A cégek az interneten kutatnak a milliók után

A hazai vállalkozások az interneten keresztül értesülnek leginkább az uniós forrású pályázati lehetőségekről. Ha pedig információra van szükségük, elsősorban a pályázati tanácsadó cégekhez fordulnak - derült ki a 700 magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozás megkérdezésével zajlott K&H kkv kutatásból.

"Az idén ősszel az eddigiekhez képest kevesebb új pályázati kiírás várható, ezért különösen fontos, hogy a vállalkozások időben értesüljenek a pályázati lehetőségekről" - közölte dr. Császár Dániel, a K&H Pályázati tanácsadás igazgatóság vezetője. A pénzintézet által végzett kutatás szerint a legutóbbi kiírásokon az észak-magyarországi, az alföldi és a nyugat-dunántúli régiók voltak a legaktívabbak, innen érkezett ugyanis a legtöbb pályázat.


Milyen formában szokott értesülni az uniós pályázati lehetőségekről? (%)

A kiscégek leginkább az interneten tájékozódnak az uniós pályázati lehetőségekről, konkrét információkat pedig a pályázati tanácsadó cégektől szereznek. Császár Dániel szerint a kkv-k nem tudnak mit kezdeni a sok a pályázati információval, ezért ők segítik a munkájukat, hogy terület, tevékenység és méret szerinti bontásban juttatják el a tudnivalókat.

Pályázatok, melyekre még lehet pályázni

„Bár az év második felében csökkentek a vállalkozások számára elérhető pályázati források, több olyan jelentős, még folyamatban lévő pályázati kiírás is van, melyek keretében továbbra is vannak elérhető források. Ilyen például a GOP-2010-2.1.1/A - KMOP-2010-1.2.1/A technológiafejlesztési pályázatok, vagy a GOP-2009-2.2.1, illetve a KMOP-2009-1.2.5 vállalati folyamatmenedzsment és e-kereskedelem támogatását célzó pályázatok" - hívta fel a figyelmet Császár Dániel. „A komplex technológiafejlesztési pályázatok (GOP-2010-211/B, KMOP-2010-121/B) beadási határidejét az NFÜ 2010. augusztus 27-én kiadott közleményében módosította. Az új határidő a KMOP-2010-1.2.1/B esetében 2010. szeptember 30., a GOP-2010-2.1.1/B pályázatnál 2010. október 15. Emellett a pályázati feltételek köre is több ponton enyhítésre került (árbevétel-csökkenés, összpontszám, kommunikáció). Az intézkedés eredményét csak a pályázatok lezárultakor látjuk majd, de az már most elmondható, hogy ismét ezek voltak az év legjelentősebb pályázatai" - tette hozzá.


Hányszor nyújtott be a cége EU-s pályázatot a múltban? (%)

2010. szeptember 17. és október 29. között nyújthatók be a GOP-2.1.1/C jelű „Komplex vállalati technológiafejlesztés" pályázatok, amelyeken - a B jelű pályázatokkal ellentétben - nagyvállalatok is indulhatnak. A konstrukció célja olyan technológiai fejlesztések támogatása, amelyek a vállalkozások jövedelemtermelő képességének növelésén keresztül erősítik az innovációs és adaptációs képességet, növelik a vállalkozások által előállított hozzáadott értéket, hozzájárulnak a környezetvédelmi, energia- és anyagtakarékossági célok, illetve a piacra jutás megvalósításához. A pályázaton eszközbeszerzés, infrastrukturális és ingatlan beruházás, beruházáshoz kapcsolódó ingatlan bérleti díja, IT fejlesztés, piacra jutás, vállalati HR fejlesztés, valamint minőség- és környezetirányítási rendszerek bevezetése egyaránt támogatott.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo