Infokom
A blokklánc azt is látja, hamis-e az olivaolaj
Gyenge termés ígérkezik olajbogyóban – mi a biztosíték, hogy valódi, szűz olaj van az üvegben a bolt polcán? Egy olasz termelőnél ezt a számítástechnikával ellenőrizhetjük – és kiterjed az ilyen kontroll a whiskyre és a húsokra, zöldségekre is.
Robotzsaruk védhetnek meg a hackerektől?
Mesterséges intelligencia segíthet, hogy a globális IT munkaerőhiány okozta biztonsági réseket betömjék a vállalatok. Felmérések szerint a piacról 2 millió IT biztonsági szakember is hiányozhat.
Az internet sötét oldala: mit vehetsz meg a dark weben?
Kiberbűnözés a dark weben – Milyen szolgáltatások kaphatók az internet sötét oldalán és mennyit kell fizetni értük? Az ESET szakemberei összegyűjtötték, hogy milyen szolgáltatások érhetők el a dark weben, és ezek mekkora kiadást jelentenek a kiberbűnözők számára.
Életet is menthet az 5G-vel
Kínai sebészek az 5G rendszer segítségével 2500 km távolságról végeztek sikeres, távirányított agyműtétet egy Parkinson-kórban szenvedő betegen.
A veszély valós, de senki sem védekezik
A fogyasztók 46 százaléka aggódik a számítógépes bűnözés rohamos terjedése miatt, ugyanakkor a lakosság mindössze egyharmada védekezik megfelelően a veszélyek ellen – derül ki az Europ Assistance kilenc ország, többek között a magyarországi helyzetet is vizsgáló felméréséből.
A formatervezésben is új távlatokat nyit a mesterséges intelligencia
A technológiai ipar gyártási dinamikáját egyre jobban meghatározó két tényező, a mesterséges intelligencia (AI) és az egyre fontosabbá váló formatervezés lehetőséget ad az iparág vezetőinek arra, hogy kísérletezzenek, optimalizálják és fokozzák az agilitást.
Azonnal cseréld le a Facebook jelszódat
Újabb botrány a Facebook-nál: hatszázmillió felhasználó jelszavait tárolta egyszerű szövegként, azaz titkosítás nélkül tárolta. A Sophos kommentje szerint azonnal le kell cserélni a jelszavainkat. A biztonságtechnikai cég szakértői a három legfontosabb iylenkjor felmerülő kérdésre válaszolnak.
Egyre több támadás, egyre kevesebb önbizalom
Az IT üzleti infrastruktúra folyamatosan magasabb fokú összetettsége és az állandóan változó fenyegetések miatt az informatikai döntéshozók egyre nagyobb kihívásnak érzik szervezeteik kibertámadásoktól való védelmét.
Akkor most féljünk az 5G-től vagy ne?
Németországban a héten bocsátották árverésre az új, 5G-s mobiltechnológia frekvenciáit, miközben tudósok a rendszer egészségi veszélyeire figyelmeztetnek. Az illetékes hatóság nem lát problémát.
Utazási cégekhez juthatnak el adataink, tudtunkon kívül
Egy sor világcég használja iPhone-ok népszerű alkalmazásait arra, hogy adatokat szerezzen ügyfeleiről, anélkül, hogy azok tudnának erről.
Okosautókhoz okos védelem is kell
Az autóipar számára az információ a legfontosabb új üzemanyag, ami az innovációt hajtja. Az okosjárművek által generált adatok számos különféle területen felhasználhatók a termékek és a szolgáltatások fejlesztéséhez. Az információkat azonban meg is kell védeni az illetéktelenektől, hiszen 2014 óta a hatszorosára nőtt az autóipari szereplők ellen intézett kibertámadások száma. A Micro Focus szakértői szerint az adatmaszkolás jelenti a legjobb megoldást ezen a területen, mivel a módszer úgy óvja meg az információkat, hogy továbbra is lehetővé teszi az adatok elemzését.
A kínai kiberveszély miatt aggódik Európa
Az Európai Parlament közös választ vár az európai technológiai iparágban egyre növekvő súllyal jelen lévő kínai biztonsági veszélyre. A most elfogadott jogszabály létrehozza az Unió első kiberbiztonsági tanúsítási rendszerét, amelynek célja, hogy az Unió területén forgalmazott termékek, folyamatok és szolgáltatások megfeleljenek az uniós kiberbiztonsági normáknak.
Amit a Google nem tud rólad, az nincs is
A Google legtöbbünkről sokkal többet tud, mint valaha gondolnánk. Hogy mennyit, az bizonyos mértékig függ a beállításoktól – de sokkal inkább attól, hogy milyen eszközöket, szolgáltatásokat, termékeket használunk.
Ne csodálkozzunk, hogy meghekkelnek, ha kiragasztjuk a gépre a jelszavunkat
Január közepén derült ki, hogy az egyik ismert felhő alapú tárolóhely felületein kering egy 700 millió e-mail címet és 20 millió jelszót tartalmazó lista. Ennek kapcsán az ESET szakértői összegyűjtöttek néhány hasznos tanácsot a felhasználói adatok védelme érdekében, amelyek segíthetnek megtudni, hogy illetéktelen kezekbe kerültek-e jelszavaink, illetve hogy miként tarthatjuk biztonságban felhasználói fiókjainkat és a jelszavainkat.
A „felhő” is kábelen jön
Sokan gondolják, hogy e-mailjeik, a YouTube-on látott filmek és a többi internetes tartalom a sokat emlegetett „felhőből” érkezik mobiljukra, számítógépükre. Tévedés: a világháló adatait először kábeleken továbbítják, amelyek már 1 200 000 km hosszan hálózzák be a Földet.
Még mindig az e-mail a legnagyobb veszélyforrás
Az információbiztonságért felelős vezetők egyre inkább bíznak abban, hogy a felhő alapú működés javítja a védelem hatékonyságát. Ez különösen a kkv-k számára jelenthet megoldást – hangzott el egy szakmai tájékoztatón.
A turisták imádják a mesterséges intelligenciát
Az utazási-idegenforgalmi ágazatban különösen éles a konkurencia. Az érdekelt vállalatok ezért fokozottan alkalmazzák a mesterséges intelligencia (AI) vívmányait üzleti céljaik elérésére.
Kivel köt szerződést a biztosító önjáró autó esetén?
Alapvetően átalakíthatják az autóbiztosítási rendszert az önjáró kocsik. Csökkenhetnek a díjak is – hiszen a balesetek 90 százaléka emberi hibából származik.
Egy lépést sem kell tennünk, virtuálisan mindent megkapunk
Eltűntek a hanglemezek, majd jöttek a cd-k, amelyeket most a streaming vált fel. Hasonló, drámai változásokat hoz a digitalizálás az árukereskedelem többi területére s eljutunk odáig, hogy testünkbe ültetett chip révén ízeket, illatokat érzékelünk és továbbítunk...
Első a biztonság: fékre léptek a robot-kocsik
2018 sok áttörést hozott az önjáró autók fejlesztésében – ugyanakkor ez az év katasztrofális volt népszerűsítésük tekintetében. A szakma és támogatóik most összefogva akarják megismertetni az amerikaiakkal a vezető nélküli autózás előnyeit.
Új műholdakról dől majd az internet az egész világra
Műholdak százai, akár ezrei segítségével belátható időn belül a világnak szinte minden részén elérhető lesz az Internet. Több világcég fut versenyt a nagy üzletért, de kérdés még: anyagilag is általánosan elérhető lesz-e a szolgáltatás.
Azonosító chipet kapnak az óriás túrahajók utasai
Elektronizálják a nagy tengeri utasszállító hajókat: a vendég chipet kap, amellyel percek alatt behajózhat és vész esetén gyorsan meg tudják találni.
Arról is tud a Facebook, mikor akarunk teherbe esni
Egy sor népszerű alkalmazás közvetlenül továbbítja használóinak adatait a Facebooknak, ami nyilvánvalóan sérti az EU adatvédelmi előírásait. New York állam kormányzója már vizsgálatot rendelt el az ügyben.
Social media: adatokkal pontosan lehet célozni
Új célzási technikák és szolgáltatások állnak már a cégek rendelkezésére, hogy minden eddiginél pontosabban kalibrálhassák kampányaikat. E módszerek is ismertették az előadók a Piac & Profit Social media – Automatizálva: Smart marketing című konferenciáján.
Az automatizálás lehet a megoldás a szakemberhiányra
A szakemberhiány az IT-biztonsági szakmában is egyre súlyosabbá válik. A vállalatok azonban nem maradhatnak védtelenül az egyre találékonyabbá váló kiberbűnözőkkel szemben, hiszen egy online támadás óriási veszteségeket okozhat. A Micro Focus szakértői a folyamatok automatizálását és a külsős szaktudás igénybevételét javasolják a hiányzó emberi erőforrás áthidalására.
Nem a hardcore gamerek tartják el a videojátékgyártókat
Folyamatosak a viták arról, sportnak tekinthető-e a versenyszerű videojáték használat. Közben pedig az iparág egyre erősödik: már 24 milliárdos éves forgalmat tudhat magáénak. A játékok közül repülőstartot vett idehaza is a PuBG és a Fortnite, játékplatformot tekintve pedig erősödik a konzolok részesedése, de nem ez az egyetlen átrendeződés tavalyhoz képest. Merre tovább, eSport?
Nem csak a hackerek fenyegetik az adatainkat
Napjainkban az adatközpontok számos veszélynek vannak kitéve, amelyek közül általában csak a kibertámadásokról, tehát a hálózatot érintő behatolásokról értesül a nyilvánosság, miközben a fizikai infrastruktúrát érintő leállások ugyanolyan vagy akár súlyosabb károkat okozhatnak - hívták fel a figyelmet a Schneider Electric szakértői.
Ami elromolhat, az el is romlik: de miért ugyanaz minden telefonnál?
A wifi, a kamera, a mikrofon és a hangszóró egyaránt a mobilkészülékek gyenge pontjai közé tartoznak – derült ki egy nemzetközi elemzésből. A meghibásodási toplistán szereplő gyártók jelentős része kínai.
Már nem csak a kockák játéka a kriptovaluta
Míg korábban a kriptovaluta kapcsán leginkább csak a “kockák”, vagy a gyors pénzkereseti lehetőség jutott eszünkbe, mára népszerű fizetési eszközzé vált. A Kaspersky Lab legfrissebb kutatása szerint minden tizedik ember (13%) használt már kriptovalutát vásárlásra. Erre a trendre azonban a kiberbűnözők is reagálnak.
Személyre szabható protézis készülhet az új 3D eljárással
A betegre szabott mesterséges izületeket, különleges repülőgép-alkatrészeket tudnak előállítani az új fajta 3D nyomtatási eljárással a Kaliforniai Egyetem kutatói.
A bűnözők is lecsaptak a Valentin-napra
A Kaspersky Lab szakértői jelentős növekedést észleltek a Valentin nap alkalmából különböző romantikus termékeket kínáló bűnözők adathalász tevékenységében. Február első felében a romantikus témájú átverős honlapok látogatására irányuló felismert és blokkolt kísérletek száma több mint duplájára nőtt 2018 hasonló időszakához képest. Ez komoly figyelmeztető jel, a csalók minden lehetőséget kihasználnak a felhasználók adatainak és pénzének ellopására.
Csak másfél év, és a magyar tömegközlekedés megérkezik a 21. századba
A fenntartható közösségi személyszállítás fejlesztése érdekében megkezdődött a Helyközi Közösségi Közlekedési Információs Rendszer (HKIR) kivitelezése. A próbaüzem első üteme már 2019 októberében megkezdődhet egy regionális közlekedési központban – hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Gyorsabban kerül le az online platformokról a gyűlöletbeszéd
Az eredmények tanúsága szerint jelenleg az informatikai vállalatok és online platformok a megjelölt tartalmak 89%-át 24 órán belül kiértékelik, és a bejelentők által jogellenes gyűlöletbeszédnek tekintett tartalmak 72%-át eltávolítják webhelyeikről.
Amikor egy Apple-fan találkozik a Microsoft-laptoppal
Szokatlan videóval jelentkezik Szántó Péter vlogja, a marketing szakember ugyanis egy laptop tesztelésére adta a fejét. A csavar a történetben, hogy Peti Apple-fan, és ez volt az első találkozása egy Microsoft-laptoppal.
Mesterséges intelligenciával csökkentenék a repülők késését
Az angol légiforgalmi szolgálat megkezdte London-Heathrow repülőtéren a mesterséges intelligencia alkalmazásának próbáit, ezzel szorítanák vissza a rossz látási viszonyok esetén a késések számát – írja az Airportal.
Egyedi szabályokkal korlátoznák a Facebookot
Kína, Pakisztán, Oroszország korlátozza az Internet használatát. Most Kalifornia is saját szabályozásra készül. Internet-szakértők szerint ily módon éppen a világháló lényege, az általános hozzáférhetőség, a nyitottság kerül veszélybe.
Szinte már csak mobillal vásárolunk
28 milliárd eurót költöttek a britek 2018-ban mobil eszközeiket használva online vásárlásaik során és az elemzői várakozások szerint 2019-ben 66 százalékos növekedés várható a szektorban, már ami az Egyesült Királyság piacát illeti.
Hogyan döntsük el, ki haljon meg egy elkerülhetetlen balesetnél?
Szabályozni kell az önjáró autók működését. Hogyan döntsük el e nélkül, ki haljon meg egy elkerülhetetlen balesetnél? - tette fel a sajátos kérdést a Google vezérigazgatója.
Mindennap használod ezt a sci-fi technológiát, és nem is tudsz róla
Annak ellenére, hogy a magyarok nincsenek pontosan tisztában a mesterséges intelligencia (MI) jelentésével és a benne rejlő lehetőségekkel, háromnegyedük használná az MI-t – derült ki a Huawei Technologies Hungary megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
Óriási károkat okozhatnak a hackerek
A kiberbűnözés 5 200 milliárd dollár kárt okozhat a vállalatoknak a következő öt évben, egy most közzétett globális kutatás szerint a vállalatok csupán 30 százaléka bízik az internet biztonságában.
Melyik technológia lesz 2019 igazi hype-ja?
2018 bizonyos értelemben olyan volt az új technológiák területén, mint a Ninja Warrior tévésorozat: az AI (mesterséges intelligencia), az automatizálás, az adatok és a blockchain mint egymással vetélkedő versenyzők próbálták leküzdeni az akadályokat és a kihívásokat. Ezek a technológiák, akárcsak a tévéműsorban, keményen küzdöttek, és sok mindent elértek, de nem sikerült megnyerni a nagy pénznyereményt, és megszerezni az első helyet. Kérdés, hogy 2019-ben vajon ki lesz a bajnok? Lehet egyáltalán csak egy nyertes? Az Oracle előrejelzése ezekre a kérdésekre keresi a választ.
Az okosautó legnagyobb baja, hogy okos
Mindössze a válaszadók negyede használna okosautót, vagyis önvezető autót – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) lakossági felhasználói szokásokat, vélekedéseket felmérő kutatásából. A felmérés szerint a magyar emberek legnagyobb baja az okosautóval alapvetően az, hogy okos.
Amikor a védelmet is védeni kell
Az amerikai Phoenixben egyszer csak „megszólalt” a lakóház biztonsági kamerája. A rémült tulajdonos azonban nem riasztást, hanem figyelmeztetést hallott: védje a rendszerét, mert az hozzáférhető.
A bűnügyben gyanúsított sem köteles megadni mobilja hozzáférését
A bűnügyben gyanúsított nem kötelezhető arra, hogy kiadja mobiltelefonjának kódját vagy biometriai azonosítóját – döntött egy kaliforniai bíró.
Nem az a megoldás, hogy töröljük a fiókunkat
Megdöbbentő eredményt hozott a közösségi médiumok felhasználóinak biztonságérzetét illetően a Groupama Biztosító megbízásából készült országos kutatás, amely a social médiát legaktívabban használó 18 és 45 év közötti korosztály véleményére volt kíváncsi. A megkérdezettek 81 százalékát aggasztja személyes adatainak biztonsága.
Időzített bomba lesz a Windows 7
Búcsúzik a Windows 7, egy év múlva minden támogatást megszüntet a Microsoft, megnő a vírus- és a hekkerveszély.
Az Ön hívása fontos számunkra...
A legtöbben ennél a mondatnál csapjuk le káromkodva a telefont. A helyzet megoldható, a bosszankodás elkerülhető egy új szoftverrel, amely megszünteti a fölösleges várakoztatást.
Ezek a trendek már a jelenünket meghatározzák
Néhány éve még sci-finek tűnt az a jövőkép, ami ma csupán karnyújtásnyira van tőlünk: önvezető autókkal közlekedünk, robotok végzik a munkát, az otthonunkban pedig minden automata és hangvezérléses. Az ezeket és a hasonló innovációkat lehetővé tevő, az iparágakat 2023-ra átalakító technológiai trendek közül a Schneider Electric most bemutatja a szerinte legjelentősebbeket.