1300 milliárdot már kifizettek

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) kifizetései 2010 végére elérik a teljes 7 éves keret legalább 18 százalékát, azaz 1.300 milliárd forintot - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján közzétett átadás-átvételi dokumentumban.

A NFÜ számítása szerint az európai uniós fejlesztési források felhasználásához nemzeti forrásból a 2010. évi társfinanszírozásához 78 milliárd forint szükséges, és további jelentős tételt képvisel az idén  a közlekedési projekteknél el nem számolható kiadások - például az áfa -, amelynek becsült összege 17 milliárd forint. Az egyéb nemzetközi programok - például a Norvég Alap, Svájci Alap, a Európai Területi Együttműködés (ETE) - társfinanszírozásához,  végrehajtásához kapcsolódó egyéb nemzeti kiadáshoz 14 milliárd forint szükséges az idén.

A közzétett átadás-átvételi dokumentumban szerepel, hogy 2010-ben zárni kell a kohéziós (volt ISPA) projekteket. A kifizetések európai uniós visszatérítésének utolsó 20 százalékát az Európai Bizottság visszatartja a végleges lezárásig. Az idén a kohéziós projektekre 65 milliárd forint nemzeti forrás szükséges önerőként. Ezen kívül a projektek költségtúllépéseit a magyar költségvetésnek kell állnia, amely további 18 milliárd forint - olvasható a dokumentumban.

Az idei évről

Az NFÜ átadás-átvételi dokumentuma szerint 2010. első négy hónapjában az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 75 pályázati konstrukciót hirdettek meg 197 milliárd forint keretre, ezen kívül 28 kiemelt projektre kötöttek szerződést, a támogatások összege meghaladja a 216 milliárd forintot.

Az idén április végéig az ÚMFT keretében 4.317 projektet támogatott az intézményrendszer, a megítélt támogatások összege eléri az 535,9 milliárd forintot. Ez idő alatt 22.864 számlát és előleget fizettek ki, ezek összege eléri a 187 milliárd forintot. A Kohéziós Alapból az első négy hónapban 20,5 milliárd forint támogatást fizetett ki az intézményrendszer.

Az év első négy hónapjában a kormány három nagyprojekt benyújtását támogatta az Európai Bizottsághoz, ezek támogatási összege megközelíti a 80 milliárd forintot.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo