Friss cikkeink


Klímatudós került az olajcég igazgatótanácsába

Klímatudós került az olajcég igazgatótanácsába 

Fontos áttörésnek számít, hogy klimatológus szakembert választottak egy olajcég, az Exxon igazgatótanácsába. Aktivista részvényesek és a zöldek már jó ideje kampányoltak ezért. A környezetvédők azonban szkeptikusak, szerintük csak PR az egész.
6+1 jótanács, amivel növelheti ügyfelei lojalitását

6+1 jótanács, amivel növelheti ügyfelei lojalitását 

A lojális ügyfelek hosszútávon biztosítják egy cég sikeres működését, miközben az elégedettségük nagy valószínűséggel újabb vásárlókat is hozhat. Ezzel szemben a mindennapi feladatok ellátása mellett az ügyvezetőknek sokszor csak kevés idejük jut arra, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak rájuk. Az Invitel összegyűjtött 6+1 jótanácsot, amelyeket megfogadva a kisvállalatok növelhetik ügyfeleik lojalitását.
Ha a tár a csillagos ég: 5 tanács a szoftvervezérelt tárolás bevezetéséhez

Ha a tár a csillagos ég: 5 tanács a szoftvervezérelt tárolás bevezetéséhez 

Az IDC 2016-os jóslata szerint 2025-re a világszerte tárolt adatok száma eléri a 180 zettabyte-ot. Ez az óriási mértékű adatnövekedés komoly kihívás elé állítja a szervezeteket, hiszen a tárolási igényekkel párhuzamosan az IT-költségvetés általában nem növekszik, vagyis változatlan források mellett kell gondoskodniuk egyre nagyobb mennyiségű információ tárolásáról. A vállalatok nagy része szoftveresen vezérelt tárolási megoldások segítségével tervezi orvosolni a problémát a közeljövőben. Az új technológiák bevezetése azonban mindig kérdéseket vet fel - olvasható a SUSE közleményében.
Naponta hatezer ember hal meg a munkája miatt

Naponta hatezer ember hal meg a munkája miatt 

Világszerte naponta hatezer ember hal meg a munkájával összefüggő balesetekben vagy betegségekben. A balesetek többségét figyelmetlenség okozza. Még bőven van tennivaló a megelőzésben.
Besülhet a kormány legújabb fegyvere

Besülhet a kormány legújabb fegyvere 

Korábban is hangoztattak fenntartásokat a szakemberek a kormány adócsalás elleni küzdelmének harmadik tervezett pillérjével szemben. A tervek szerint júliusban induló NAV-hoz bekötött számlázás a szakértők szerint nem fog menni.
A fürdők is akarják az éttermek kedvezményét

A fürdők is akarják az éttermek kedvezményét 

A magyar fürdők nemzetközi versenyképességéhez elengedhetetlen a fürdőszolgáltatások áfájának csökkentése a jelenlegi 27 százalékról 18 százalékra a jövő évtől; az áfakulcs mérséklését a Magyar Fürdőszövetség - tagsága teljes támogatásával - kezdeményezte a kormánynál - mondta Czeglédi Gyula, a szövetség ügyvezető elnöke sajtótájékoztatón.
Öt nap maradt beüzemelni a kasszákat

Öt nap maradt beüzemelni a kasszákat 

A januártól online pénztárgép használatra kötelezetteknek a kitolt határidőnek köszönhetően még öt napjuk van arra, hogy igénybe vegyék az 50 ezer forintos állami támogatást- közölte az NGM. Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy május 2-ig üzembe helyezik a pénztárgépet. A vállalkozások már több mint harminc pénztárgéptípusból választhatnak.
Ki kéne használni a rövid távon biztos növekedési feltételeket

Ki kéne használni a rövid távon biztos növekedési feltételeket 

A stabilitási és növekedési recept működik, előttünk van viszont a versenyképességi fordulat, ami talán a legnehezebb lesz - mondta Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke a Piac & Profit Cégvezetők Csúcstalálkozója 2017 konferenciáján.
Oszkó: a megújulás a legfontosabb a versenyképességhez

Oszkó: a megújulás a legfontosabb a versenyképességhez 

Az innováció mindig rombol is, a felgyorsult evolúció pedig azt jelenti, hogy lesznek nagy nyertesek – akik képesek alkalmazkodni – és nagy vesztesek – akik képtelenek rá. Ez ma minden másnál fontosabb a cégek túlélése szempontjából is – mondta Oszkó Péter a Piac & Profit Cégvezetők Csúcstalálkozója 2017 konferenciáján.
Szegénységbe taszít az alacsony energiahatékonyság

Szegénységbe taszít az alacsony energiahatékonyság 

Azonnali intézkedéseket sürget a Habitat for Humanity az energiaszegénység felszámolására világszerte. A nemzetközi civil szervezet egy friss kutatása alapján úgy látja, hogy a leggyorsabb ütemben az elavult lakóépületek energiahatékonnyá tételével és a lakástulajdonosok támogatásával lehetne javítani a jelenlegi helyzeten.

Mi határozza meg az ingatlan árát? 

Ezrével épülnek országszerte, különösképp Budapesten az új lakások. Az egyes projektek árai között komoly eltérések figyelhetők lehetnek, melyet az elhelyezkedés és a minőség is komolyan befolyásol.

Újabb listán Magyarország - és ennek sem örülhetünk 

Török szénbányák vagy magyar céges autók? – Szavazzon, melyek a leginkább környezetkárosító támogatások!

Nagy roham a támogatásért - előny, ha van őstermelői kártya 

Félidejéhez érkezett az egységes kérelmek 2017. évi benyújtási időszaka, az eltelt időszakban több mint 42 ezer kérelem benyújtásában nyújtottak segítséget a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászai. Mivel a NAK tavaly mintegy 130 ezer gazdálkodó egységes kérelmének benyújtásában segédkezett, nagy roham várható a hátralévő időszakban. Felhívjuk a falugazdászok közreműködését igénybe vevő gazdálkodók figyelmét, hogy az őstermelői kártyával jelentősen gyorsítható az egységes kérelem benyújtása.

Részletekben is fizethető a személyi jövedelemadó 

A fizetendő személyi jövedelemadóra és egészségügyi hozzájárulásra, ha összegük nem több mint 200 ezer forint, idén is kérhető pótlékmentes részletfizetés az szja-bevallásban. Az első részlet megfizetésének határideje 2017. május 22.

A Google felveszi a harcot a hamis hírekkel 

A Google hivatalos oldalán jelentette be Bagoly-projektjét, amely a hamis, és erőszakos tartalmakkal veszi fel a harcot.

A betanított munkások bére is nőtt, de a munkaerőhiány maradt 

Az év eleje óta 7,6 százalékkal, egy éves időtávban pedig 14,5 százalékkal nőtt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére – derül ki a Trenkwalder első negyedévi, közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzéséből. A növekedés a betanított munkát végzők esetében volt a legjelentősebb: éves szinten csaknem elérte a 22 százalékot. Ugyanakkor a felsőbb kategóriákban korántsem tapasztalható ekkora ugrás a bérekben: a BDO Magyarország több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2016 első negyedéve óta 3,7 százalékos, míg az elmúlt három hónap során mindössze 1,2 százalékos bérnövekedést tapasztalt.

Így támadnak a kiberbűnözők 

A hackerkedés roppant kompetitív aréna. Gőzerővel folyik az eltulajdonított tartalmak adásvétele, a net fekete zónájában bitcoinnal fizetnek értük. A vállalatok gyakran nem is tudják, hogy pontosan mit loptak el tőlük. Amikor bejelentik az incidenst, rendszerint annyit tudnak csak közölni, hogy potenciálisan hány millió bankkártyát és fogyasztót érinthetett a kiberbetörés.

Y generáció: 10 éven belül teljesen átveszik a vezetést 

Visszavonulóban a baby boomer generáció, 10 éven belül javarészt eltűnik a munkaerőpiacról, ahogy legidősebb tagjaik betöltik a hatvanat. 2020-ra a munkaerő 50%-át, 2025-re 75%-át fogja kitenni az Y generáció. A fiatal vezetők ma 25-40 éves ipszilonosok.

Önbizalomnövelés élményekkel 

Megélt élményeink identitásunk részévé válnak, tulajdonképpen élményeink összessége vagyunk. A tudatosan megválasztott élmények fejleszthetik a személyiségünket: javuló énkép, növekvő önbizalom, táguló határok, félelem leküzdése, csak néhány a kedvező hatások közül.

Legyen az öné az Év Családbarát Vállalata! 

Azok a vállalatok, akik a trendek előtt járnak, pár éve érzékelik már, hogy a munkaerő piacon erős változások lesznek/vannak. Alapvetővé vált a családbarát vállalati kultúra, a felhatalmazó, bizalmon alapuló vezetői szemlélet. Mutassa meg, hogy az ön cégében már így van!

Az elit már megfejtette a transzformáció titkát 

A vállalatok túlnyomó többsége elmarad a versenytársak egy szűk elit csoportja mögött, akik már megfejtették a digitális transzformáció titkát, ezért sokkal erősebb versenypozícióban vannak - derült ki a Dell kutatásából.

Nagy a pörgés és a lehetőség is a street food piacon 

Itthon is berobbant a street food, szinte minden sarkon kaphatók "egykezes" ételek. Annak jártunk utána, hogy mi a robbanásszerű növekedés oka, ami még a Gundel érdeklődését is felkeltette.

Van, akinek munka, van, akinek álom 

Országossá nőtte ki magát a Neked MUNKA, nekem ÁLOM! program, amelynek célja, hogy egy napra összehozza a fogyatékossággal élő, valamint a megváltozott munkaképességű álláskeresőket a fogadásukra nyitott vállalatokkal, cégekkel. Május 30-án Budapesten és 19 vidéki helyszínen rendeznek különleges nyílt napot, ahol a programra pályázó fogyatékossággal élő jelentkezőknek lehetőségük adódik bepillantást nyerni álommunkájukba. Idén várhatóan több mint 200 résztvevő és ugyanennyi munkáltató vehet részt a programban.

Bemutatták a Menedzserek Országos Teniszbajnoksága ez évi versenynaptárát 

Az elmúlt hét végén a Corinthia Budapest Hotel különtermében került sor a XIII. Manager Open, a 2017. évi Menedzser Teniszbajnokság programját bemutató sajtótájékoztatóra. A rendezvényre a média munkatársain kívül az egyes versenyek rendezői , a kiemelt támogatók , az együttműködő szervezetek és a versenyzők képviselői kaptak meghívást. A Bajnokság védnökei : Taroczy Balázs wimbledoni bajnok , sikeres vállalkozó, dr Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöke illetve Vizi. E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke elfoglaltságaik miatt nem tudtak  megjelenni.

Árvíz-armageddonra készülnek az ingatlanfejlesztők 

A tengerszint nem úgy emelkedik, mint a kádban a víz, hanem egyenetlenül. Észak-Amerika partjainál várhatóan gyorsabban, mint másutt. New York új luxus toronyházaiba már nem építenek pazar kilátású penthouse lakásokat, mert generátorokat helyeznek a felső szintre, hogy egy hétig is kibírja a több száz lakás, ha leáll a városi áramellátás. A Sandy hurrikán kiokosította a várost.

Szellemi tulajdon világnapja: 2,2 milliárdnyi jogdíj 

2001 óta ünnepeljük ezen a napon a Szellemi Tulajdon Világnapját. Magyarországon az előadóművészek jogainak képviseletét ellátó Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) a szellemi tulajdonhoz kapcsolódóan kiemelten fontosnak tartja, hogy a jogosultak minden esetben hozzájussanak az őket megillető jogdíjakhoz. A legutóbbi jogdíjfelosztásokból mintegy 95 ezer előadóművész részesült - olvasható az EJI közleményében.

5 milliárd hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatására 

Ötmilliárd forint keretösszegű programot indít a kormány a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatása érdekében - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Debrecenben.

Adószabály miatt ítélte el Magyarországot az uniós bíróság 

Több ponton is ellentétes az uniós joggal a fordított adózásra vonatkozó magyar szabályozás és adóhatósági gyakorlat - mondta ki szerdai ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Az adatokból is látszik a túlzott függőség 

A Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) az előző év végi lassú csökkenés után enyhén javuló tendenciát mutat, 2017.I. negyedévében 0,99 az értéke. Az index által jelzett tendencia a vállalkozások gazdálkodásában pozitív elmozdulást, a pénzügyi folyamatoknál javuló míg a háztartásoknál változatlan helyzetet jelez a következő időszakra. A múlt év gazdasági adatai ismételten mutatják, hogy a magyar gazdaság túlzott mértékben függ az uniós forrásoktól.

Ingyenes képszerkesztők kezdőknek is 

Minden vállalkozásnál szükség lehet olykor egy jó képre vagy bannerre, azonban sok helyen nincs lehetőség külön erőforrást allokálni minden ad-hoc jellegű, kisebb designmunkára. Összeszedtünk 4 ingyenes képszerkesztő szoftvert, kezdőknek és haladóknak egyaránt.

Hogyan gondolkodik a Facebook? 

A Facebook akkor sikeres, ha segít az embereknek megtalálni a hatalmas információtengerben a számukra releváns eseményeket. Azt a néhány történetet minden nap, amik igazán fontosak az olvasóknak. Annyira, hogy amikor hazamennek, erről beszélnek a családjukkal és a barátaikkal. Éppen ezért a tartalomgyártóknak nem csak arra kell fókuszálni, hogy elkészítsék azokat, amik fontosak az olvasóknak, hanem arra is, hogy mindez érdekes, izgalmas legyen, olyan, ami megüti az ingerküszöböt. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha megértjük, hogyan működik a hírfolyam - olvasható a Közösségi kalandozások blogon.

A digitális értékesítés már nem a letöltött árukról szól 

Magyarországon tavaly 6,5 milliárd forintot tettek ki a hangfelvétel-iparból származó bevételek, ami 1,7 százalékos csökkenés az előző évhez képest.

Nem szerencsés, ha a pillanatnyi ár alapján döntünk 

Mintegy 7,5 százalékkal nőtt a magyar vállalatok beszerzési volumene az első negyedévben a Táblázat.hu friss elemzése szerint. A közel 14 milliárdos forgalmat bonyolító b2b piactér adatai alapján a következő hónapok is a bővülésről szólnak majd. A felmérésből az is kiderült, hogy a magyar vállalatok egyre kevésbé a beszerzési ár alapján döntenek.

Fillérekért válnánk meg fontosnak tartott adatainktól 

Az emberek viszonylag kevés pénzért eladják a fotóikat annak ellenére, hogy a legfontosabb „adatnak” jelölték a képi emlékeiket. Egy felmérés alapján a válaszadók 49%-a a legértékesebb adatnak minősítették a mobilkészülékeiken tárolt fotókat saját magukról, ezt pedig a gyermekekről valamint házastársakról készült fotók követik. A személyes emlékek elvesztését sokkal nyugtalanítóbbnak tartják a megkérdezettek, mint egy autóbaleset, egy szakítást vagy egy veszekedést egy baráttal, családtaggal. Ugyanakkor, ha lehetőségük akadt pénzért cserébe törölni digitális adatokat, akkor ezt mindössze 3.245 Ft-ért (10,37 EUR) megtették, többnyire fotókat törölve - olvasható Kaspersky Lab által végzett kutatás összefoglalójában.

Pénz van, most tudni kéne használni 

Hiába tűnik úgy, hogy minden jó úton halad, hiába segítenek az uniós források a finanszírozási igényen, a magyar vállalatok hosszabb távú versenyképességéhez sok másra, elsősorban oktatásra lenne szükség a Portfolió Hitelezés konferenciáján felszólaló szakértők szerint.

Nem mindegy, hogyan kezeli a külföldi vezetők adóügyeit 

Gyakran előfordul, hogy egy nemzetközi vállalat külföldi ügyvezetőt alkalmaz magyar munkaszerződéssel vagy kiküldetés keretében. Az első esetben a magyar cég a munkáltató jogi és gazdasági értelemben is, és a bért közvetlenül ő fizeti a menedzsernek. A második esetben a munkavállaló „anyaországában” megtartja munkaszerződését, így bére továbbra is az anyavállalattól érkezik (persze a magyar vállalat fizet az anyacégnek azért a „szolgáltatásért”, hogy ideküldték egy alkalmazottjukat). A két konstrukció azonban nagyon sok mindenben különbözik, és sok probléma keletkezhet a téves besorolásból - olvasható a LeitnerLeitner szakmai blogon.

A betegellátást is veszélyezteti a kiberbűnözés 

Kórházak és egyéb intézmények számítógépeinek tízezreit éri zsarolóvírusos támadás napi szinten, az utóbbi időben ez lett a hackerek egyik kedvenc új pénzszerzési forrása. Az egészségügyi intézmények a zsarolóprogramok egyik kitüntetett célpontjainak számítanak. Az informatikai rendszert ért támadások következményeként a kórházi ellátások egy része veszélybe kerülhet, sőt le is állhat egy időre – véli a Sophos.

Brexit után jön a Klexit? 

Ha a Fehér Ház kilép a klímaegyezményből, több amerikai nagyváros önállóan feliratkozik a hatálya alá – jelezték a polgármesterek. Trump eközben hülyének nézi a zöldeket: azzal próbálja lecsillapítani a dühüket, hogy az első háromhavi elnöki fizetését a nemzeti parkoknak adományozta. Üres gesztus.

Online kasszát a magánegészségügybe is! 

A hazai magán egészségügyi szektor 12 meghatározó szolgáltatója összefogott, és április 25-én hivatalosan is bejelentette a Primus Magán Egészségügyi Szolgáltatók Egyesületének megalapítását. Az Egyesület legfontosabb célja az, hogy képviselje a magán egészségügyi szolgáltatásokat igénybe vevő páciensek érdekeit. Ezért a közeljövőben egy védjegyet hoz létre, amely informálja a betegeket arról, hogy egy magán egészségügyi szolgáltató mennyire felel meg a betegbiztonsági követelményeknek, és mennyire működik etikusan. Az átlátható működés elősegítésére a Primus Egyesület azt javasolja a Kormánynak, hogy az online pénztárgép használatát terjessze ki a magán egészségügyi szolgáltatókra is.

Mégse módosítják a munka törvénykönyvét 

A munka törvénykönyve módosításáról szóló, az Országgyűlés előtt lévő javaslat visszavonását kezdeményezte a parlament gazdasági bizottsága kedden.

Sok a kalóz, de a kkv-k állják a sarat 

Továbbra is a szellemi tulajdonjogokhoz köthető iparágak jelentik az EU gazdaságának gerincét, mivel a gazdasági összteljesítmény közel fele a régióból származik, ugyanakkor a kalózkodás és hamisítás különböző fajtái miatt évente csaknem 50 milliárd euró, vagyis az értékesítés 7,4 százaléka esik ki – adta hírül a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület a szellemi tulajdon világnapja alkalmából.

Honnan lehet megtudni, ha egy cég felszámolás vagy kényszertörlés alatt áll? 

Bár a legfrissebb adatok szerint a csőd- és felszámolási eljárások száma nagyjából 20 százalékkal esett vissza 2015-ről 2016-ra, a végelszámolások száma viszont közel 10 százalékos emelkedést mutatott. Jogosan merül fel tehát az igény, hogy üzleti tárgyalásra készülve utánanézzünk az egyes cégeknek, hogy nem állnak-e véletlenül nemfizetési eljárás alatt, nem várható-e a cég jogutód nélküli megszűnése a közeljövőben – olvasható a Bisnode oldalán.

Hogyan válasszunk SEO tanácsadót? 

Szeretné, hogy valóban több látogató érkezzen a keresőkből a weboldalára? A SEO is egy szakma, vagyis ha valódi eredményekre vágyik, szakemberre lesz szüksége. De hogy válasszuk ki?

Ha így megy tovább, nem lesz cafeteria 

Történelmi mélypontra zuhant a cafeteriával tervező vállalkozások aránya. A következő egy év során a kkv-k mindössze negyede kívánja béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Az adótörvények változása következtében a pénzjuttatás felkerült a dobogó legfelső fokára az Erzsébet-utalvány mellé, amelyet a közlekedési költségtérítés és a SZÉP Kártya követ.

Az árverseny ellenére is nőtt a profit 

Tavaly 6,8 százalékkal nőtt a tartós fogyasztási cikkek kereskedelme – áll a piacvezető hitelbiztosító legfrissebb elemzésében, ez a profitban még az árverseny negatív hatását is ellensúlyozta.

Segítséget kapnak a munkahelyi balesetet szenvedők 

Május elsejét követően emailben, illetve személyesen minden pénteken segítséget kérhetnek a Munkástanácsok Országos Szövetségétől (MOSZ) a munkahelyi balesetet szenvedő munkavállalók - mondta Palkovics Imre, a szakszervezet elnöke az M1 aktuális csatornán.

A népességöregedés új piaci réseket generál 

A jelenlegi komoly makrogazdasági és politikai bizonytalanság idején a demográfia üdítő kivételnek számít a maga kiszámíthatóságával. A makrogazdasági ciklusoktól és a befektetői hangulattól eltérően az életkor, a jövedelemszint, a foglalkoztatottság és az iskolázottság szintje meglehetősen nagy bizonyossággal előre jelezhető. Szépség, automatizálás, IT és pénzügy – számos szektor profitál eltérő régiók és piacok demográfiai trendjeiből.

5 mód, hogy lélekben felálljunk egy kudarc után 

A kudarctűrés elengedhetetlen egy vállalkozó számára, de egy idő után még a legbuzgóbb optimista is megrendül. Miután jön egy megsemmisítő csapás (vagy kettő, vagy öt), képesek vagyunk továbblépni? Vissza tudjuk szerezni a hitet és bizakodást, ami miatt eredetileg belekezdtünk? Jon Gordon az Entrepreneur.com-on megjelent cikkében ad hozzá némi segítséget!
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik

Ott a ChatGPT minden gépen – a profiton mégsem látszik 

Hol akad el az AI a magyar cégeknél?

Klímablog

Kína válhat a klímatárgyalások kulcsszereplőjévé?

Kína válhat a klímatárgyalások kulcsszereplőjévé? 

Az Európát sújtó hőhullám különösen fókuszba helyezte a klímaváltozás elleni fellépés kérdését. A júniusban Bonnban rendezett ENSZ-klímatárgyalások ugyanakkor azt is megmutatták, milyen nehéz nemzetközi megállapodásra jutni a kibocsátáscsökkentésről és az energiaátmenetről.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo