Gazdaság


Brutális csomagot kaptunk augusztusban

Brutális csomagot kaptunk augusztusban 

Többet kellett fizetnie a lakosságnak és a vállalkozásoknak a fizetési, átutalási műveleteknél az emelkedő tranzakciós illeték miatt, és komolyan emelkedett a telefonadó is. Folytatódott az online kassza saga, változott a munka törvénykönyve és a szabiszabályok. Nem unatkoztunk augusztusban.
Széllel szemben az ökotermelők

Széllel szemben az ökotermelők 

Sem a jelenlegi piaci viszonyok, sem a kormányzati akciók nem ösztönzik a hazai termelőket, hogy fenntartható módon gazdálkodjanak. A gazdasági válság megtörte a komoly fogyasztói bázis kialakulásának trendjét, így alig-alig fejlődik az ökológiai gazdálkodás Magyarországon. Pedig az ökológiai termékek piaca fellendülőben van egész Európában és a világon.
Megszorítást nem, útdíjat és kasszát ígértek

Megszorítást nem, útdíjat és kasszát ígértek 

Áprilisban bemutatkozott az első online kassza, eldőlt, hogyan is készül el az útdíjrendszer, és hogy kik és mekkorát nyernek vagy buknak a trafikokon.
Fejcserék mellett dübörgő változások

Fejcserék mellett dübörgő változások  

Az elektronikus útdíj és az online kasszák bevezetése mellett márciusban a budapesti taxik működését meghatározó taxirendelet is megjelent a palettán. Új jegybankelnöke és nemzetgazdasági minisztere lett az országnak.
Enyhülés és szigor februárban

Enyhülés és szigor februárban 

Kevesebb helyen, de több termékkel indulhatnak majd a trafikok a februári állapot szerint. Haladékot kaptak az online kasszák, útdíjügyben viszont marad a szigor és a lassú haladás. Az is kiderült, mennyit kapunk az EU-tól a következő ciklusban.
A márkaépítés növeli a jólétet

A márkaépítés növeli a jólétet 

Még a nemzetgazdaságra is jótékony hatása van a márkaépítésnek, vagyis a márkaépítés hozzájárul a fogyasztók jólétéhez és képes hosszú távon befolyásolni a gazdasági növekedést. Erre jutott legalábbis a Szellemi Tulajdon Világszervezetének friss jelentése.
Eseménydús indulás januárban

Eseménydús indulás januárban 

A 2013-as évet meghatározó összes nagyobb téma megjelent már rögtön az év elején. Zajlott a trafikügy, az államhoz került az e-útdíj tender, előre rettegett mindenki az online kasszáktól. És kiderült, hogy maradt néhány hiba az új munka törvénykönyvében.
Tíz éve nem voltunk ilyen optimisták

Tíz éve nem voltunk ilyen optimisták 

Decemberben folytatódott a GKI-Erste konjunktúra-index értékének szinte egész évben folyamatos, látványos emelkedése. Az év végére több mint egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el Magyarországon.
Jövő héten csilingel a kassza a gazdálkodóknál

Jövő héten csilingel a kassza a gazdálkodóknál 

Az idei év 51. hétében összesen 52,8 milliárd forint, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) által jóváhagyott támogatást kapnak meg a gazdák, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) fizet ki.
Jövőre nagyobb sebességbe kapcsolhatunk

Jövőre nagyobb sebességbe kapcsolhatunk 

Tovább gyorsulhat jövőre a 2013-ban fellendülő gazdasági növekedés. A gazdaság teljesítménye már idén is kiegyensúlyozott lehet, tekintve, hogy a növekedést továbbra is támogató külkereskedelmi többlet mellett a belső felhasználás is pozitív hozzájárulással bír.

Magyarországon veresenyezhetnek a fiatal szakemberek 

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara a Fiatal Szakemberek Európa Bajnoksága (EuroSkills) 2018. évi versenyének Magyarországon történő megrendezésére pályázatot nyújt be a WorldSkills Europe nemzetközi szervezethez.

Magyarok nyomják le a Dropboxot? 

A most megjelent december – januári összevont Piac&Profitban debütál a startupok világát pásztázó Céggyorsító. Az innovatív, az új utakat kereső vállalkozók elengedhetetlen üzlettársa, a Piac&Profit ebben a hónapban is sok hasznos információval, sikertörténetekkel segít sikerre vinni vállalkozását.

Három százalékon az alapkamat - és jövőre mehet tovább 

Keddi kamatdöntő ülésén 20 bázisponttal 3,0 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank monetáris tanácsa. Elemzői vélemények szerint a jegybank jövőre folytatja a kamatcsökkentést.

Életbe lépett a földtörvény 

Kevés jogszabályt kísért akkora tiltakozás, mint az új földtörvényt, ami miatt még az egyébként hagyományosan összezáró kormánypárton belül is ellentétek robbantak ki. A most hatályba lépett jogszabály ugyanis teljesen átszabhatja a jelenlegi birtokviszonyokat, miközben a magyar - és az uniós - állampolgárok jelentős részét kizárja a földvásárlók köréből.

Van még tere a növekedésnek az iparban 

Októberben gyorsult az ipari termelés éves növekedési üteme, a kibocsátás 6,0 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a szeptemberi 5,5 százalékos emelkedés után. Van tere az ipari termelés bővülésének elemzők szerint, akik az utolsó negyedévben a növekedés további gyorsulására számítanak.

Erősebb lehet a forint, de a válságnak még nincs vége! 

2013-ban világgazdasági szinten folytatódott a lassú kilábalás és a magyar gazdaság is növekedési pályára állt a 2012-es visszaesés után. Ugyanakkor a válságról még nem beszélhetünk múlt időben.

Jövőre felpöröghetünk 

A németnél is gyorsabban bővülhet a magyar gazdaság jövőre, 2,1 százalék lehet a GDP-növekedés hazánkban. A hazai gazdaság teljesítménye jóval meghaladja majd az eurózóna 0,9 százalékos átlagát is.

Megfricskázta Brüsszel orrát a kormány GMO-ügyben 

Megsemmisítette az Európai Bíróság az Amflora nevű génmódosított burgonya forgalomba hozási engedélyeit az Európai Bíróság, miután Magyarország megtámadta a brüsszeli Európai Bizottság határozatait. A döntés nagy győzelem a GMO-mentes magyar mezőgazdaságnak.

A magyar gazdaság még csak most vesz lendületet 

A vártnál kedvezőbb hatással volt a járműipar, a mezőgazdaság és az építőipar teljesítménye az éves növekedési adatokra és a kibocsátásra a harmadik negyedévben. Részben tehát egyedi tényezők és kedvező bázishatások eredményeképpen Magyarország Európa jobban teljesítő gazdaságai közé ugrott. A harmadik negyedév adatai alapján számos mutató bizakodásra ad okot az amerikai és az európai gazdaság talpra állása tekintetében is, bár a válság előtti húzóerő visszatérésére még várni kell.

Alapvetően optimisták a magyar cégek 

Tízből hét személyzeti tanácsadó és minden második nem személyzeti tanácsadó cég véli úgy, hogy megbízásaik száma és létszámuk növekedni fog a. A magyar cégek alapvetően optimistán látják a következő üzleti évet, de a negatív jövőképek száma is nőtt.

Kint vagyunk a gödörből, de még korai az öröm 

Magyarország idén kijött a recesszióból, de nem került gyors és egészséges növekedést hozó pályára a GKI éves értékelése szerint. A Gazdaságkutató jelentősen megemelte idei GDP előrejelzését, de figyelmeztet: a fellendülés nem biztos, hogy tartós lesz.

Mekkora fizetést kérhetek az állásinterjún? 

Egy eltúlzott bérigénnyel sokszor már a személyes interjú lehetőségétől is elesik a pályázó. De ugyanez igaz akkor is, ha valaki túl alacsony összeget határoz meg, ekkor ugyanis alacsony önértékelésű személy benyomását keltheti.

Rosszabbul élünk, mint két éve 

Európa-szerte több európai háztartás rosszabb pénzügyi helyzetben van, mint két vagy három éve – és ötévnyi recessziót, megszorítást és növekvő munkanélküliséget követően nem képesek időben kifizetni a számláikat. Számos európai országban a gazdaság fellendülése mellett a növekvő munkanélküliséggel párhuzamosan az általános fogyasztói bizalom csökken, a vásárlóerő gyengül, a kifizetések pedig akadoznak- derült ki az Intrum Justita Fogyasztói Fizetési Jelentéséből, mely 21 országban több mint 10 000 fő részvételével vizsgálta a fogyasztói fizetések alakulását.

Megúsztuk! Nem kell visszafizetni a földvásárlási támogatást 

Az Európai Bizottság álláspontjával ellentétben Lettország, Lengyelország és Litvánia mellett Magyarország 2009 vége helyett az idei év, 2013 végéig nyújthat a gazdáknak földvásárlási támogatást - derül ki a luxembourgi Európai Bíróság szerdai ítéletéből. Ha a bíróság a bizottsággal értett volna egyet, akkor az államoknak az összes 2009. december 31. után kifizetett ilyen támogatást vissza kellett volna fizettetnie.

Feléledt a dunai hiúz! 

Még az előzetes adatoknál is nagyobb volt a GDP növekedése a harmadik negyedévben, igaz, hogy elsősorban a mezőgazdaság és az építőipar húzta fel az adatot. A kiskereskedelmi forgalom is kezd magára találni.

Negyedik hónapja tart a bővülés 

Negyedik hónapja bővülésről tanúskodó adatok érkeznek a magyar gazdaságból - erről tanúskodik az MLBKT Beszerzési Menedzser Indexe. A jelenlegi érték meghaladja az elmúlt évek átlagát, a foglalkoztatottságból is biztató jelek érkeztek.

A vártnál gyorsabban nő a magyar gazdaság 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén a korábban gondoltnál kissé gyorsabban, kb. 1 százalékkal nő, de a GDP 2013-ban még így is alatta lesz a 2011-esnek.

Még vonzóbb lehet a TBSZ 

Rekordszámú tartós befektetési számla nyitását hozhatja az idei év, a 2010-ben bevezetett tartós befektetési szerződés (TBSZ) népszerűsége ugyanis a KBC Securities tapasztalata szerint az utóbbi két évben jelentősen nőtt.

Hungarikum lett a gyulai kolbász és az operett 

A Hungarikum Bizottság döntésével öt új taggal bővült a hungarikumok gyűjteménye; emellett öt új elem került be a Magyar Értéktárba – közölte a bizottság ülése után a vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Ópusztaszeren.

Fordulópont a kkv-k életében 

Az utóbbi évek gyengébb teljesítménye után megfordulni látszik a trend a kkv-k háza táján, mind a foglalkoztatás, mind a hozzáadott érték nő a köreikben. Jövőre még jobban teljesíthetnek.

Nem okozott nagy meglepetést a kamatdöntés 

A piaci és elemzői várakozásoknak megfelelően mérsékelte ma a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Az előző hónaphoz képest novemberben sem a globális, sem a hazai folyamatokban nem történt jelentősebb változás, így az MNB 20 bázispontos vágása nem okozott meglepetést.

Valami hatott a magyar hangulatra 

Novemberben folytatódott a lakossági és az üzleti bizalom növekedése, utoljára 2011-ben tekintettünk ilyen bizalommal a jövőbe. Javult a foglalkoztatási szándék, a fogyasztók pedig lényegesen jobbnak ítélik meg most a gazdasági kilátásokat.

Hová tűnt a rezsicsökkentés hatása? 

A kormányzat szerint a „rezsicsökkentés” révén jelentős többletjövedelmek keletkeznek a lakosságnál, s ez a kiskereskedelmi forgalomban fog megjelenni. Az összkép azonban nem ilyen kedvező.

Rekodoptimizmus cégkörökben 

Határozott optimizmus jellemzi a vállalatokat az MFB 2013. őszi vállalati felmérésének eredményei alapján. Az MFB-INDIKÁTOR félév alatt 4,6 ponttal emelkedve októberben 57,3 pontra ugrott, s ezzel meghaladta az eddigi rekordot jelentő 2011. tavaszi értéket is.

Ez kellene az igazi növekedéshez! 

Magyarország, valamint a régió gazdasági helyzete, ezen belül az export lehetőségei és kockázatai voltak a fókuszban a Coface által rendezett, „Az exportkockázatok a törékeny gazdasági növekedési tükrében” című országkockázati konferencián.

Új értékek a gazdaságban 

Megjelent a Piac&Profit novemberi száma. Az innovatív, az új utakat kereső vállalkozók elengedhetetlen üzlettársa ebben a hónapban is sok hasznos információval, sikertörténetekkel segít sikerre vinni vállalkozását.

Óriási lehetőségeket tartogat a drótszamár 

A hazai kerékpározás fejlesztéséhez 120 Mrd Ft befektetésére van szükség, melyhez 2014 -2020 között Magyarország számára elérhető Európai Uniós források hatékony igénybevétele szükséges. A nyereség viszont meghaladná a 150 milliárd forintot.

Utolértük a tavalyi szintet 

2013 szeptemberében az ipari termelés 5,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A termelés bővüléséhez elsősorban – és továbbra is – az autóipar, illetve az ehhez kapcsolódó beszállítói ágazatok eladásainak növekedése járult hozzá.

Hoppá, szökkent egyet a pannon puma 

Meglepően jó harmadik negyedéves adatot közölt a KSH. A magyar gazdaság eszerint 1,7 százalékkal növekedett, elsősorban az ipari termelésnek, a mezőgazdaságnak és a magához tért építőiparnak köszönhetően.

Megvolt a fordulópont, de maradt a bizonytalanság 

A vállalatok véleménye szerint egyértelműen fordulópont után vagyunk, javulnak a várakozások, ugyanakkor továbbra is magas a bizonytalanság a gazdaságban. A következő hónapokban az előrejelzések nem mutatnak látványos változást a gazdasági várakozások, vagy a foglalkoztatottság területén.

Negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció 

Meglepte az elemzőket, hogy a várakozásaiknál lényegesen alacsonyabbra csökkent az infláció októberben. Év végéig további csökkenést várnak, az éves átlagos fogyasztói árindex 1,8 százalék körül alakul, bőven a 3 százalékos inflációs cél alatt, így marad tere az alapkamat csökkentésének.

Rég várt fordulat a magyar gazdaságban! 

Szeptemberben 5,5 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken. A munkanaphatástól megtisztított index 3,1 százalékos növekedést mutat.

Még mindig inkább spórol a lakosság 

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán nyilvánosságra hozott első gyorsbecslése szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,8 százalékkal nőtt a múlt év azonos hónapjához képest, a naptárhatástól megtisztított növekedés 0,3 százalékos volt.

Ez a kiugrási lehetőség Magyarország számára 

Közel 140 milliárd forintot szán visszatérítendő és vissza nem térítendő támogatás formájában a startupoknak a kormányzat a 2014-20-as EU-támogatási időszakban, hangzott el a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Nemzeti Innovációs Hivatal, valamint a hazai startup világ szereplőiből álló BudapestHUB munkacsoport sajtótájékoztatóján. Az ökoszisztéma szereplői most esélyt látnak arra, hogy az együttműködés eredményeképpen Magyarország gazdaságát felpörgessék a dinamikus növekedésre, és nemzetközi jelenlétre képes induló vállalkozások.

Brüsszel szerint kezdjük összeszedni magunkat 

Fellendülést jósol Magyarország számára az Európai Bizottság, ugyanakkor Brüsszel szerint komoly veszélyt jelenthet a magyar költségvetési hiányra a devizahitelesek megmentése és a hús áfájának csökkentése, a foglalkoztatást csak a közmunkaprogram növeli, a vállalati beruházások sem állnak valami fényesen.

Újabb jó hír a magyar gazdaságból: bővülésre áll a zászló 

Immár harmadik hónapja lanyha, de bővülésre utaló tendencia mutatható ki a magyar gazdaságban – erre utal az MLBKT Beszerzési menedzser indexének értéke.

A választásokra hullámvasútba ülhet a forint 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi recessziót idén minimális, a stagnálásnál alig kedvezőbb növekedés, majd jövőre is csak 1,3 százalék körüli, a régiós átlagtól továbbra is lényegesen elmaradó fejlődés követi. Idén a kedvező pénzpiaci környezetben a kamatszínvonal csökken, a forint erősödik, de a folyamat jövőre megfordul.

Ismét fellendülőben a világgazdaság 

2013 harmadik negyedévében növekvő üzleti bizalomról és derűlátó gazdasági kilátásokról számoltak be a világ vezető pénzügyi szakemberei. A közép- és kelet-európai régióban azonban továbbra is megoszlanak a vélemények a növekedés fenntarthatóságáról.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Pénzszerzés

 Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett

Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett 

A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo