Gazdaság


Veszélyes is lehet az árcsökkenés

Veszélyes is lehet az árcsökkenés 

Ha csökkennek az árak, az komoly veszélyt jelenthet a gazdaságra – így a cégek teljesítményére is. Magyarországot nem fenyegeti ez a veszély, bár az inflációs rátánk történelmi mélyponton van.
Növekszik az autóipar - nekünk is jó lehet?

Növekszik az autóipar - nekünk is jó lehet? 

A növekedésre és a munkahelyteremtésre koncentrálnak a világ autógyártói a következő időszakban: a cégek hatvan százaléka tervez bővítést egy éven belül. Ez a magyar gazdaságnak is jót jelent.
Sokkal olcsóbb lehet idén a benzin

Sokkal olcsóbb lehet idén a benzin 

A Saxo Bank befektetőknek kiadott elemzése szerint az idén hosszú évek után először a világpiaci kínálat meghaladhatja a keresletet az olajpiacon, a kitermelők lassú reagálása miatt pedig a mélybe zuhanhat az olajár. Ugyanakkor szakemberek szerint túl vagyunk az olcsón kitermelhető olajkészletek csúcspontján, ami hamarosan drasztikus változásokat okozhat.
Nem kell boltbezárási hullámra számítani

Nem kell boltbezárási hullámra számítani 

Egy holland kutatás szerint az e-kereskedelem annyira fejlődik, hogy sorban zárnak be miatta a hagyományos kereskedők, és "rövid időn" belül a kiskereskedelmi egységek akár negyede is megszűnhet. Az igazság pont az ellenkezője Kis Ervin Egon a SzEK.org elnöke szerint: az e-kereskedelem a hagyományos kereskedelmet is serkenti!
Növekedésre számíthatunk az iparban s a kiskereskedelemben

Növekedésre számíthatunk az iparban s a kiskereskedelemben 

Az elemzők szerint az idén számottevően gyorsulhat az ipari termelés, a növekedést mind a nemzetközi, mind a hazai konjunktúra támogatja. A kiskereskedelemben is jók a kilátások.
Kreatívak, de türelmetlenek a pályakezdők

Kreatívak, de türelmetlenek a pályakezdők 

A munkához való hozzáállás a legnagyobb gyengéje a mai fiataloknak a munkáltatók szerint. A pályakezdők kreatívak és gyorsan alkalmazkodnak, de felületesek, már egészen eltérő stílusban kommunikálnak, mint idősebb kollégáik, ez pedig néha nehezíti az együttműködést.
Íme, a jelen: drónposta és robotautók

Íme, a jelen: drónposta és robotautók  

A februári Piac&Profitból többek között megismerhetik azt a magyar kisvállalkozást, amely első kelet-európai cégként beszállítói megrendeléshez jutott európai űripari projektben és megtudhatják azt is, hogy milyen trendek fogják alakítani idén a piacokat.
Minél kisebb a vállalat, annál nagyobb a profit?

Minél kisebb a vállalat, annál nagyobb a profit? 

A magyar kkv-k többsége csökkenő profitnövekedéssel számol, kivéve a mikrovállalkozások, ahol jelentősen megugrottak a várakozások. Egy évvel ezelőtt éppen a kisebb cégek kilátásai voltak sötétebbek.
Magyar gazdaság: bizonytalan kilátások

Magyar gazdaság: bizonytalan kilátások 

Csak alig egy-másfél százalékos gazdasági növekedést jósol az idei évre a Policy Agenda, amely szerint alaptalan a gazdasági életben tapasztalható optimizmus, a háztartások helyzetén pedig csak fenntarthatatlan intézkedések segítenek.
Véget vet a zenei jogok körüli huzavonának Brüsszel

Véget vet a zenei jogok körüli huzavonának Brüsszel 

Az online zeneszolgáltatók, például a Spotify vagy az iTunes ezentúl egyszerűbben megkaphatják az engedélyt arra, hogy több országban letölthetők legyenek zenéik: ezt eredményezi a Brüsszelben elfogadott jogszabálytervezet.

Erősen kezdte az évet a magyar gazdaság 

A vállalatok összességében kedvezőbb folyamatokról számoltak be idén januárban, mint decemberben, így most már egyhuzamban hatodik hónapja mutat bővülést a beszerzési menedzser index (BMI).

Hiába az optimizmus, csak látszólagos a fellendülés? 

A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint, noha a magyar gazdaság szereplői körében egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el, a gazdasági folyamatok javulása jellemzően viszonylagos, átmeneti és látszólagos. A választási gazdaságpolitika rövidtávon élénkítő hatású, a tőkevonzó képesség helyreállítása híján azonban nem teremti meg a növekedés tartós alapjait.

Brüsszelhez fordulnak az osztrákok a magyar földtörvény ügyében 

Mivel a magyar agrárminiszter nem áll szóba vele, ezért az Európai Bizottsághoz fordul az osztrák agrártárca a nemrégiben elfogadott földtörvény ügyében. Az osztrákok szemét elsősorban a zsebszerződések érvénytelenítése csípi.

Hungarikum az adatmentés is a paprika mellett 

Négy új értékkel bővítette a hungarikumok körét a Hungarikum Bizottság, mától védett értékünk a Kürt adatmentés, a pingálás a kalocsai paprika és a halasi csipke. Magyar érték lett a cigányzene és a Gundel étterem.

Nagyot robbant az online álláspiac 

2013-ban minden korábbi rekordot megdöntött az online meghirdetett állások száma. A munkáltatók leginkább fejlesztőket kerestek, de a mérnök és könyvelő állások is felkerültek a dobogóra. Legtöbben a területi képviselői, az asszisztensi és az adminisztrátori munkakörökre jelentkeztek.

Mennyi lesz idén a fizetési borítékban? 

Ezekben a napokban jutnak hozzá a munkavállalók az első, 2014-es szabályok szerint számított fizetésükhöz. Nem volt idén sok változás szja fronton, de a családi járulékkedvezmény miatt örülhetnek a többgyermekes, alacsony jövedelmű családok, bonyolultabb adminisztráció vár viszont a vállalkozásokra.

Több fizetésből sem lehet majd többet vásárolni 

Ha a tervezett alacsony infláció megmarad, 2013 után az idén is bruttó reálbér-növekedés várható, de a bérek reálértéke ezzel együtt sem éri el a 2008-as szintet. Az átlagos béremelés 2,6 százalékos lesz.

Van itt optimizmus, csak nem elég 

A saját cégük helyzetét és a gazdasági kilátásokat illetően is nőtt az elmúlt évben a Magyarországon működő vállalatok pénzügyi vezetőinek optimizmusa. Ennek ellenére hazánk még mindig a legpesszimistább országok közé tartozik a régióban. A magyar vállatok számára továbbra is a változó jogszabályi környezet és az adózással kapcsolatos kérdések jelentik a legnagyobb kihívást.

Hiába néznek ki jól a számok, nem ez a valóság 

Összességében a foglalkoztatottak számának további lassú növekedését, illetve a munkanélküliségi ráta csökkenését várják az MTI által megkérdezett elemzők, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a téli közmunkaprogramok jelentősen befolyásolják az adatokat.

Ingatlanpiac - Éledezik a tetszhalott? 

A RICS Commercial Property Monitor negyedéves adataiból és a CBRE szakértőinek tavalyi évet összegző beszámolójából is úgy tűnik: öt évnyi tetszhalott állapot után visszatér az élet a magyar kereskedelmi ingatlanpiacra.

Befagyasztanák a minimálbért 

Aggasztóan alacsonynak nevezte a magyar gazdaság növekedési potenciálját hétfőn a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD). A csoport legfrissebb előrejelzésében változatlanul hagyta novemberi becslését, amely szerint idén 2 százalékkal, 2015-ben 1,7 százalékkal nő a magyar hazai össztermék (GDP).

Tíz éve nem voltunk ilyen emelkedett hangulatban 

Annak ellenére is kiugróan jók a magyar gazdasággal szembeni várakozások, hogy az üzleti bizalom stagnált az év elején. 2013 végére, 2014 elejére több mint egy évtizede nem látott optimizmus uralkodott el Magyarországon.

Értékesítőt, szerelőt, szakácsot keresnek a munkaadók 

Értékesítőként, szerelőként és pénzügyi tanácsadóként a legkönnyebb elhelyezkedni Magyarországon, de keresettek a szakácsok is. A legtöbben „kékgalléros”, középfokú végzettséget igénylő munkákat keresnek és kínálnak. Ami a régiókat illeti: Budapesten a legkönnyebb állást keresni, Csongrádban a legnehezebb.

Vége a válságnak? A vezérigazgatók bizakodnak 

A tavalyi évhez képest jóval optimistábban vélekednek az üzleti élet meghatározó vállalatainak első emberei: 39 százalékuk „nagyon bizakodó” cége 2014-es árbevételét illetően. A világgazdaság egészét tekintve pedig a tavalyihoz képest kétszer annyian vélik úgy, hogy a helyzet a következő 12 hónapban javulni fog, és csupán 7 százalék szerint számíthatunk hanyatlásra.

Többet kerestünk, és többet is ért 

Végre nemcsak a közszférában, hanem a magánszektorban is gyorsult valamelyest a bérnövekedés tavaly novemberben, az alacsony inflációnak köszönhetően pedig a bérek reálértéke is növekedett. Idén tovább nőhet a fizetés.

Azt mondják, a kicsiket is szereti a kormány 

A kormány stratégiai partnernek tekinti a hazai kis- és közepes vállalkozásokat (kkv), és rájuk kívánja építeni a foglalkoztatás bővítését és a gazdaság felpörgetését - mondta Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságszabályozásért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

6 hónap, 6 javaslat a versenyképességért 

A legnagyobb európai munkaadói szervezet eljuttatta a következő félévre vonatkozó javaslatait az unió soros elnökségét betöltő Görögország miniszterelnökének. Bankunió, egységes piacfejlesztés és munkaerő-piaci reform az ajánlások között.

Kisvárosnyi munkahelyet vár a kormány a csodapályázattól 

A kormányzat 6500 új munkahely létrejöttét várja a nemrégiben kiírt új munkahelyteremtési pályázattól, azonban a felmérések szerint a kis- és közepes vállalkozások jelentős része nem tervezi a foglalkoztatottak számának bővítését. Sok cég a jelenlegi alkalmazottaknak még a minimálbért is csak nehezen fizeti ki.

Ez már nem is drágulás 

Tovább esett az infláció mértéke decemberben, és még nincs vége. Elemzők szerint januárban még mérséklődhet a pénzromlás üteme, és éves szinten is 3 százalék alatt maradhat.

Jobb kedvre hangolta a cégeket az uniós pénz 

Az előző negyedévi megingás után újra optimistábbak a hazai vállalkozások. Nagymértékben növekedett a benyújtott uniós pályázatok aránya, és a vevőkkel kapcsolatban is bizakodóbbak lettek a vállalkozások, miközben a gazdaságpolitikával és a közterhek változásával kapcsolatos várakozások nem romlottak tovább.

Idén sem ússzuk meg az adóbevallást 

Hamarosan megérkeznek a személyijövedelemadó-bevalláshoz szükséges nyomtatványok, illetve információk. A munkavállalóknak még ebben a hónapban nyilatkozniuk kell arról, kérik-e munkáltatójuktól adójuk megállapítását, illetve a bevallás elkészítését. A NAV ebben az évben is elkészíti a bevallást azoknak, akik ezt igénylik.

Vagyonadó bankbetétekre? Elképesztő előrejelzések 

A Saxo Bank 2004 óta minden évben közzéteszi „elképesztő jóslatait” a világgazdaság alakulásával kapcsolatban. Előfordulhat, hogy vagyonadót vezet be bankbetétekre Brüsszel, de az is, hogy bezuhan a török líra. Csak nem valószínű.

Lehetett volna vidámabb is a karácsony 

A tavalyi év utolsó időszakában a GfK Hungária Komplex Fogyasztói Bizalom Indexe változatlan maradt az őszi értékhez képest. A fogyasztói várakozások mérséklődését hozta a megkérdezettek saját anyagi és az ország gazdasági helyzetének kilátásairól alkotott véleménye, ez utóbbi esetében különösen ötéves távlatban. A pesszimista hangulat kitart mind a munkanélküliség, mind a hitelfelvételi kedv, a család reáljövedelmére és a hitelkamatokra vonatkozó várakozásokra vonatkozóan.

Kezdenek kimászni a depresszióból a cégek 

Optimistábbak a cégvezetők várakozásai az előző negyedév(ek)hez képest, de a tartós fellendüléshez az kellene, hogy ez az optimizmus a következő időszakban is megmaradjon. A jelek szerint azonban kezdenek kimászni a magyar vállalatok a gazdasági depresszióból.

Így szórjuk el a fizetésünket 

A napi, apróságoknak tűnő, pár száz forintos vásárlási tételek éves szinten százezres kiadásokat jelentenek. Egy megspórolt kávé, péksüti vagy otthonról hozott ebéd akár a lakásfelújítás vagy az autóvásárlás alapja is lehet, éves szinten összesítve.

Mennyit is fizetek? Így adózunk idén! 

Január 1-jétől több ponton változtak a személyi jövedelemadóra (szja) és a társadalombiztosítási járulékokra vonatkozó szabályok, kibővült az adómentes juttatások köre, már a lakáshitel is törleszthető cafeteriából.

Beindult a növekedés, de a kkv-k nélkül nem lesz tartós 

Magyarországon lendületet vehet a gazdasági növekedés és egy stabil, tervezhetővé tett üzleti környezetben már megindulhat a reálgazdaság banki hitelezése is. A növekedés azonban csak a kkv-k aktivizálásával válhat tartóssá.

Hozzuk a hiánycélt, de egyhamar nem lesz euró 

A várakozásoknál kedvezőbb, várhatóan 929,2 milliárd forint lesz a 2013. évi büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal kevesebb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél, így a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet.

Tényleg egyre többen élnek (köz)munkából 

A vártnál is kedvezőbb lett a munkanélküliségi adat, négymilliónál is többen dolgoznak az országban, igaz, hogy a statisztikát a téli közmunkaprogram jelentősen torzítja. Nagy előny ugyanakkor, hogy a fiatalok munkanélküliségét számottevően sikerült csökkenteni.

Már a kormány osztja az uniós pénzeket 

Megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jogutódlással január elsejével, az uniós fejlesztési programok végrehajtása a szaktárcákhoz kerül, míg a források felhasználását a Miniszterelnökség koordinálja.

Ötödik hónapja tart a fellendülés 

Immáron augusztus óta folyamatosan gazdasági fellendülést jelez a Beszerzési Menedzser Index (BMI). Decemberben azonban némiképp visszaesett, így a gazdasági kilátások némiképp romlottak a tavalyi év utolsó hónapjában.

Csak hozzáadott értékkel lehetünk versenyképesek 

A fejlett és a fejlődő gazdaságok – mint Kína, India és a Fülöp-szigetek – közti jövedelemkülönbségek szignifikánsan csökkenni fognak 2030-ra, állítják a PwC elemzői. Bár India és a Fülöp-szigetek relatív bérszintje alacsony marad, de a Fülöp-szigetek-i reáljövedelmek dollárban kifejezve több mint háromszorosára, az indiaiak pedig a négyszeresére emelkedhetnek ez időszak alatt. Ugyanakkor az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban mért reálértékek várhatóan mindössze egyharmadnyival fognak emelkedni.

A jelek szerint növekedésre vagyunk ítélve 2014-ben 

Rég látott optimizmussal tekintenek a jövőbe a magyarországi vállalkozások, jó hírek jönnek a gazdasági elemzőktől, és bizakodóbb lett a lakosság is. Visszafogott adóváltozások, kedvezőnek tűnő gazdasági környezet – a jelek szerint növekedésre vagyunk ítélve 2014-ben.

Optimisták lettünk decemberre 

Az online pénztárgépek egy része szinte biztos nem nem indul el január másodikától, a cukornál sem lesz fordított áfa, és a rezsicsökkentések hatása is kérdőjeles, mégis optimisták mind az elemzők, mind a magyar vállalkozók a jövő évet tekintve.

Csúcs volt a november 

A borászok lelkendeztek az idei szőlőtermés láttán, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal, a HITA történetének legnagyobb magyar beruházását hozta össze, a Piac és Profit pedig megrendezte a IV. Magyar Fenntarthatósági Csúcsot.

Dőlt a pénz októberben  

Októberben a vállalkozások számára újra meghirdették a Magyar Nemzeti Bank nagy sikerű növekedési hitelprogramját. Közben Brüsszel pénzcsapjai is újra kinyíltak: a pályázatok körüli korábbi szabálytalanságok miatt leállított utalások újra megindultak.

Szép új világ köszöntött be szeptemberben  

Szeptemberben meglepően jól teljesített a magyar gazdaság, a rengeteg jogszabályi változás azonban minden bizonnyal jobban lekötötte a lakosság figyelmét, mint a száraz statisztikai adatok. Az élet szinte minden területén új szabályokat vezettek be.

Mennyit is keres valójában egy közmunkás? 

A kormány az infláció mértékének megfelelően emeli jövőre a közmunkások bérét, miközben egyre több ember dolgozik valamilyen közfoglalkoztatási program keretében. A nagy kérdés, hogy valójában mennyit keresnek a közmunkások?
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai

Olcsó munkaerő vagy IT-szektor? Ezért működik jobban a lengyel modell, mint a hazai 

Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek.
Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon

Itt vannak az alternatív befektetések, végre a lakosság is hozzáférhet a hedge fundokhoz Magyarországon 

Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis elismerését három innovatív, alternatív alapjával.

Költségkímélés

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak?

Búcsút inthetünk a védett üzemanyagáraknak? 

Esni kezdtek a világpiaci kőolajárak és emiatt idehaza a benziné és a gázolajé is közeledik ahhoz a szinthez, amit még az Orbán-kormány húzott meg.
A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú

A nagy kérdés, bírjuk-e idegekkel a saját portfóliónkat? – interjú 

A K&H-csoport szerint látszik, hogy a legnagyobb veszélyt nem a piaci mozgások, hanem a befektető saját érzelmi reakciói jelentik. Ezen segíthet egy új eszköz.

Pénzszerzés

 Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett

Milliós büntetés lóg 25 ezer család feje felett 

A kormány a június végén lejáró határidő október végéig történő meghosszabbítását javasolja.

Adózás

A tervezett vagyonadó hátulütői

A tervezett vagyonadó hátulütői 

Karagich István: a vagyonadó szakmai vitája visszaigazolta, miért okoz több kérdést, mint megoldást az 1 milliárdos küszöb.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo