. Várhatóan ezen a téren is lesz jövőre elmozdulás, mivel a tervek szerint egyes pályázatokon akár önrész nélkül is lehetőség lesz az indulásra. A reprezentatív kutatás azt is megállapította, hogy hazai szinten a kkv-k 33%-a nyújtott már be legalább egy uniós pályázatot. Ez pedig azt mutatja, hogy van még lehetőség a fejlődésre" - mondta el a szakember.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo