Friss cikkeink


Járai és az amerikai adatok miatt

Járai és az amerikai adatok miatt 

A forintot a nap első felében Járai Zsigmond jegybankelnöknek az euróbevezetés időpontját illető szkeptikus kijelentései, délután pedig a vegyesen értelmezett amerikai adatok gyengítették a bankközi devizapiacon. Az eurót kedd délután 273,80/90 forinton jegyezték, szemben a hétfői 272,20/30-as árfolyamnál.
Több mint hét százalék lekötés nélkül

Több mint hét százalék lekötés nélkül 

A Budapest Bank (GE Money Bank) 7,25 százalékos betéti kamatot kínál az Augusztus betétszámlán elhelyezett lekötetlen megtakarítások teljes összegére.
Reklámra szövetkezők

Reklámra szövetkezők 

A mobiltelefonos reklámok új szintre emelés a szövetségkötés megnevezett célja, a Maxima és a SeeMee az sms-hirdetések piaci lehetőségeit kívánja kihasználni.
Az Otthon drága otthonai

Az Otthon drága otthonai 

Az Otthon legdrágább otthonait mutatja be abban a nyilvánosságra hozott írásában, amelyben értékelni kívánja a luxuslakások iránti keresletet.

Bevásárolt a Telenor 

A Telenor nyerte a a Mobi 63 szerb mobilszolgáltató száz százalékos tulajdonrészére kiírt versenytárgyalást. 1513 millió eurós győztes ajánlatával a Telenor 100 százalékos ellenőrzést szerez a Mobi 63-ban, s 10 éves licencet kap a GSM 900/1800 és 3G szolgáltatások nyújtására, amely az időszak lejárta után pályázat útján további 10 évvel meghosszabbítható.
Csődkörkép a növekedés jegyében

Csődkörkép a növekedés jegyében 

Jelenleg 2000 kínai állami cég sorsa bizonytalan, 2008-ra a kormány megszünteti bennük a részesedését - állapítja meg csődindexét kommentálva a Hermes.
Az idő érték

Az idő érték 

Az idő tényező értéket jelent a vásárló számára, amikor a bevásárlás helyszínéről dönt - mutat rá a MEMRB Piackutató Iroda a diszkontban vásárlók szokásait vizsgáló felmérésében.
Romló likviditással számolnak a kkv-k

Romló likviditással számolnak a kkv-k 

A kiigazítás idén még gyengébb, a jövő évben erősebb hatást fog gyakorolni a reálgazdaságra - állapítja meg az Ecostat júliusi bizalmi indexe alapján.
Vitára bocsátott keret

Vitára bocsátott keret 

Augusztus 1-jével megindul a társadalmi egyeztetés, amelynek során az új Magyarország fejlesztési stratégiába beépítik a javaslatokat, majd benyújtják az Európai Uniónak.
Újra van rá pénz

Újra van rá pénz 

Ismét igényelhető támogatás a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv (NVT) forrásaiból a termelői csoportok létrehozásának és működtetésének támogatására augusztus 1-31. között - közölte Dékány András, az agrártárca szóvivője.

Ennyi pénzért Spanyolországban... 

A terrorcselekmények többnyire visszavetik az érintett országban a külföldiek ingatlanvásárlását, ám rövid idő után minden megy a régi kerékvágásban. Így van ez Törökország esetében is, ahol a júniusi antalyai robbanás után sem szűnt meg a befektetni szándékozók érdeklődése.

Ma már büntetik! 

Azok a munkáltatók, akiket az adóhatóság rajtakapott a színlelt foglalkoztatáson, hétfőig jelenthették be büntetlenül, hogy felszámolták a jogellenes helyzetet.

Szorongató jövőkép 

A nyugdíj- és egészségpénztárak adatai nyomán az elmúlt években örömteli következtetésekre ragadtatták magukat a szakértők, nem véletlenül. A pénzügyi jogszabályok nyújtotta lehetőségeknek köszönhetően mind a munkaadók, mind a munkavállalók ösztönözve érezték magukat, hogy részt vegyenek a hosszú távú megtakarítási programokban. Az új szabályok azonban nem nyerték el a szakma tetszését.

Adjunk mindenkinek 150 ezer forintot! 

Kuvait valamennyi állampolgára egyszeri, 200 dinár (mintegy 150 ezer forint) támogatásban részesül - döntött hétfőn egyhangúlag a kuvaiti parlament.

Nincs hivatalos jelzés a nyitásról 

A hazai külügyminisztérium szerint egyelőre nem tisztázott: részleges, tehát néhány ágazatra kiterjedő, vagy teljes munkaerőpiaci nyitás várható az olasz munkaerőpiacon.

Coca-Cola, te drága 

Mint minden évben, a Business Week magazin és az Interbrand az idén is összeállította a világ száz legértékesebb márkájának listáját.

A bankokat támadják! 

A világ legnagyobb pénzintézetei soha nem látott mennyiségű biztonsági támadást észleltek az elmúlt évben a Deloitte Touche Tohmatsu (DTT) közelmúltban megjelent Globális Biztonsági Felmérése szerint.

A rövidebb a jobb? 

Az utóbbi három negyedévben a pénzpiaci alapokon belül ismét a rövidebb futamidejű alapok felé fordultak a befektetők.

Ingyenes MMS-hétvégék a Pannonál 

Augusztusban és szeptemberben minden hétvégén ingyen küldhetnek MMS-üzeneteket a pannonosok hálózaton belül. Az ingyenes MMS-küldés igénybevételéhez regisztráció sem szükséges.

Jobb, mint a Vörös Hadsereg? 

A Közép- és Kelet-Európát fenyegető legnagyobb veszélynek nevezte a Gazprom orosz állami gázmonopóliumot a román államfő, aki szerint a társaság hatékonyabb, mint amilyen a Vörös Hadsereg volt egykor, írta hétfői számában a The Moscow Times.

A Sláger csak a második 

A hallgatottság növelése érdekében év elején meghatározott stratégiai lépések következetes megvalósításával az elmúlt hónapokban folyamatosan javuló eredményeket produkált a Danubius Rádió.

A zöld könyv árnyalatai 

A GDP közel 5%-a vész el az idő előtti megbetegedések és halálozások miatt. Ez annyi, mint amennyit a kórháznak és a gyógyszertámogatásra az OEP kifizet.

Hitelességromlás - júliusban megállt? 

A forint meglehetősen érzékenyen reagál a bel- és külföldi hírekre, gyengülése azonban megállt, sőt tendenciájában erősödni kezdett - szögezi le a GKI.

Nem jó, ha trenddé válik 

Az államháztartás hiányának a csökkentését nem segíti a kamatemelési folyamat - kommentálta a monetáris tanács döntését az Ecostat igazgatója.

Nehezen épül, de nevet adnánk neki 

Eddig 382 névjavaslat és több mint 25 ezer szavazat érkezett az új M0-ás autópálya északi hídjának elnevezésére egy hét alatt - közölte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM).

Múlt heti fonákságok - Gyurcsány lábat törő kollégájával 

Nekünk mázlink, Brüsszelnek meg peche van: ha nem esik, akkor lábon várja a betakarítást a jó állapotban lévő idei gabona, s a tavalyi búzával töltött raktár.

Nagy fórum lesz Budapesten 

Befektetőknek és beruházóknak kívánják bemutatni Budapest, valamint Dél- és Kelet-Európa városainak fejlesztési célból legalkalmasabb területeit a REevolutio Budapest 2006 fórum és projektbörze keretében.

Már négymillióan 

Wizz Air diszkont légitársaság utasforgalma - a 2004 májusi indulást követően - július végén elérte a négy millió főt - mondta Kázmér Natasa a légitársaság szóvivője.

Másfél százalék kenőpénz a megrendelésért 

Az elmúlt három évben Magyarországon csökkent a korrupció gyakorisága - állapította meg most közzétett jelentésében a Világbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank(EBRD). A javuló tendencia jellemző volt az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országokban, valamint többek között a FÁK déli tagállamaiban 2002-2005 között.

"A kormány eljátszhatja a maradék hitelességét is" 

Az euróövezethez való csatlakozás céldátumának pontos meghatározására ma nincs lehetőség - mondta a gazdasági és közlekedési miniszter a Liberális Gazdasági Tanács pénteki ülését követő sajtótájékoztatóján.

Kóka újabb felelőssége 

Kóka János gazdasági miniszter lesz a versenyképesség felelőse a kormányon belül. A liberális politikus ezt maga jelentette be sajtótájékoztatón, a Liberális Gazdasági Tanács ülése után pénteken.

Gyurcsány "kirohanása" miatt 

A magyar gazdák számára elfogadhatatlan a Gyurcsány-kormány megszorító csomagja, és a Magosz visszautasítja a kormányfőnek az agrárkamara küldöttgyűlésén tett, a Magosz által a gazdákat sértőnek tartott megjegyzéseit; erről Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke beszélt pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Baj van 

Láng István kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja nevéhez fűződik az a ma már széles körben ismert VAHAVA-projekt, amely cselekvést sürget: a klímaváltozás következményeire való felkészülést. A Föld éghajlatában bekövetkezett változásokról már nem kell meggyőzni sem kormányokat, sem embereket. Baj van. De meg lehet-e állítani az éghajlatváltozás negatív tendenciáját, lehet-e még valamit tenni, és ha igen, mit annak érdekében, hogy környezetünk élhető maradjon? Mi a kormány felelőssége, s mennyi időnk maradt a cselekvésre. Erről kérdeztük a professzort.

Szombaton még mehetünk Komárnóba 

A határőrség az autóval utazóknak a győri vagy az esztergomi átkelő igénybevételét javasolja, miután a hidat felújításra lezárják három hétre.

Kóka nem engedett 

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter július 29-30-ra, szombatra és vasárnapra nem függesztette fel az érvényben lévő kamionforgalom-korlátozást, bár a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kérte ezt.

Nőttek is, csökkentek is a kamatok 

Idén júniusban a háztartásoknak nyújtott forintban denominált hitelek átlagos kamatlábai a folyószámla hiteleket kivéve csökkentek, míg a háztartási szektor betéti kamatlábai gyakorlatilag nem változtak.

Minden hetedik magyarra jut egy! 

Több volt 20 ezerrel a regisztrált gazdasági szervezetek száma 2006. I. félév végén, mint egy évvel korábban - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Jól jár velünk Ausztria 

Az Európai Unió keleti bővítésének köszönhetően nőtt a foglalkoztatottság Ausztriában. A linzi egyetemen elkészített, a maga nemében egyedülálló tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen hatással van Ausztria exportjára a szomszédos új EU-tagországok növekedése.

Közlekedésre a legtöbbet 

Az Új Magyarország Fejlesztési Tervben 6.943 milliárd forint áll rendelkezésre magyar és uniós forrásból 2007-2013. között.

Díjeső a HVB-nek 

A legjobb letétkezelőként és az elmúlt 20 év kiemelkedő minőségű befektetési szolgáltatójának is díjazott lett a HVB, s már legalább 250 elismerést tulajdonol.

Ex-közalkalmazott a munkapadnál 

Hatszáz, jelenleg még a közszolgálatban dolgozó diplomás találhat munkahelyet magának a Magyar Suzuki Zrt.-nél. A vállalat elsősorban a magasan kvalifikált alkalmazottak számát kívánja növelni.

Közpénzből inkubátorház 

Inkubátorházat építenek Mátészalkán 296,3 millió forint megpályázott támogatás felhasználásával. Célirányosabb lehet a képzés is.

Stabil magyar tulajdonú munkahelyek 

A magyar tulajdonú cégek bizonyos szektorokban ma már megbízhatóbbnak számítanak a szakértő szerint.

Szűkül az elit állások köre 

A multinacionális cégek a költségcsökkentés miatt már nem feltétlenül számítanak a legvonzóbb munkahelynek. Új jelenség, hogy akár egy elit diplomával is lehet valaki munkanélküli.

Javulnak az aktivitási mutatók 

A fiatalok munkanélküliségi rátája két százalékponttal csökkent 2006 második negyedévében.

Kemény az Apeh 

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) az első fél évben a működő gazdasági társaságoknál és a magánszemélyeknél 339,2 milliárd forint összegű hátralékot állapított meg, 2,1 százalékkal többet, mint a tavalyi első félévben

Középpontban az ember 

Mai rohanó világunkban nagy szükség van arra, hogy legyenek olyan felelős szereplők, akik időről időre átgondoltan, a tényleges igényekre választ adva segítik egy-egy közösség életét. Az Ernst & Young vezetősége szerint egy olyan multinacionális vállalat számára, amelynek elegendő emberi és pénzügyi forrás áll rendelkezésére ahhoz, hogy javítson a társadalom helyzetén, ez nemcsak lehetőség, de egyben kötelesség is.

Kft-karrier 

Az ötvenezer forintos cég közel félmilliárdos saját tőkéjű vállalkozássá vált nem mellékesen a rendszeresen visszaforgatott nyeresége révén.
Feliratkozás a Piac & Profit Online magazin hírlevelére
Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Pénzszerzés

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Cégblog

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek

Négy nap alatt kifutott a keret, elkapkodták a támogatást a cégek  

Zárul a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” program második üteme.

Gazdaság

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár

Dupla segítség a turisztikai vállalkozásoknak: hitel mellé támogatás is jár 

Páratlanul kedvező, 2,5 százalékos fix kamattal érhetők el a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start hitelei.

Infokom

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak

Az olimpia árnyoldala: a csalók már edzésben vannak 

Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo