Mielőtt azonban azt gondolnánk, ők egy letűnt korszak utolsó szemtanúi, érdemes megjegyezni, hogy a kishalászok által használt technológia és módszerek általában jól belesimulnak természeti és társadalmi környezetükbe. Ennek ellenére helyzetüket gyakran nehezíti a szabályozó környezet, amely róluk elfeledkezve inkább a nagy, kereskedelmi halászflottákra íródik, olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) egy új jelentésében.
A Kishalászati iránymutatások: Globális végrehajtás több mint 30 esettanulmányt mutat be Grönlandtól Zanzibárig, melyek különböző problémákat, mint a nők részvétele vagy a fenntartható erőforrás-használat, tárnak az olvasó elé.
Ez az első összegzés azokról a 2014-ben elfogadott nemzetközi irányelvek megvalósításáról, amelyek a mintegy 100 millió kishalász helyzetét hivatottak rendezni azok élelmezési és szegénységcsökkentési szerepe miatt.
„A koherencia a döntéshozatalban – a kereskedelemért, környezetvédelemért és a turizmusért felelős minisztériumok közti együttműködés révén – kulcsfontosságú, hogy megvédjük a halászcsaládok jogait és érdekeit, akik gyakran alacsony jövedelemből a társadalom peremén élnek”, mondta Nicole Franz a FAO vezető szakértője ezen témában.
Hozzáférés és lehetőségek
Az egyik kritikus kérdés a tulajdonhasználat, illetve hozzáférés, amit a nemzetközi irányelvek alapján a szélesen vett emberi jogi értelmezésben kellene definiálni, közben a halászat helyi jellegzetességeit is figyelembe véve.
A Salamon-szigeteken, hoz példát a kiadvány, a földhasználat joga a szokásjogon alapul, a halászat pedig csak a helyieknek engedélyezett. Ez szigorúan meghatározza annak módját, továbbá azt is, hogy a fogás nem értékesíthető, (legfeljebb elcserélhető) és csak háztartási fogyasztásra lehet felhasználni. Ezen szokások a nem őslakos halászok számára diszkriminatívak lehetnek.
Egyre komolyabb probléma a helyi halászok hozzáférése a védelem alá helyezett tengerparti területekhez, ahol bizonyos esetekben még a halászat is tiltott. Óvatos egyensúlyra van szükség a tengeri élővilág megőrzése és a helyi közösségek túlélése között.
Costa Rica élen jár a biológiai sokféleség megőrzését célzó területek kialakításában. Együttműködve a FAO-val a gyakorlatban is alkalmazza a már hivatkozott irányelveket, ráadásul a kishalászok aktív bevonásával. Ezen nehézsorsú emberek gyakran a belső, szárazföldi területekről érkeznek. Mégis partnerekként kezelve őket, párbeszéddel alakították ki annak módját, hogyan tudnak részesülni a tengeri erőforrásokból nem kimerítve azokat.
