Gazdaság


Továbbra is szeretjük az evát

Továbbra is szeretjük az evát 

A Népszabadság szerint a társaságok adózásában bekövetkezett változások sem adtak okot arra, hogy jelentős számú vállalkozás lépjen ki az evából.  
Orbán jelentősen újjászervezné Magyarországot

Orbán jelentősen újjászervezné Magyarországot 

Magyarország azon európai országok közé tartozik, akinek még van esélye arra, hogy jelentősen újjászervezve saját államát versenyképessé váljon a termelés és a gazdasági növekedés tekintetében a világgazdaság feltörekvő régióival. Minden magyar gazdasági lépés ezt a célt szolgálja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten külföldi újságírók előtt.
Akár most is érvényesítheti a családi adókedvezményét

Akár most is érvényesítheti a családi adókedvezményét 

Amennyiben a munkavállalók már januárban nyilatkoznak a családi adókedvezmény igénybevételéről, a kedvezmény már a januári bér után érvényesíthető - mondta Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
Ebből még baj lesz: történelmi csúcson az élelmiszerárak

Ebből még baj lesz: történelmi csúcson az élelmiszerárak 

Decemberben történelmi csúcsra emelkedtek a globális élelmiszerárak, és meghaladták a 2008. évi szintet, amikor a rendkívüli drágulás számos fejlődő országban váltott ki zavargásokat - derül ki az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) szerdán ismertetett adataiból.
Adómentesség helyett: 60 százalékos kedvezmény

Adómentesség helyett: 60 százalékos kedvezmény 

Január elsején megszűnt a helyi iparűzési adómentessége a nyíregyházi kisvállalkozásoknak, helyette a mintegy hétezer kis cég az idei évtől 60 százalékos mértékű adókedvezményben részesül - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely önkormányzatának sajtóreferense.
Mit várhat idén a magyar szállodaipar?

Mit várhat idén a magyar szállodaipar? 

Növekedésre számíthat az idén a magyarországi szállodapiac a BDO hotel és ingatlan tanácsadó társaság szerint. A szállodatulajdonosok joggal számíthatnak arra, hogy 2011-ben megáll az árak csökkenése, és a jövőben kevésbé kényszerülnek majd ezen a téren engedményekre.
Forint: nem kezdődik jól 2011

Forint: nem kezdődik jól 2011 

Gyengüléssel kezdte az évet a forint a főbb devizákkal szemben: az eurót hétfőn délelőtt fél tízkor 278,60 forinton jegyezték a 2010. december 31. délutáni 277,77 forint után.
Idén új szabályok szerint fizetünk HIPA-t

Idén új szabályok szerint fizetünk HIPA-t 

Januártól módosultak a helyi iparűzési adókra vonatkozó szabályok, új fogalmakkal kell megismerkedni, és az adóalap-megosztás terén is bekövetkeztek változások.
Rég nem látott növekedés várható idén!

Rég nem látott növekedés várható idén! 

A gazdaságkutatók 2,5-3,3 százalékos GDP növekedést prognosztizálnak 2011-re, s ennek a sávnak a közepére esik a kormány 3,0 százalékos és az MNB 3,1 százalékos előrejelzése.
13 óriáscég kelt ki az Orbán-kormány ellen

13 óriáscég kelt ki az Orbán-kormány ellen 

Szankciókat követel a magyar kormány ellen tizenhárom jelentős európai nagyvállalat elsőszámú vezetője a különadók, és a külföldi vállalatokra vonatkozó egyéb intézkedések miatt - írta a hétvégén a Die Welt című német lap online kiadása egy december 15-én íródott közös levélre hivatkozva.

Eurócsatlakozás: egy lépés előre, kettő hátra  

Január elsejétől a tizenhat tagú euróövezet tizenhét tagú: Észtország a közös pénzt használó övezet új, tizenhetedik tagja. A két másik balti ország, külföldi beruházásokban reménykedve, továbbra is sietne az euróövezetbe, de legalábbis Lettország esetében ezt fékezik az IMF-mentőcsomag feltételei, amelyek miatt Lettország esetleg kénytelen lesz kilépni az európai átváltási mechanizmusból (ERM-2.), márpedig az eurócsatlakozás egyik feltétele kétévi ERM-2.-tagság.

Adó 2011: egykulcsos szja, százezrek a több gyermekeseknek 

Több jelentős jogszabályi változás is hatályba lépett az új év első napján: egykulcsos lett az adórendszer, emelkedett a minimálbér és a nyugdíj, ismét három évig vehető igénybe a gyes, és negyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők.

A fémkereskedők már látják a fényt az alagút végén? 

Az ipari fémek idén is áremelkedéssel fejezték be az évet, és mivel a Fed vezérelte amerikai pénzkiáramlás esetleges inflációs következményei miatt a dollár ereje ezentúl is kétséges, a nyersanyagárak úgyszólván emelkedésre vannak ítélve.

Adóbevallás: 2011-re harmadolták 

Január elsejétől megnyílik a lehetősége annak, hogy mintegy 3 millió magánszemély jövő évi jövedelméről bevallás helyett egy egyoldalas adónyilatkozatot adjon be - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.

Holnaptól az öt éve kötött konstrukciók után is adózni kell 

Az egykulcsos személyi jövedelemadózás bevezetésével a kamatjövedelemre háruló adó kulcsa is 20 százalékról 16 százalékra csökken január elsejétől - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Kormányszóvivő: "Simor eljött és elmondta a véleményét" 

A kormány módosítani kívánja a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, a monetáris tanács négy külső tagjáról a parlament gazdasági bizottságának ajánlása alapján a plenáris ülés feles többséggel fog dönteni - jelentette be a kormány szerdai döntését Nagy Anna kormányszóvivő csütörtökön, a kormányszóvivői tájékoztatón.

Változások az adórendszerben 

2011-ben megváltoznak a legfontosabb adókulcsok; a vállalati adóteher 10 százalékra, a magánszemélyek jövedelemadója fokozatosan 16 százalékra csökken.

Újra megélénkülhet a lakások iránti kereslet 

Bő két évvel a válság kirobbanása után nagy várakozással tekint az ingatlanszakma a 2011-es esztendő elé. A Széchényi Tervben felvázolt tervek és forinthitelek terjedésével kiszámíthatóbbá vált hitelterhek optimizmusra adnak okot, ugyanakkor a makrogazdaság stabilitására is szükség lenne, hogy a lakás-és hitelpiac kilábaljon a gödörből - derül ki az Otthon Centrum-és az OC hitelközvetítési üzletágának közös elemzéséből.

Újabb komoly kritika a kormánynak 

Elégedetlen az új kormány eddigi intézkedéseivel Pataky Péter az OÉT munkavállalói oldalának soros elnöke, aki szerint az érdekegyeztetés lassan és hiányosan indult csak be, az új adórendszer igazságtalan és a foglalkoztatottak nagy részének hátrányos, a különadókat pedig a munkavállalóknak kell megfizetniük, ezért úgy látja nőhet a szakszervezeti akciók támogatottsága.

Választhatnak, hogy melyik adót fizetik be 

A romániai mikrovállalkozások a jövő évtől választhatnak, hogy 3 százalék adót fizetnek-e a bevételük után, vagy az egységes, 16 százalékos adót fizetik az eredmény után.

Magyarország Svédországgal egy csapatban 

A talpra állás költségvetését fogadta el az Országgyűlés csütörtökön, a büdzsé a gazdasági növekedési, adócsökkentési, foglalkoztatás növelési és a pénzügyi stabilitási értékeket képviseli - közölte a Nemzeti Gazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.

A kormány-jegybank ellentét "elintézheti" a forintot? 

Magyarország "egyre kockázatosabbnak tűnik" a kormány és a jegybank között feszülő ellentétek és "a rövid távú populista gazdasági intézkedések" miatt - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Most a kormány közfoglalkoztatási programja kapott kritikát 

Az új közfoglalkoztatási program hatására tovább nőhet a legszegényebbek kiszolgáltatottsága - közölte szerdán a Policy Agenda. Az elemzést végző intézet szerint a 2011. évre tervezett kiadások között jelentősen csökken a szociálisan hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatására szánt keretösszeg.

A magyarok 7 százaléka szerint van jó állapotban a gazdaság 

Míg a 24 ország megkérdezett pogárainak közel fele ítélte meg úgy, hogy a gazdaság állapota nagyon jó vagy jó, addig a magyarok alig 7 százaléka vélekedett így. Leginkább az indiaiak, svédek és a kínaiak elégedettek, legkevésbé bizakodó nép az indonéz, a magyar és a spanyol.

Kamatemelés: inkább egy rovó a kormánynak? 

A magyar jegybank és a kormány közötti, máris jelentős feszültség további éleződését eredményezheti az MNB hétfői újabb kamatemelése - vélekedtek a negyed százalékpontos szigorítás bejelentése után londoni felzárkózó piaci elemzők.

Hát nem a magyar forintot ajánlják vételre... 

Az elmúlt időszakban a forint teljesített a legjobban a felzárkózó európai térségben a piac által várt kamatfolyamatok miatt, ám a piaci szereplők a jelek szerint nem veszik figyelembe a magyar jegybank monetáris tanácsi tagjainak kinevezésében várható változásokat - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a lengyel zloty a legvonzóbb deviza a térségben.

Ismét megemelték az alapkamatot 

A monetáris tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. Az elemzők megosztottak voltak a kamatdöntő ülés előtt, fele-fele arányban számítottak emelésre, illetve tartásra.

Evások figyelem: hétfőn határidő! 

Ebben az évben december 20-án jár le az adófeltöltés határideje, és hétfőig van lehetőség bejelentkezni az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá.

A csehek után, de a szlovákok és a horvátok előtt 

Magyarország a 36. helyen végzett abban a felmérésben, amely az egyes országokban a vállalati fúziók és felvásárlások körülményeit vizsgálta - közölte az Ernst & Young.

KSH: nőtt a reálkereset  

A reálkereset - a fogyasztóiár-index 5 százalékos növekedése mellett - 2,8 százalékkal emelkedett január-októberben, döntően a személyi jövedelemadó-szabályok változásának köszönhetően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

Nemzetközi tiltakozás a magyar adók miatt 

Egy 15 céget magában foglaló csoport, köztük vezető német és osztrák energiavállalatok, közös levelet intézett az Európai Bizottsághoz, amelyben kifejezi aggodalmát az EU soros elnökségét januártól ellátó Magyarország bizonyos válságkezelési lépései miatt.

Mi lesz a nyugdíjvagyon elköltése után? 

A magán-nyugdíjpénztári vagyon bevételezése a költségvetésben 2011-re 7 százalék körüli GDP arányos rekordtöbbletet eredményez, az egyszeri rendkívüli bevételek kiesése után azonban a központi alrendszer egyenlege jelentősen romlik, és a GDP 4-5 százaléka körül alakul a hiány - áll a Költségvetési Tanács középtávú kitekintésében.

Megnyugtatta az evásokat a szaktárca 

Az osztalék utáni egészségügyi hozzájárulásra vonatkozó szabályok érdemben nem változnak 2011-ben, az evást továbbra sem terheli 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettség - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Két szombatot kell végigdolgozni jövőre 

Jövőre két szombat is munkanap lesz a szerint a nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg a 2011. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről.

Mi várható 2011-ben? 

A Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet 2010-ben változatlanul 1,2 százalékos GDP növekedésre számít, amely 3,0 százalékosra gyorsulás jövőre - hangzott el az intézet keddi budapesti tájékoztatóján, ahol bemutatták az új konjunktúra jelentést.

Nyugdíj: a váltás nélkül tönkremennénk 

Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke szerint a kormányoldal nyugdíjmentő törvénycsomagja nélkül nem lehetne megfékezni a magyar állam külső adósságállományának a robbanásszerű növekedését, ami rövid távon is ellehetetlenítené az országot és az embereket.

Minden bank időben fizetett 

Befizették a „bankadó" második részletét is a költségvetésbe a pénzügyi szervezetek. A múlt hét pénteki teljesítési határidőig 88,8 milliárd forint folyt be a költségvetésbe, így az idei évben a banki különadó összesen 181,8 milliárd forintnyi bevételt jelentett a büdzsé számára.

"Magyarország nem bóvli kategória" 

A múlt heti Moody's-leminősítés után megvan a kockázata a magyar adósosztályzatok további rontásának, bár Magyarország "nem érdemelné meg", hogy a hitelminősítők a befektetésre ajánlott szint alá, azaz a "bóvli" kategóriába sorolják vissza - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Biodiverzitás: Veszélyes egyensúlyvesztés 

Megjelent a Piac és Profit Magazin novemberi száma. A tartalomból: Biodiverzitás: Veszélyes egyensúlyvesztés; Ambiciózus célok: interjú Cséfalvay Zoltánnal; Felelősségbiztosítás: Veszélyes struccpolitika; Metanol: Üzemanyag a levegőből; Befektetés: Gazdálkodj óvatosan!  Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő elektronikus kiadványunkra!

Euró: pénzünk nincs rá, kedvünk még kevésbé 

Az Európai Unió kilenc tagállama szerződésben vállalt kötelezettséget az euró bevezetésére, ám a válság láttán mind többen halogatják a csatlakozást a valutaunióhoz, és ragaszkodnak nemzeti fizetőeszközükhöz - írta vasárnap a Welt am Sonntag című német lap.

Nem kell aggódnunk, hogy bóvli lesz a magyar államkötvény? 

Londoni elemzői vélemény szerint valószínűleg a Fitch Ratings sem süllyeszti Magyarországot a befektetésre már nem ajánlott, "bóvli" adóskategóriába, amikor várhatóan a közeljövőben végez a magyar besorolás felülvizsgálatával.

Magánnyugdíjpénztárak: Selmeczi aggódik 

A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott szerint egyre több a hír arról, hogy nincs jó kezekben a magán-nyugdíjpénztári vagyon, a pénztárak veszteségeket szenvednek el. "Aggódunk, hogy ez a folyamat január végéig felgyorsul" - mondta sajtótájékoztatóján Selmeczi Gabriella, aki megerősítette: a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások reálhozama adómentes lesz.

Hogyan jut egy szegény szamócagyűjtő egymillió dollárhoz?  

Hogyan juthat egy szegény mexikói szamócagyűjtő egymillió dolláros hitelhez? Michael Lewis legújabb sikerlistás könyve erre is választ ad. A nagy dobásban (The Big Short) a világot megrengető pénzügyi válság és a Wall Street rejtelmeibe kapunk betekintést, megismerhetjük a válságot kirobbantó kétes pénzügyi konstrukciókat, és azt is, hogy hogyan kaszáltak milliárdokat azok, akik időben észrevették, hogy „a király meztelen". Egy válságban sokan rosszul járnak - kevesen azonban nagyon jól. Ők azok, akik időben a piac ellen fogadtak és nagyot kaszáltak. Róluk szól a könyv, amelyből hamarosan filmet is forgatnak Brad Pitt főszereplésével.

Stressz-tesztek: komolyabb kritériumok jönnek? 

A jövőben rendszeresek lesznek Európában a banki stressz-tesztek, mert ezek az egész bankrendszer számára hasznosak - fejtette ki a hétvégén Madridban egy nemzetközi pénzügyi konferencián az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.

KDNP: Csak a kisboltok legyenek vasárnap nyitva! 

A KDNP még ebben az évben benyújtja azokat a munka törvénykönyvéhez és a kereskedelmi törvényhez kapcsolódó módosító indítványokat, amelyek szigorú keretek közé szorítanák a vasárnapi munkavégzést - mondta Harrach Péter, a párt frakcióvezetője a pénteki Népszabadságban.

Róna: exportunk jóformán csak bérmunka 

Róna Péter szerint a jövő évi költségvetés nem szolgálja sem a növekedést, sem a foglalkoztatás bővülését, mivel nem ösztönzi az ezeket megalapozó beruházás és kereslet élénkítését; az elvonás nő, a belső egyensúly romlik, a különadót pedig önkényes, rossz megoldásnak nevezte a közgazdász a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) csütörtöki konferenciáján Budapesten.

Magyarország rákapcsolt a harmadik negyedévben 

A bruttó hazai termék (GDP) 1,7 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest a naptárhatás kiszűrésével és anélkül, míg 2010 második negyedévével összevetve 0,8 százalékkal bővült - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

"A Moody's leminősítésének egy napig volt hatása" 

A hitelminősítések és a határidős piaci hitelbiztosítási ügyletek (credit default swaps, CDS) árazása között nem látszik egyértelmű kapcsolat; a Moody's hétfői leminősítésének egy napig volt hatása, mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) általános vezérigazgató-helyettese az MTI-nek szerdán. Csak a tartós hozamváltozásoknak van érdemi költségvetési hatása, tette hozzá.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.

Pénzszerzés

Virág Barnabás: Jó úton vagyunk, hogy az inflációs hajlamokat tartósan megtörjük

Virág Barnabás: Jó úton vagyunk, hogy az inflációs hajlamokat tartósan megtörjük 

A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo