10-15 százalékkal drágulhatnak a gépjárműfelelősség-biztosítások

A kötelező gépjárműfelelősség-biztosítások 10-15 százalékos díjemelkedésére és 140-150 ezer szerződést váltó gépjármű-tulajdonosra számítanak a szakértők év végéig.

Sebestyén László, a Netrisk.hu ügyvezető igazgatója elmondta: az év végi váltók lesznek az elsők, akiknek már nem kell külön figyelniük a 30 százalékos baleseti adóra, ezt biztosítási adóként beépítik az éves díjba.

Hat dolog, amit biztosan nem tudtál a kötelezőről
1991-ben még csak 7.500 Ft volt a kötelező átlagdíj és mindössze 19 milliárd forintot fizettünk a mostani 140 milliárddal szemben. Ennek ellenére a kötelező biztosítás nálunk a legolcsóbb Európában, mégis több százezer autó fut az utakon enélkül.
Hozzátette: a károk növekvő száma, valamint a helyreállítási költségek gyors emelkedése miatt mintegy 10-15 százalékos díjnövekedésre számíthatnak a gépjárművek üzembentartói. Így, mindent összevetve, a személyautóknál az átlagdíj 26-28 ezer forint lehet – mondta.

Indul az év végi kampány

Papp Lajos, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) gépjárműszekciójának elnöke szerint az év végi kampány a Magyarországon regisztrált mintegy 5 milliós gépjármű-állományból még több mint 1,3 millió gépjárművet, köztük több mint 900 ezer személygépkocsit érint. A szakember arra számít, hogy a díjemelkedés hatására idén is jelentős számban végeznek díjkalkulációt az év végi kötelező biztosítással rendelkezők, ennek hatására összesen 140-150 ezer szerződésváltás történhet.

Papp Lajos hozzáfűzte: a biztosítók idén is legkésőbb november 2-ig hirdethetik ki év végi tarifáikat. Az érintettek ezt követően tudják majd összehasonlítani a piacon elérhető lehetőségeket a meglévő biztosítójuk által ajánlott díjjal, amelyet november 11-ig kell megkapniuk postán, illetve e-kommunikációs szerződés esetén e-mailben. Az új díjaknak a jelenlegi tarifákkal való összevetésénél érdemes figyelni arra, hogy az idei díjat a baleseti adóval növelve vegyék figyelembe – mutatott rá Papp Lajos.

Magyarországon 2010. január 1-je óta a kgfb-szerződéseknél már nem a naptári év kezdete, hanem a gépkocsi megvásárlásának a napja számít évfordulónak. Míg korábban minden autós egységesen január elsején tudott szerződést váltani, azóta csupán azoknál a járműveknél kell ezt a napot figyelni, amelyek 2010 óta nem váltottak tulajdonost. Ez napjainkban már csupán a forgalomban lévő járművek alig több mint negyedére igaz.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo