Gazdaság


EY: Beindult a magyar henger!

EY: Beindult a magyar henger! 

Az eurózóna átlagát jelentősen meghaladó mértékben bővül várhatóan a magyar gazdaság idén és a következő négy évben. A magyar GDP-bővülés mértéke 2,2 százalék lehet ebben az évben, szemben a valutaunió 1 százalékos átlagával.
Üzenet Matolcsynak: jobb lett volna a többkulcsos adó

Üzenet Matolcsynak: jobb lett volna a többkulcsos adó 

Társadalmilag és gazdaságilag is hasznosabb a többkulcsos adó - erre jutott egy tanulmányában az IMF. Gyakorlatilag csak Magyarországon létezik valóban egykulcsos, jóváírások nélküli adórendszer. A tanulmányból kiderül, hogy ez az elképzelés nem segíti a gazdaság fejlődését.
Adóbevallás söralátéten

Adóbevallás söralátéten 

Az adónyilatkozatunkat, a klasszikus adóbevalláshoz hasonlóan május 20-áig kell kitölteni, és megküldeni az adóhatóságnak. Az adózóknak azonban arra is lehetőségük van, hogy egyszerűbb formában, "söralátéten" nyújtsák be adóbevallásukat. Ennek azonban vannak buktatói is.
Dúl az optimizmus

Dúl az optimizmus 

Nyolcéves csúcson a fogyasztói várakozások a választások előtt, miközben az üzleti várakozások nem romlottak. Végeredményben Magyarországon a választások előtt folytatódik a több mint másfél évtizede nem látott optimizmus.
Érinthetetlen szigetek

Érinthetetlen szigetek 

Bírósági perekben kiszabott súlyos pénzbírságokat megelőzendő, időben kimentett vagyonokkal, adófizetés elől eldugott bevételekkel, üzlettársak vagy házastársak közötti válási huzavonák miatt eltüntetett értékekkel és vagyoni jogokkal vannak tele a Cook-szigetek. A miniállam joggyakorlata arról híres, hogy blazírtan fittyet hány mindenféle és -fajta külföldi bírói végzésre.
„A legfőbb gazdasági cél az emberek boldogsága”

„A legfőbb gazdasági cél az emberek boldogsága” 

Március 28-án a Boldogság Közgazdaságtana címmel rendeznek konferenciát. Olyan kérdésekre keresnek választ, mint hogy lehet-e, és ha igen, miként a végső célja a gazdasági életnek az emberi boldogság. Ennek kapcsán a konferencia egyik szervezőjével, Baritz Laura nővérrel beszélgettünk.
Így növekszünk 2014-ben

Így növekszünk 2014-ben 

A gazdasági folyamatok 2013-ban viszonylagosan, átmenetileg és látszólagosan javultak. Az üzleti szféra gyenge beruházási hajlandósága miatt hiányoznak a növekedés érdemi gyorsulásának feltételei. Idén még hatnak a tavaly II. félévi gyorsulás tényezői, miközben átlagos időjárás esetén a mezőgazdaságban csökkenés valószínű. Így 2014-ben 1,5%-os, vagyis a tavalyinál kissé gyorsabb, de a II. félévinél lassúbb GDP-növekedés várható. Gazdaságpolitikai váltás nélkül jövőre sem várható 1,5% feletti dinamika, s a foglalkoztatásban, az inflációban és más területeken statisztikailag kimutatott eddigi (látszat-) javulást könnyen romlás követheti a GKI Gazdaságkutató Zrt. 2014-es előrejelzése szerint.
Folytatódik az áfaemelés Európában

Folytatódik az áfaemelés Európában 

Folytatódik az áfaemelési trend Európában, az általános forgalmi adó átlagos mértéke már átlépte a 21 százalékos küszöböt az Európai Unióban. Ezzel párhuzamosan a cégeknek egyre gyakrabban változó áfaszabályozásra és minden eddiginél hatékonyabb adóellenőrzésekre kell készülniük – mutat rá az EY legfrissebb iparági jelentése.
Új irányelvek jönnek a vállalatirányításban

Új irányelvek jönnek a vállalatirányításban 

Hamarosan megkezdi a 2004-ben kiadott vállalatirányítási alapelvek felülvizsgálatát az OECD. A nagyvállalatoknak szóló útmutatást a kisebb cégeknek is érdemes követniük, hiszen ezzel is vonzóbbá válhatnak külföldi befektetők számára.
Az út és a vasút húzza az építőipart

Az út és a vasút húzza az építőipart 

Jól teljesített az építőipar a bázisidőszakhoz képest: a termelés januárban 15,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, mind a nyers, mind a munkanaptényezővel kiigazított adat szerint.

Itt az idő kiváltani a régi lakáshitelt! 

Sokan és sokszor várunk a csodára akkor is, ha egyértelműen cselekvési helyzet van. A jegybanki kamatcsökkentések olyan helyzetet teremtettek, hogy a 2011-ben és 2012-ben felvett hitelek kiváltása szinte kötelező. Egy átlagos 7 millió Ft-os hitelösszeg esetén 3,5-6 millió Ft közötti összeget takaríthatunk meg a lépéssel. Elkerülhetetlen pozitív mellékhatásként a hitelünk törlesztőrészlete havi szinten azonnal 25-30%-kal csökkenhet. Megmutatjuk hogyan!

Elbújt az infláció, mi történt? 

Az idén februárban a fogyasztói árak 0,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz képest szintén 0,1 százalékkal emelkedtek. A várakozások ennél magasabb inflációt valószínűsítettek.

Nyugdíjemelő tippek 

Megjelent a Piac & Profit márciusi száma, benne többek között interjú a magyar származású sztárvállalkozóval, Tom Szakyval. A magazinban körbejárjuk a bizalmi vagyonkezelés témáját, azt, hogy miért érdemes szabadúszókkal dolgozni, bemutatunk magyar sikersztorit, és szó van arról is, hogy hogy lehet sikeres üzletet kötni Kínában.

Szigorúbb szabályok a pénzmosás ellen 

A vállalatok és vagyonkezelők tulajdonosi láncolatainak végén álló személyeket nyilvános jegyzékben tartsák nyilván az uniós országokban: ezt tartalmazza az a pénzmosás elleni szabálytervezet, amelyről kedden szavaz a Parlament.

Több nő, több nyereség. Ez van 

Lemaradnak a versenyben azok a cégek, akik nem hajlandók kisgyermekes anyákat alkalmazni – derül ki a Regus legújabb felméréséből. Még több nő térhetne vissza a munkaerőpiacra, ha biztosítanák számukra a rugalmas munkavégzés lehetőségét.

59 nap ingyenmunka a nőknek 

Európában a nők még mindig 59 napot dolgoznak „ingyen” – ezt mutatják az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb adatok. A nemek közötti bérszakadék – a nők és a férfiak órabére közötti átlagos különbség a gazdaság egészében – az elmúlt néhány évben alig változott, és továbbra is 16 százalék körül mozog.

Jól járnak, akik hiányszakmát választanak 

A kormányzat támogatja mind a hiányszakmában tanulókat, mind az őket foglalkozatókat - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára pénteken Hajdúszoboszlón.

Nőnapkor megborulnak a vásárlási szokások 

Alaposan felborulnak a vásárlási szokások a március 8-i nőnapon – derül ki a CIB Bank adataiból. Ezen a napon például kilencszer több férfi fizet kártyával virág- és ajándékboltban, mint egy átlagos márciusi napon. Viszont kevesebbet költenek.

Akár Kínáig is elmegyünk, ha olcsóbb 

A globalizáció aranykora: egy kattintás, és Kínából vagy az Egyesült Államokból rendeljük meg az árut, ha ott olcsóbb, mint itthon. Ez nem a távoli jövő: tavaly a magyarok harmada vásárolt így külföldről.

Sok pénzt várnak el az informatikusok 

Az informatikai szakemberek bérigénye a legmagasabb, a mezőgazdasági szakmunkásoké a legalacsonyabb Magyarországon. A legnépszerűbb cégek multik, csak a Mol tudta beverekedni magát a Top 10-be.

Az Audi és a Mercedes húzta meg a magyar ipart 

Az idén januárban az ipari termelés 6,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte előzetes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők szerint az adat meglepően jó és kedvező előjel az idei évre nézve.

Itt könnyű munkát találni! 

A gumitermék gyártó gépkezelők, a termék-összeszerelők, valamint a forgácsolók lehetnek a legkeresettebbek a magyar munkaerőpiacon az idei év folyamán, míg az erdészet, vadászat, halászat területén csökkenhet leginkább a munkavállalók száma - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (MKIK-GVI) munkaerő-piaci prognózisából.

Megrohantuk a boltokat januárban 

Az alacsony inflációnak és a növekvő reálbéreknek köszönhetően az idén tovább bővülhet a kiskereskedelmi forgalom. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt első gyorsbecslése szerint az idén januárban 3,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest.

Innovatívabb Európa - egy része 

Az Európai Unió fokozatosan áthidalja az innovációs szakadékot, amely közte és Egyesült Államok és Japán között fennáll. Az uniós tagállamok teljesítményében mutatkozó különbségek azonban továbbra is igen szembetűnőek, és csak lassan fogyatkoznak.

Így lehet igénybe venni a családi járulékkedvezményt 

A családi járulékkedvezmény idei bevezetésének legnagyobb pozitívuma, hogy azok esetében is jelentős nettó bérnövekmény érhető el, akik korábban nem tudták az őket megillető teljes adókedvezményt érvényesíteni.

Fellendülés a láthatáron? 

Immáron hetedik hónapja jelez bővülést a gazdaságban a Beszerzési Menedzser Index (BMI). Az index szezonálisan kiigazított februári értéke: 54,3. 2013 áprilisától kezdve augusztusig az index értéke folyamatosan ingadozott 50 pont körül, nem mutatva semmilyen határozott trendet, most azonban hét hónapja tart már a bővülés.

Meghúzta a beruházásokat az uniós pénz 

14,9 százalékkal bővült a beruházások mértéke az előző év azonos időszakához képest a KSH legfrissebb adatai alapján 2013. utolsó negyedévében. Legutóbb csaknem 10 éve volt ennél magasabb növekedés - most az állami beruházások és az uniós pénzek tették meg hatásukat.

Szombat a határidő! A kasszához kérik az autósokat a biztosítók 

Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekre legkésőbb március 1-jén éjfélig be kell érkeznie az esedékes díjrészletnek a biztosító társaságokhoz. A segédmotor-kerékpárokkal nem számolva az összes kgfb-szerződésből 2,65 millió tartozik ebbe a körbe.

Többen dolgoznak - de hol? 

A KSH lakossági megkérdezésen alapuló felmérése szerint 2013 végén már 4 millió fölött volt az előző héten legalább 1 órát dolgozók száma. Ebből jelentős részt tettek ki a közfoglalkoztatás keretében megélhetést találók, valamint a külföldön munkát vállalók, ezek nélkül még e felmérés szerint sem változott a foglalkoztatási helyzet - elemzi a helyzetet a GKI.

Szebbek vagyunk a Bizottság szemében 

A korábbi előrejelzéseihez képest kedvezőbb számok szerepelnek az Európai Bizottság most kiadott "téli" előrejelzésében. A háztartások fogyasztásának köszönhetően erőteljesebb GDP-növekedés, némileg magasabb foglalkoztatottság és jobb munkanélküliségi adatok szerepelnek a Bizottság prognózisában, ugyanakkor növekvő inflációra és alig csökkenő államadósságra hívták fel a figyelmet.

Idén 13 milliárd jut munkahelyteremtésre, de a duplája kéne 

Eddig még soha nem volt ekkora érdeklődés a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-nak) indított munkahelyteremtő pályázat iránt, a kormány 2014-ben 13 milliárd forintot szánt erre a célra, és az idén minden eddigit meghaladó, 27,7 milliárd forint támogatási igényt jeleztek a vállalkozások.

Ilyen ütemben 2600-ra lesz minden magyarnak új lakása 

Az építőipar teljesítménye a nagy állami beruházások miatt összességében javul, de a lakásépítés még mindig mélyponton van, még a második világháború alatt is több lakás épült mint tavaly.

Földtörvény: eszi, nem eszi, nem kap mást az EU! 

Nagy garral nyilatkozott a vidékfejlesztési miniszter a májusban életbe lépő földtörvényről. Fazekas Sándor szerint az erősen vitatott törvényre akkor is rákerül a pecsét, ha Brüsszelnek kifogásai vannak ellene. Pedig a törvény nem csak az osztrák gazdálkodókra van negatív hatással.

„A nagyok a fejünk felett döntenek” 

Bár néhány mikrovállalkozás jó évet zárt tavaly, a többség még mindig a belső piaci kereslet hiányával küszködik Németh László, az IPOSZ elnöke szerint. Támogató környezet, célzott pályázatok és jobb érdekképviselet kéne.

Pesszimisták lettünk februárban 

Februárban megállt a GKI-Erste konjunktúra-index értékének kilenc hónapja tartó, szinte töretlen emelkedése. A GKI által, az EU támogatásával végzett felmérés szerint az ipar kivételével minden ágazat és a fogyasztók gazdasági várakozása is romlott. Összességében ugyan tart a Magyarországon több mint egy évtizede nem látott optimizmus, de figyelemre méltó, hogy a magyar gazdaság helyzetének megítélése februárban látványosan kedvezőtlenebb lett.

Nőttek a reálbérek a csökkenő inflációval 

A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,9%-kal haladták meg az egy évvel korábbit – közölte a KSH. A bruttó átlagkereset 230 700 forint volt 2013-ban.

Ki van a legjobban eladósodva? Sosem gondolná! 

Nemzetközi összehasonlításban nézve nincsenek annyira eladósodva a magyarok, mint azt sokan gondolnák: Dél-Európában és a kelet-közép európai régióban is magasabb a lakosság hitelállománya a megtakarításaihoz képest, mint Magyarországon.

Nem a sikerszektorokban alapítják a legtöbb céget 

13,9 százalékkal kevesebb cég alakult Magyarországon 2013-ban, mint az előző évben a Bisnode adatai szerint. Az egyre magasabb kft. alapítási költségek és törzstőke-emelés sem fog segíteni a társas vállalkozások számán. Viszont olyan iparágakban is arányaiban sok vállalkozás alakul, mint például a vendéglátás, ahol magas a cégek bedőlési aránya, vagy nagyobb befektetés kell az induláshoz.

Brüsszel is beszáll a magyar-osztrák iszapbirkózásba 

Elemzi az Európai Bizottság a magyar földtörvényt, és amennyiben arra a következtetésre jut, hogy az nincs összhangban az uniós joggal, megteszi a szükséges lépéseket a módosítása érdekében.

Fizetés: alig akartunk többet 

Az elmúlt két évben alig növekedett, több területen pedig stagnált vagy csökkent a diplomás magyarok fizetési igénye. A felsőfokú végzettséggel rendelkezők által elvárt bér 2013-ban alig 2 százalékos növekedést mutat az egy évvel korábbihoz képest.

Kamatvágás: hamarosan eljöhet a vége 

Elemzők további monetáris enyhítést várnak az MNB-től, és arra számítanak, hogy a kamatvágási ciklusnak a külpiaci hangulat romlása vagy a forint hirtelen és tartós gyengülése vethet véget; a kamatcsökkentés 2,5 százalékos alapkamatnál állhat meg.

Mától egy egészségkárosítóval kevesebb 

Keddtől, azaz február 18-tól hatályos az élelmiszerekben található, a szakemberek szerint komoly egészségkárosító hatású, úgynevezett transzzsírsav mennyiségére vonatkozó rendelet. Ennek értelmében tilos olyan élelmiszert forgalomba hozni, amely összes zsírtartalmának 100 grammjában a transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.

Ha húzzák, megy az építőipar 

Tavaly megindult a növekedés az építőiparban, de ez elsősorban az uniós forrásokból finanszírozott beruházások felfutásának volt köszönhető. Az építőipari cégek ezért bizakodóak ugyan, de óvatosak is az idei kilátásokkal kapcsolatban.

Egyelőre csak kiscica a pannon puma 

Habár a vártnál is jobban teljesített tavaly a magyar gazdaság a negyedik negyedévben, még így is csak 1,1 százalékos GDP bővülést tudhatunk magunkénak a tavalyi évre, igaz, ez is sokkal jobb, mint amit az elemzők vártak. Idén nagyobbat ugorhat pannon puma.

Jó az nekünk, ha a NAV csinálja az adóbevallásunk? 

Újabb határidő közeledik az SZJA bevallásoknál, ezúttal arról kell dönteni, hogy kívánjuk-e az adóhatóság segítségét, közreműködését kérni a bevallásunk elkészítése során. Tavaly ezzel a lehetőséggel már majdnem 290 ezren éltek.

Új üzletek köttetnek Kínával 

Több mint 120 üzletember kísérte el Orbán Viktor miniszterelnököt hivatalos kínai útjára, hogy ott hosszú távú gazdasági kapcsolatokat alakítsanak ki a távol-keleti országgal. Összesen 19 megállapodást jött létre a kormányzat, a magyar cégek és a kínai partnerek között.

A mezőgazdaság húzza a GDP-t 

Tavaly az első három negyedévében az agrárium 21,7 százalékkal jobban teljesített, mint 2012 azonos időszakában - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette: úgy gondolja, hogy az utolsó negyedévében is hasonló arány jön ki, ami azt jelentheti, hogy a GDP-növekedés felét a mezőgazdaság adta 2013-ban.

Mégsem mernek költeni a kisvállalkozások 

Újból visszaesett a hazai kkv-k beruházási hajlandósága, jelenleg a cégvezetők 58%-a tervez valamilyen fejlesztést. Ezzel megtörni látszik a több mint egy éve folyamatosan növekvő beruházási kedv.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Pénzszerzés

 Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett

Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett 

A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo