SZJA-bevallás: indul a szezon

Kezdődik a személyi jövedelemadó (szja) bevallási időszak, 2012-ben szerzett jövedelméről több mint 4 millió magánszemélynek kell valamilyen módon számot adnia - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az adóhatóság közleménye szerint a napokban mintegy 3,9 millióan kapják meg a személyijövedelemadó-bevallási csomagot postai úton a NAV-tól. Az, hogy ki milyen egységcsomagot kap, a tavaly benyújtott bevallás típusa és az adóhatóság rendelkezésére álló információk alapján dől el, ezzel is segítve, hogy mindenki a leginkább "testre szabott" bevallási módot választhassa.

Négymillió magyarnak kell beszámolnia jövedelméről - Kép: SXC

Az a 680 ezer magánszemély, aki tavaly munkáltatóját bízta meg bevallása elkészítésével, nem kap csomagot. Az a 710 ezer magánszemély, aki elektronikusan az Ügyfélkapun keresztül küldte el bevallását, elektronikus értesítést kap tárhelyére.

Az adózóknak az idén is több lehetőség áll rendelkezésükre. 

Most is választani lehet az úgynevezett munkáltatói adómegállapítást. Aki azt szeretné, hogy munkáltatója készítse el bevallását, annak ezt január 31-ig írásban kell kérnie munkáltatójától (12NY29 jelű nyilatkozat).

Ha a magánszemély nem kéri a munkáltatói adómegállapítást, erről is nyilatkoznia kell (12NY30 jelű nyilatkozat). Ha a munkáltató nem vállalja a magánszemély adójának megállapítását, erről és az adónyilatkozat vagy az egyszerűsített bevallás benyújtásának választhatóságáról időben tájékoztatnia kell a magánszemélyt.

Továbbra is választani lehet az egyszerűsített bevallást, ebben az esetben az adóhatóság készíti el bevallásunkat. Az adózónak ehhez csak annyit kell tennie, hogy az erre a célra szolgáló nyilatkozatot (1253NY) kitölti, aláírja és 2013. február 15-ig postára adja vagy Ügyfélkapun keresztül elküldi. A határidő jogvesztő, vagyis igazolási kérelemmel sem pótolható - figyelmeztet a NAV.

SZJA igazolások: az ördög a részletekben….
Már csak alig egy hétig, január 31-ig van idejük a vállalkozásoknak a személyi jövedelemadó bevallásokhoz szükséges igazolások elkészítésére. A dokumentumok helyes kiállításához – különösen az olyan speciális foglalkoztatási formák, mint a munkavállalók külföldi kiküldetése esetében – a vállalatoknak idén számos új szabályt kell figyelembe vennie. Tudatos kiküldetési politikával, a feladatok komplex megközelítésével a cégek sok kellemetlenségtől kímélhetik meg magukat.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo