Az egykori NDK-ból származó, lelkész-családból született fizikus a rendszerváltás idején, Helmut Kohl kancellár támogatásával került a politikába – hogy azután később ő buktassa meg a német egyesülés kormányfőjeként ünnepelt politikust.
Angela Merkel kitűnő politikai érzékével ciklusok során, koalíciós kormányok élén irányította a politikát, a szociáldemokrata SPD mellett a liberális FDP-vel is szövetkezve. Kormányzása alatt Németország (Merkel tehetségének is köszönhetően) növekvő szerepet kapott az európai – és a világpolitikában. A mind bel-, mind külföldön rendkívül népszerű politikus sikerútja akkor ért véget, amikor 2015-ben úgy döntött: minden korlátozás nélkül befogadja az országba a Közel-Keletről és máshonnan érkező menekültek százezreit.
A CDU és bajor testvérpártja, a CSU már a 2017-os parlamenti választásokon visszaesett és csak nehezen tudott az SPD-vel kormányt alakítani. Az Alternatíva Németországért (AfD) nevű új, szélsőjobboldali párt nem csak a CDU menekült-politikáját kérdőjelezte meg, hanem a kormányzó két néppárt politikáját általában. Az elmúlt hetekben a CSU és a CDU, nemkülönben az SPD két tartományi választáson szenvedett rendkívül súlyos vereséget. Az AfD immár minden tartomány parlamentjében két számjegyű frakcióval van jelen, míg a szavazások másik nagy győztese a Zöldek baloldali-liberális pártja.
Feltételezhető, hogy belátható időn belül lemondásra kényszerül a CSU éléről a pártelnök és szövetségi belügyminiszter, Horst Seehofer is, akinek a kancellárral vívott belharca egyik tényezője volt a kormány megbénulásának. A helyzet súlyosan hat ki az SPD-re is, amelyben a tagság növekvő része igényli, hogy a CDU/CSU-val való, kudarcos kormányzás helyett vonuljanak ellenzékbe. A vezetés ezt mindkét nagy pártban szeretné elkerülni: új választás várhatóan mind a kereszténydemokraták, mind a szociáldemokraták további visszaesését, a szélsőjobb erősödését, így ingatag politikai viszonyokat hozna.
A koalíciós kormány további gyengülése mindenesetre máris negatív befolyással lehet az európai politikára, amelynek tengelyét a német-francia együttműködés adja. Míg az erős német-magyar gazdasági kapcsolatokat a berlini belső harcok nem érintik, a jónak nem nevezhető politikai kapcsolatok jövője nem belátható. Azokban a CDU/CSU és az SPD tovább kormányzása esetén aligha várható javulás – még kevésbé, ha egy jövendő német kabinetben a Zöldek, és/vagy az FDP is helyet kap.
