Zöldipar: "Jó lenne, ha kifizetnék a megítélt támogatást"

Az idei év első felét az elmulasztott lehetőségek félévének tartja a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetsége. Mint azt Székely Anna, a szövetség ügyvezető igazgatója elmondta: a válság utáni időszakban a környezetiparnak (is) égető szüksége lenne a kilábalást elősegítő lehetőségekre, ennek tükrében komolyan rontja az iparág versenyképességét az a sokmilliárdos, pályázati úton elnyert, elfogadott elszámolású forrástömeg, amelynek döntő része a mai napig kifizetetlen. - áll a közleményben.

Székely Anna szerint tovább rontja a helyzetet az év elején beadott pályázatok elbírálatlansága, illetve a pályázatok befogadásának felfüggesztése. A zöldipar így lényegében képtelen tervezni, ráadásul a kiszámíthatatlanság mellett a cégek sokasága küzd napi likviditási gondokkal emiatt. 

Az iparágban aktív pénzintézetek érzik a felelősséget - nyilatkozta Lovas Emese, a Commerzbank üzletfejlesztési igazgatója. Elmondása szerint több ügyfelüknek számottevő gondot jelent, hogy a környezetvédelemhez kapcsolódó pályázatok eredményhirdetése és/vagy a megítélt pénzek folyósítása késik. A Commerzbank tapasztalatai azt mutatják, hogy a pályázati források nagyjából 80 százaléka késve kerül kifizetésre, s ezen belül nem ritka, amikor a csúszás akár 5-6 hónapot is eléri.

Lovas Emese hangsúlyozza: már az indulás szakaszában felhívják partnereik figyelmét, hogy a projekt tervezésében számolni kell az ilyen csúszásokkal és felajánlják, hogy éljenek a bank által nyújtott áthidaló hitel lehetőséggel, hiszen így a projekt maga időben meg tud valósulni. Természetesen a döntés a pályázóé: az esetben is megéri-e megvalósítania az adott beruházást/fejlesztést, ha nem, vagy éppen jókora csúszással kap rá támogatást, hiszen ez döntően befolyásolja az esetlegesen felmerülő banki finanszírozási igényt, és jelentősen módosítja a megtérülés idejét is.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo