Gazdaság


Adóváltozásokról döntöttek a parlamentben

Adóváltozásokról döntöttek a parlamentben 

A Bajnai-kormány válságkezelő csomagjának első elemeit tartalmazó adótörvény-módosítást 201 igen, 166 nem szavazattal  és 4 tartózkodással fogadta el hétfőn a parlament. Oszkó Péter pénzügyminiszter 27 zárószavazás előtti módosítást fűzött az adótörvény-csomaghoz. A jogalkotásnak ebben a fázisában már csak koherenciazavart - belső ellentmondásokat - rendezhet a törvényjavaslatot benyújtó miniszter.
Adózás: meghatározó lehet a mai nap

Adózás: meghatározó lehet a mai nap 

Hétfőn lesz az adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények zárószavazása, amelynek nyomán júliustól 20-ról 25 százalékra nő az áfa, és augusztustól a munkabér 70-ről 60 százalékára csökken a táppénz. A parlament előtt lévő javaslatok csak az idén hatályba lépő változásokról rendelkeznek, a jövő évi módosításokról külön előterjesztés készül majd.
Soros már a fellendülésről beszél

Soros már a fellendülésről beszél 

A világgazdaság már túljutott a válság nehezén, és hamarosan megindulhat a kilábalás - mondta Soros György a német Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. A befektetési ügyleteiről híres magyar származású üzletember az euró hasznosságát is taglalta.
Példátlan szigort ígér Bajnai az adózásban

Példátlan szigort ígér Bajnai az adózásban 

A 2010-es adójavaslatok között "soha nem látott szigorúságú" intézkedések lesznek az offshore cégekkel szemben - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben Szijjártó Péter (Fidesz) azonnali kérdésére válaszolva. A kormányfő közölte, az intézkedésekkel a külföldön, a magyarországinál jóval alacsonyabb adózású helyeken keletkező profitot és vagyonokat is bevonják a magyar adózási körbe.
Véget ért az áremelkedés az agráriumban

Véget ért az áremelkedés az agráriumban 

A mezőgazdasági termelői árak kétéves lendületes növekedése után 2008-ban 3 százalékkal csökkentek az ágazatban - tartalmazza a Kopint-Tárki Konjunktúrakutatási Intézet, valamint az Agrár-Európa kft. legfrissebb közös elemzése.
Svájc is gondban, korlátozásokat vezethetnek be

Svájc is gondban, korlátozásokat vezethetnek be 

A svájci kormány átmenetileg korlátozná a 15 régi uniós tagállam állampolgárainak a bevándorlását, akik munkavállalás céljából érkeznek az országba. A Neue Zürcher Zeitung idézte a svájci igazságügyi minisztérium szóvivőjét, aki a lapnak elmondta: tekintettel a svájci munkanélküliség és a bevándorlás növekedésére, a kormány hamarosan dönt arról, hogy él-e egy védelmi záradék lehetőségével.
Afrikára is lesújt a válság

Afrikára is lesújt a válság 

Az afrikai országokat is erősen érinti a globális válság, tovább növelvén az egyébként is súlyos gondokat, és még több embert taszítva szegénységbe - állapította meg közös elemzésében az afrikai fejlesztési bank (AfDB) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet(OECD).
Bajnai már látja a pozitív jeleket

Bajnai már látja a pozitív jeleket 

Bajnai Gordon szerint az elmúlt hetekben, az új kormány felállása óta, Magyarország politikai és gazdasági értelemben egyaránt stabilabbá vált. A miniszterelnök úgy fogalmazása szerint jó úton járnak, amelynek már látszanak az első halvány, de pozitív jelei.
Fejleszteni? Csak ha nő az olajár!

Fejleszteni? Csak ha nő az olajár! 

Irán szerint az olajáraknak 70-80 dollárra kellene nőniük ahhoz, hogy a megfelelő olajipari beruházásokhoz elég pénz álljon rendelkezésre, és a termelők érdekeltek legyenek a fejlesztésben. Irán a világ nagyságra ötödik olajexportőre, hagyományosan a kemény vonalat képviseli a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetén (OPEC) belül.
Mit tegyünk jégeső után?

Mit tegyünk jégeső után? 

Szántó esetén hektáronként legfeljebb 300, szőlő és gyümölcsös esetén pedig legfeljebb 500 forint támogatás jár a jégeső elhárításra - derül ki a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter rendeletéből, amely a Magyar Közlöny legújabb számában jelent meg.

Optimistának lenni bátor vállalkozás 

A befektetői környezet valamelyest kedvezőbbé vált az elmúlt hetekben, a Generali Alapkezelő azonban azt olvassa ki a gazdasági mutatókból, hogy egyértelműen optimistának lenni a jelenlegi helyzetben legalábbis bátor vállalkozás.

"Ha nem fizetsz, lemondhatsz a bevételedről" 

A lánctartozások megszüntetése, az átláthatóság növelése és a hatósági eljárások egyszerűsítése a célja a kormány második építőipari gyorsító csomagjának. A szakmai szervezeteknek tetszenek a változások, ám néhány területen bizonytalan, hogy eléri-e a célját a kormány.

Tíz pont, ahogy az EU harcolna a munkanélküliekért 

A rendkívüli foglalkoztatási csúcson az unió vezető politikusai tíz lépést határoztak meg a munkanélküliség elleni küzdelem és a munkahelyteremtés érdekében. A prágai találkozón a trojka elnökségek (a cseh, a svéd és a spanyol kormány) az Európai Bizottsággal, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel tárgyalták meg elképzeléseiket.

A jegybank örülne, ha a kormány egyetértene... 

Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) örömmel venné, ha a jövőben, amikor már önállóan határozza meg az inflációs célt, a kormány valamilyen formában megerősítené, hogy az újonnan kitűzött inflációs célszámmal egyetért - válaszolta az MTI kérdéseire az MNB pénteken. A kormánytámogatás ilyen eseti kinyilvánítására elvben nincs szükség.

Hiába a gyenge forint, nem jönnek a turisták 

19, illetve 11 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek száma január-márciusban, a vendégéjszakáké 17, illetve 12 százalékkal esett vissza, a szálláshelyek árbevétele pedig folyó áron 12 százalékkal mérséklődött a bázishoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Már most sok gondot okozott az aszály 

Az ország egyes területein már 6-7 hete nem esett eső, vagy elhanyagolható volt a csapadék. Főként az Alföld középső és déli részein okoz számottevő hozamcsökkenést az aszály. Van olyan terület, ahol tavalyhoz képest 30-50 százalékos terméskiesést várnak - olvasható a Magyar Agrárkamara felmérésében.

Siessen: még igényelhet pénzt! 

Még két hét van arra, hogy ki-ki elkészítse, és az adóhatóságnak elküldje személyi jövedelemadó (szja) bevallását - hívta fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH). A bevallások benyújtásának határideje május 20-a.

"Nekem fontos, hogy magyar!" 

A gazdasági válság ellenére a fogyasztók továbbra is igényesek a megvásárolt termékek minőségét illetően, hiszen a legfontosabb elvárás, hogy az áruk frissek és jó minőségűek legyenek, míg az árszínvonal 2003 óta folyamatosan a második helyen áll. A 2006-os adatokhoz képest egyetlen tényező, nevezetesen a hazai termékek üzletekben való jelenléte terén tapasztalható az elvárások kismértékű növekedése, amely a gazdasági helyzettel kapcsolatos érzékenység enyhe növekedését sejteti - derül ki a GfK Hungária Shopping Monitor és Shopping Missions 2008-2009 tanulmányából.

280 forint alatt az euró! 

Az euró árfolyama 280 forint alá esett a bankközi kereskedelemben csütörtök délelőtt, ezen a szinten utoljára január elején járt az árfolyam.térségbeli devizák reggel óta lendületesen erősödnek a zloty vezetésével a kedvező világpiaci hatásokat követve.

Cégek egymás között: rájuk figyel az Apeh 

Kettős nyomás alá került mintegy 50 ezer hazai kapcsolt vállalkozás, melyeknek egymással való elszámolását, árképzését kiemelt figyelemmel kíséri az adóhatóság. Egyrészről számíthatnak a hazai és nemzetközi adóhatóságok fokozódó ellenőrzéseire, másrészről a radikális piaci változások miatt elkerülhetetlenné vált a társaságok gyors reakciója a kapcsolt vállalkozásokkal kialakított szerződések, árazás területén.

"Egy évig tart a válság, de mi jobbak leszünk" 

Egy évnél is hosszabb válságra számít a magyar vállalatok túlnyomó része, ugyanakkor úgy vélik, hogy cégük jobban szerepel majd, mint az ágazat egésze. Eddig a vállalkozások fele szembesült a tervektől elmaradó árbevétellel, azonban szinte minden megkérdezett hozzálátott a költségcsökkentéshez - állapítja meg az IFUA Horváth & Partners legújabb Navigátor felmérése, amelyet magyarországi közép- és nagyvállalatok körében végeztek 2009 tavaszán.

Zuhanóban az ingatlanpiac, most érdemes vásárolni 

Korábban még sosem zuhant kilenc hónap alatt ekkorát az ingatlanpiaci index, hiszen amíg tavaly júliusban még viszonylag derűsek voltak a kilátások, azóta 19 pontot esett és jelenleg -29 ponton áll - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. áprilisi vizsgálatából, amelyet az Ingatlan és Befektetés című szakfolyóirat támogatásával készített. 

USA: meghatározó lesz a mai nap 

A márciusi erős növekedés után a befektetők áprilisban joggal tették fel a kérdést, vajon csak az ún. „Bear-market rally" keretén belüli korrekcióról volt szó, vagy az aktuális pozitív hozzáállás hosszú távon is fenntartható maradhat.  „A hónap elején megtartott londoni csúcstalálkozó rögtön a pozitív hozzáállás malmára hajtotta a vizet. A viszonylag sikeresen zárult G20-találkozó, ahol a gazdaságilag legfejlettebb országok legfőbb képviselői üléseztek, a globális gazdaság támogatására további egy billió amerikai dollárt szavaztak meg" - véli Josef Stoulil, a Capital Partners elemzője.

Oszkó szerint nem kell félnünk 

Nincs szükség újabb megszorító lépésekre, az idei makrogazdasági pályában ugyanis nem lesz lényeges eltérés a prognózistól, amely nem különbözik jelentősen az Európai Unió által készített előrejelzéstől sem - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a szerdai kormányülés után annak kapcsán, hogy a héten kezdődnek, és várhatóan május 18-ig tartanak az Európai Bizottsággal a tárgyalások a kormány válságkezelő programjáról. 

"Érdemes dolgozni és jövedelemből megélni" 

Modellváltást jelent az új kormány válságkezelő programja - jelentette ki Brüsszelben Oszkó Péter pénzügyminiszter, aki szerint nem önmagában elvenni akarnak a családoktól, hanem elvenni és legalább ugyanannyit adni is.

Vége Magyarország nagyhatalmi státuszának? 

A Magyar Fürdőszövetség (MFSZ) számításai szerint 20 százalékkal visszavetné a fürdők és wellness hotelek belföldi forgalmát az üdülési csekk megadóztatása, pedig Magyarország "európai fürdő-nagyhatalommá" vált - jelentette ki az MFSZ elnöke kedden Mezőkövesden.

Világválság: idén túljutunk a nehezén? 

Az Európai Bizottság 2009-2010-es időszakra vonatkozó gazdasági előrejelzése szerint a nehézségekkel teli 2009. év után (melyre átlag 4 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál a Bizottság) az EU gazdasága stabilizálódni fog. A jelentés Magyarország tekintetében 6 százaléknál nagyobb visszaesést jósol az idei évre, ezután azonban nem számít jelentős visszaesésre.

A szocialisták elégedetlenek 

Kevésnek minősítette hétfőn az eddigi európai válságkezelő intézkedéseket Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának elnöke. Rasmussen arra a hírre reagált, hogy az Európai Bizottság hétfőn megjelent, legfrissebb gazdasági előrejelzése erre az évre 4 százalékos visszaesést jósolt mind az egész EU-nak, mind az euróövezetnek az átlag szintjén.

Tápláléklánc-reakciók: nem a válság a fő akadály? 

Noha élelmiszerhiánnyal - vagyis bővülő kereslettel - is számol a mezőgazdaság és az élelmiszeripar, mégsem biztos, hogy túléli a válságot, és kikerülhet a versenyképtelen környezetből az ágazat számos vállalkozása.

100 helyett 200 millióért vizsgálják az M0-ast 

Az Unitef-Útteszt konzorciuma nyerte az M0 autóút nyugati szektora 10. és 1. számú főút közötti szakasza tanulmánytervének, valamint előzetes környezetvédelmi vizsgálati dokumentációjának az elkészítését, az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által becsült 100 millió forint helyett 198 millió lett az ár.

Ahogy a bankok védenek a pénzügyi válságtól 

Az Állami Bankok Európai Szövetsége (EAPB) 2009. április 24-én Dubrovnikban tartotta Elnökségi Tanácsának ülését és Közgyűlését. A tanácskozáson a tagországokon kívül részt vett Matthias Kollatz-Ahnent, az Európai Beruházási Bank (EIB) alelnöke is. 

Ezen a héten a dízelesek járnak jól 

Négy forinttal csökken a gázolaj ára a hazai töltőállomásokon - erősítették meg piaci forrásból a holtankoljak.hu értesülését. A benzin ára ezen a héten sem változik. A normálbenzin ára idén eddig összesen 40 forintot emelkedett, a gázolajé 13 forintot.

Négy könyvet vesz az átlagmagyar 

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének 2008-as könyvforgalmi adatai alapján a közoktatási tankönyvek és nyelvkönyvek piaca 4 százalékkal bővült. A Nemzeti Tankönyvkiadó továbbra is megőrizte vezető pozícióját.

A lakástámogatás nem kidobott pénz 

Tiltakozik a Társaság a Lakásépítésért Egyesület a lakástámogatások tervezett megvonása miatt. Tízezer megépült lakás után, a szocpol- és kamattámogatás levonásával is 48 milliárd forint bevételhez jut az állam.

Nem szeretnénk, ha minden okos fiatal brókernek menne 

Barack Obama amerikai elnök szerint csökken a pénzügyi szektor súlya az amerikai gazdaság egészében a konjunkturális visszaesés hatására. A Wall Street nem lesz olyan fontos és jelentős része a gazdaságnak, mint volt a 70-es, 80-as években, nem fogja annak felét sem kitenni - mondta Obama a New York Times Magazinban.

Magyarország a szlovákoknak negyedével olcsóbb 

Olcsóbban vásárolhatnak a szlovák állampolgárok a szomszédos országokban, mint Szlovákiában - derült ki abból a felmérésből, amelyet az UniCreditBank készített.

Perecárus állás: már a diplomásnak sem büdös 

Nagy-Britannia tűnt öt éve az ígéret földjének a frissen EU-polgárrá vált kelet-európai munkavállalók szemében, és 2004 tavaszán kevesen gondolták, hogy fél évtized múltán a jobb megélhetés reményében inkább a hazatérést fogják választani.

Bokros hosszabbítana és ezt tanácsolja Bajnainak is 

Az IMF-hitelkeret meghosszabbítása, ami Bokros Lajos washingtoni tárgyalásain vetődött fel, megosztja az elemzőket, akik egyetértenek abban, hogy a már bejelentett kiigazító lépések és a Bajnai-csomag megteremti a fenntartható fejlődés alapjait.

Izraeli ötletekkel pezsdítenék a magyar piacot 

Izraeli marketingötleteket próbálnak itthon bevezetni a külföldi fejlesztők. Az új kampányoktól azt várják, hogy a már befejezett lakóparkok lakásait a lehető leghamarabb eladják. A fejlesztők az új ötletek bevezetésére azért is rá vannak kényszerülve, mert többnyire Ők is hitelből kezdték el építeni lakóparkjaikat. A lelassult ingatlanpiacon azonban nehéz időre kitermelni a hitelek árát. A fejlesztő 2-4 ezer lakásra becsüli azoknak a lakásoknak a számát, amelyek már elkészültek, de még nem tudták eledni az építtetők. Ezek többsége a fővárosban található. 

Soros: "a rendszer a saját súlyától dőlt össze" 

A jelenlegi gazdasági válság nemcsak a pénzügyi rendszer összeomlását hozta, hanem kiderült, hogy hibás az önkorrigáló piac uralkodó paradigmája - mondta Soros György csütörtök este a PEN nemzetközi írószövetség New York-i rendezvényén.

Nem olcsóbbak, hanem drágábbak lesznek a lakások? 

Bár még nem szavazta meg a Parlament, nem valószínű, hogy bármi akadálya lenne a júliusi áfa-emelésnek. Mivel a beruházók várhatóan a vevőkre hárítják majd a plusz terhet, a következő két hónapban a még elérhető állami támogatások mellett az alacsonyabb árú újépítésű lakások iránti kereslet is élénkítheti majd a piacot - vélik az Otthon Centrum szakértői.

E heti meglepetés: kevesebben jelentkeztek segélyért 

A múlt héten váratlanul esett a munkanélküli segélyért először folyamodók száma az Egyesült Államokban: 631 ezerre, a megelőző heti 645 ezerről. Akinek van munkája, kevesebbet keres. És kevesebbet is költ.

Fogamzásgátlók: többen, többet 

Dinamikus fejlődés és növekvő gyógyszerforgalom, bővülő kínálat jellemzi a hazai hormonális fogamzásgátlók piacát: 2003-tól 2008-ig több mint 70 százalékos növekedést könyvelhettek el a piac szereplői termelői érték tekintetében.

EU: van remény 

Két éve először emelkedett történelmi mélységéből az uniós vállalkozói és fogyasztói bizalom az Európai Bizottság felmérése szerint. A gazdasági hangulatindex (Economic Sentiment Indicator) javulása a gazdasági válságból való kilábalás jeleit igazolhatja.

Autókereskedelem: májusban lesz rossz 

Van, aki a drága kocsik adóját csökkentené, és van, aki a cégautók áfáját tenné visszatéríthetővé, ezzel ösztönözve a vásárlást. Merthogy az a hír, hogy nem biztos, hogy itthon lesz „roncsprémium", s így az új autók eladása valószínűleg nem éri el a százezret sem idén, a szakembereket arra ösztönzi, hogy más megoldásokon is törjék a fejüket.

Erősödő forint, de a 330-as euró sem elképzelhetetlen 

A regionális fundamentumok befolyásolják a forint árfolyamát, de a Bank of America Merryll Lynch szakértőjének várakozása szerint a forint rosszabbul teljesít majd regionális társaihoz képest - olvasható a DowJones összeállításában.

Tavaly 5 milliárddal tartozott. Most ki tudja... 

Március végén 1.258 vállalkozásnak volt 180 napon túl folyamatosan 100 millió forintot meghaladó adótartozása, valamint 2.503 magánszemélynek és egyéni vállalkozónak 180 napon túl folyamatosan 10 millió forintot meghaladó adótartozása az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adóslisták szerint.

Komoly változások előtt a magyar építőipar 

A kormány osztrák és német mintára bevezetné a "biztos kéz" modellt, amely az építőiparban tiszta viszonyokat teremt, és megakadályozza a lánctartozásokat. Bajnai szerint az intézkedés biztosan "érdekeket fog sérteni", de végigviszi a programot.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Úton a klímasemlegesség felé

Úton a klímasemlegesség felé 

A dm első alkalommal készített közös fenntarthatósági jelentést a csoport mind a 14 országára vonatkozóan.

Pénzszerzés

Befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Befektetői ranglistán lépett előre Magyarország 

Ismét bekerültünk a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo