Bőrünknek megfelelő krémet kever az AI

A mesterséges intelligencia (AI) alkalmazása a következő években átalakítja a kereskedelmet. Csatlakozni tudnak az új rendhez a kisebb boltok is – de aki nem számol az új korszakkal, veszít.

Ezt a tanulságot vonták le a vállalati vezetők és a digitalizáció szakemberei egy berlini tanácskozáson. A Microsoft Németország főnöke néhány jellegzetes példát mutatott be: a Douglas drogéria-hálózat egyik frankfurti boltjában „krém-gyár” áll a vásárló rendelkezésére. A gép megvizsgálja a vevő arcbőrét, majd helyben annak megfelelő krémet állít elő – mindezt önműködően.

Kép: Pixabay

A Saturn müncheni és innsbrucki áruházában az alkalmazásukat letöltött vásárló foghatja és viheti az árut, anélkül, hogy kasszánál kelljen sorba állnia: az AI-rendszer rögzíti a cikket és levonja az árat a bankkártyáról. Az amerikai Lowe építési áruház rendszere elemzi, hogy a portálját látogatók milyen cikkeket keresnek, így pl. milyen konyhát kívánnak összeállítani és megfelelő ajánlatokkal szolgál a neten.

Az ugyancsak amerikai Kruger élelmiszerboltokban intelligens polcokat építenek be. Amikor a vásárló a mobilján rögzített bevásárló-listával megjelenik, a berendezés

A befektetési piacon is átveszi a hatalmat az AI
A világ intézményi befektetőinek csaknem háromnegyede véli úgy, hogy a technológiai fejlődés 2025-re átalakítja az ágazatot. Befektetési folyamata során tízből egy intézményi befektető már igénybe veszi mesterséges intelligencia segítségét.

a keresett árukat úgy mozgatja, hogy azok feltűnjenek és rögtön le lehessen venni őket a polcról.

Peter Altmeier gazdasági miniszter a konferencián figyelmeztetett: az AI megjelenése nagyobb változásokat hoz, mint annak idején a gőzgép, vagy később a távközlés: az AI-s digitalizáció ugyanis egyszerre terjed el a gazdaság minden ágában. A miniszter azt javasolta, hogy Németország is építsen ki (az Amazon példájára) központi online kereskedelmi portált. A felmérések szerint a teljes német online kereskedelemnek csaknem a felét az amerikai óriáskonszern bonyolítja.

A Roland Berger tanácsadó cég arra figyelmeztetett, hogy az AI, a digitalizálás révén a német online kereskedelem a következő öt évben megduplázódik. A lehetőségeket kisebb vállalatok is ki tudják használni, mert gyorsabban és rugalmasabban tudnak reagálni. Ha összefogva végzik el a szükséges beruházásokat, sikeresek lehetnek, aki viszont nem foglalkozik a korszakos változásokkal, az lemarad.

(Forrás: Die Welt)

Véleményvezér

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad

Kormányváltás lesz Csehországban, de Ukrajna támogatása marad 

Babis célja egypárti kormány létrehozása, amelyet más pártok kívülről támogatnának.
Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo