1794-es szárazság: Lesoványodott állatok
“1794 nyár, Kiskunhalas: Olyan rendkívüli hőség perzselte végig a határt, hogy 1795 tavaszán kenyereket kellett kiosztani” – olvasható a Tények könyvében.
Fotó: Pixabay
A legnagyobb kárt a múltban a 1794-es, majd az 1863-as aszályok okozták Magyarországon. 1794-ben annyira gyenge volt a szárazság miatt a termés, különösen az Alföldön és környékén, hogy egekbe ugrott a kenyér és a liszt ára. A takarmányhiány kihatott az állattartásra is: az állatok lesoványodtak és megbetegedtek, kevesebb munkát bírtak elvégezni, egy részük pedig elpusztult. A tejelő állatok kevesebb tejet adtak, emiatt kevesebb sajtot, vajat, túrót lehetett készíteni. A gazdák már a fakérget és leveleket is bevetették takarmányként. Az élelmiszerárak emelkedése éhínséghez közeli állapotot idézett elő egyes megyékben, nőtt a csecsemőhalandóság.
1863-as aszály: Kenyér fakéregből
„A mult évnél még gonoszabb / E században nem akadt; / Ezer baj, bú, nyomor között / Már könyűnk is kiapadt.” – írta 1864 elején Gergely Péter gyulai levélhordó újévi üdvözletében Békés vármegye lakosságának (Idézi: Boa Krisztina). Az 1963as (majd ‘64-re is áthúzódó) aszály ugyanis a XIX. század egyik legnagyobb természeti csapása volt, amely súlyos éhínséget okozott. Az emberek az élelemhiányt látva ínségeledelekkel próbálták megoldani a súlyos élelmiszerhiányt: fakéregből vagy korpából készítettek például kenyeret vagy ami zöldet és fogyaszthatót csak találtak, megfőzték és elfogyasztották.
