44 ezer forinttól indul a tanévkezdés

Az iskolakezdésre szánt összeg tavalyhoz képest enyhén emelkedett: idén a gyermek korától függően átlagosan 44 és 142 ezer forintos költséggel számolnak a magyar családok gyermekenként. A tanévkezdési kiadások a felsőoktatásban és középiskolában tanulóknál nőttek, az általános iskolásoknál csökkentek – derül ki a Budapest Bank legfrissebb, reprezentatív kutatásából[1]. A tanévkezdés költségeinek finanszírozása érdekében a családok jellemzően öt hónapon át húzzák összébb a nadrágszíjat, valamint az aktuális havi jövedelmükből is fordítanak erre a célra.

Az új tanév közeledtével a Budapest Bank harmadik alkalommal mérte fel a magyar szülők körében, milyen kiadásokra számítanak az iskolakezdés kapcsán és a tanév közben. A megkérdezettek kétharmada számára továbbra is komoly anyagi terhet jelentenek az iskolához köthető kiadások.

Tanévindítás: a gyermek a lehető legjobbat érdemli

Az általános iskolás gyereket nevelő háztartások a tavalyi 64 ezer forinthoz képest idén 54 ezer forintos kiadásra számítanak, a középiskolás gyerekek esetében 61 ezer forint helyett 67 ezer forint lesz a várható kiadás. A felsőoktatásban tanulóknál is nőtt a várható összeg: egyetemi és főiskolás gyermekeik esetében a tavalyi 116 ezer helyett 135 ezer forinttal kalkulálnak a szülők. Jó hír a családok számára, hogy idén ősztől a 9. évfolyamig ingyenessé váltak a tankönyvek, így erre a tavalyi 12 ezer forint után idén átlagosan 9 ezer forintot kell költeniük a szülőknek. A legjelentősebb változás az általános iskolás gyermekeket nevelő családoknál figyelhető meg, ahol a tavalyi 10 ezer helyett idén mindössze 4 ezer forinttal kalkulálnak a szülők – vélhetően az alapvető tankönyveken túli kiadványok miatt.

Kép: Budapest Bank

A válaszadók több mint fele (55%) vallja, hogy részben vagy egészében az aktuális havi bevételeiből fedezi az iskolakezdés kapcsán felmerült kiadásokat, míg több mint egyharmaduk (38%) külön erre a célra, átlagosan öt hónapon keresztül takarékoskodik. Az elmúlt évhez képest 11%-kal nőtt azoknak az aránya (32%), akik a családi tartalékokból is költenek erre a célra, és 11%-kal csökkent az iskolakezdési támogatást igénybe vevők száma (22%). Idén a szülők 17%-a mondta, hogy többletmunkát vállal a felmerülő kiadások fedezése érdekében.

Bár a megkérdezettek szerint komoly anyagi terhet jelent a családok számára az iskolakezdés, ennek ellenére arra törekszenek, hogy jó minőségű felszerelést vegyenek gyermeküknek az idei tanévre: 82% nem a legolcsóbb termékeket veszi meg gyermekének, sőt, 45% a tavalyinál jobb minőségű felszerelést vásárol.

Emelkednek a tanév közbeni kiadások

Jellemzően növekedéssel számolnak a családok a tanév közben várható költségek terén. Azok a háztartások, ahol csak általános iskolás gyermek van, 37 ezer helyett 44 ezer forinttal számolnak. A középiskolás gyermekek esetében 57 ezer helyett 53 ezer forintra, míg a felsőoktatásban tanulóknál jelentősen többre, 105 ezer helyett 142 ezer forintra becsülik a családi költségvetés várható havi költségeit. Jellemzően többet költenek majd a szülők gyermekeik különóráira, az utazás és lakhatás költségeire, valamint a tandíjra költött összeg is nő. Kiugróan nagy értékű tételnek számítanak a felsőoktatásban tanulók informatikai eszközei: ezek költségét a tavalyi 11 ezer helyett idén már 24 ezer forintra becsülték havonta.

Kép: Budapest Bank

„A tanév során azonban nem feltétlenül csak kiadásokra kell számítani, hiszen a jó tanulók például ösztöndíjat is kaphatnak a kiváló eredményeik után, míg a felsőoktatásban tanulók gyakran munkát is vállalnak a tanulás mellett” – mutat rá Fatér Gyula, a Budapest Bank lakossági üzletágvezetője. „Ilyen esetekben jó, ha rendelkeznek saját bankszámlával, amelyre a szülők egyúttal akár a zsebpénzt is átutalhatják számukra. A Budapest Bank 14 éves kortól igényelhető Hello BB számlacsomagja* éppen erre kínál megoldást: a kedvező díjakon túl bankunk ügyfelei elektronikus csatornán díjmentesen utalhatnak gyermekük számlájára.”

Nő a hitelfelvételre nyitottak aránya

A magyar szülők 12%-a vett már fel korábban hitelt gyermeke érdekében – nem csak a tanévkezdéshez köthetően –, és 39%-uk elképzelhetőnek tartja, hogy a jövőben sor kerül erre. Hitelre leginkább az informatikai eszközök, bútorok és lakberendezési tárgyak vásárlása miatt van szükség, és a hazai felsőoktatási tandíjak finanszírozása is sokszor kölcsönökön keresztül történik.

A kutatást a Budapest Bank megbízásából a GfK végezte 2017 július-augusztusában, legalább egy eltartott iskolás gyermekkel rendelkező szülők körében, 600 fős mintán. A kutatás módszere: online kérdőíves felmérés rétegzett, véletlen mintavétellel a CAWI kutatási panelje segítségével.

Ötödével is lehet olcsóbb az iskolakezdés
Közeleg a szeptember, sok család már javában készül ilyenkor az iskolakezdésre, amely több tízezer forinttal is megterhelheti a családi költségvetést. A tanulók ruháztatása, a füzetek, könyvek és írószerek beszerzése nemcsak az évnyitó előtt, hanem év közben is sok kiadással jár a szülőknek – pedig lehet olcsóbb is az iskolakezdés.

Véleményvezér

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből

Hadházy Ákos szerint luxusutakra jártak a köztévé vezetői az adófizetők pénzéből 

Az adófizetők pénze könnyen vihető préda.
Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása

Egy magyar szervezet is részt vett egy olyan gyűlésen, amelynek célja az Orosz Birodalom helyreállítása 

Az Orosz Birodalom helyreállítása sok ember álma Keleten.
Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok

Fellélegeztek Európában, buktak az oroszbarátok 

EU-párti győzelem a moldovai választásokon.
Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött

Török Gábor előkapott egy dokumentumot, amikor Orbán Viktor egy politikustársa nemi identitásán élcelődött 

Elfajzott-e a Fidesz, ez a kérdés uralja a közbeszédet.
Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket

Orbán Viktor patrióta barátja egyszerűen lelőtte volna az Észtországba behatoló orosz vadászgépeket 

A cseh miniszterelnöki szék várományosa váratlanul kemény oroszellenes gondolattal állt elő.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo