Átlagosan 400 ezer forint megtakarítása van egy magyar fiatalnak

A 19 és 29 év közöttiek több mint 44 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással – ez derült ki a K&H ifjúsági indexének 2018 második negyedéves adataiból.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A takarékossági világnap azért született, hogy a takarékoskodás, s vele a pénzügyi edukáció megfelelő figyelmet kapjon, ezért ezen a napon érdemes megnézni, hogy állnak a hazai fiatalok ehhez a kérdéshez. „8 évvel ezelőtt indítottuk útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt, és ez idő alatt felnőtt egy általános iskolás generáció. A kezdetektől arra törekszünk, hogy naprakész pénzügyi tudást adjunk át, amit a gyakorlatban is értőn tudnak használni. A verseny iránt évek óta egyre nagyobb az érdeklődés és a 2018 második negyedévében végzett felmérés is azt mutatja számunkra, hogy a fiatalok nyitottak a pénzügyeikkel kapcsolatos új ismeretekre és egyre tudatosabban kezelik azokat” - mondta Horváth Magyary Nóra a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A fiatalok többsége nem tudja, miből fog megélni idős korában
A lakosság 82 százaléka számára kiemelten fontos, hogy anyagi gondoktól mentes időskort teremtsen magának, de arról, hogy az anyagi biztonság mit is jelent pontosan megoszlanak a generációk véleményei.
Átlagosan 400 ezres megtakarítás

A K&H ifjúsági indexéből kiderül, hogy a 19 és 29 év közötti fiatalok megtakarítási viselkedése nagyon különböző. 27 százalékukra jellemző a leginkább tudatos attitűd, ők minden hónap elején félretesznek egy adott összeget. Fordítva gondolkozik minden ötödik fiatal: ők a hónap végén megmaradt pénzt teszik el, 31 százalék pedig csak alkalmanként takarít meg, amikor épp úgy alakul, hogy maradt pénzük a hónap végén.

A maradék 22 százalék úgy nyilatkozott, hogy semmilyen módon nem takarít meg. A megtakarítások hiánya leginkább a munkanélküliekre (43%) és a nyugati megyékben élőkre (31%) volt jellemző, legkevésbé pedig Budapestre, ahol csak 13 százalék nem tesz félre valamilyen összeget minden hónapban.

Összességében megtakarítással a megkérdezett fiatalok 44 százaléka rendelkezett, ami illik a 2017 hasonló időszaka óta tapasztalt mérsékelten növekvő tendenciába. Az aktív keresők esetében ennél természetesen magasabb az arány, 52 százalékuk rendelkezik megtakarítással.

A K&H ifjúsági indexe szerint, ami a megtakarítási célt illeti, a legtöbben azok a fiatalok voltak, akik lakásvásárlást említettek megtakarítási célként (51%). Nagymértékben nőtt azok aránya, akik nem említettek konkrét célt, csak általános tartalékot, ők tették ki a megkérdezettek 43 százalékát.

A megtakarítások átlaga közel 400 ezer forint volt 2018 második negyedévében, ez az összeg pedig az iskolai végzettség növekedésével együtt emelkedik. Az alacsonyabb iskolai végzettségűeknek átlagosan 270 ezer forint megtakarítása van, addig a magasabban képzett válaszadók átlagosan 1,7 millió forinttal rendelkeztek.

 

Véleményvezér

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo