Elöregedő megye keresi vállalkozóit!

Békés megye megközelíthetőségének javítását, a munkahelyteremtést, a kis- és középvállalkozói szektor erősítését, a szakképzés piaci igényekhez való igazítását, az idegenforgalom fejlesztését és a határmenti kapcsolatok erősítését jelölték meg a térség kitörési pontjainak egy gazdaságpolitikai fórum résztvevői Békéscsabán.

A Békés Megyei Kereskedelemi és Iparkamara által szervezett találkozón, amelyen a megye gazdasági életének vezetői mellett politikusok is kifejthették álláspontjukat Domokos László, a megyei önkormányzat fideszes elnöke, országgyűlési képviselő elmondta, hogy az önkormányzat a maga eszközeivel tud segíteni a megye leszakadásának megállításában és fejlesztésében.

Válasz a problémákra

Mint mondta elkészült egy olyan integrált fejlesztési terv, amely egyszerre képes választ adni az elöregedő megye szociális problémáinak orvoslására, a tőkehiányban szenvedő kis- és középvállalkozói szféra segítésére, és olyan infrastrukturális feladatok megoldására, amelyek segítik a vállalkozói szféra erősödését.

Domokos László példaként említette, hogy a megyei és a települési önkormányzatok együttműködésével egy olyan program indul a jövőben, amelyik segíti a vállalkozókat abban, hogy ne kelljen nekik hatalmas költséggel telephelyet építeni. Mint mondta az unió magas arányban támogatja az önkormányzatokat olyan inkubátorházak építésében, amelyeket azután a piaci ár alatt vehetnek igénybe a vállalkozók.

Továbbra is kiemelt kérdésnek nevezte a megye megközelíthetőségének a javítását, vagyis a 44-es számú főútvonal Kecskemét és Békéscsaba közötti szakaszának a korszerűsítését. A megyei elnök azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a tervekben csak Békéscsabáig szerepel a korszerűsítés, nem pedig a határig, márpedig így szinte a semmibe fog vezetni a majdani M44-es főút.

#page#

Fontos a turizmus

Vozár Márton, a kamara vendéglátó és idegenforgalmi tagozatának vezetője az idegenforgalom fejlesztését hangsúlyozta. Mint mondta előtérbe került a minőségi szálláshelyek fejlesztése, így a megye fontosabb gyógyfürdői mellé építendő négycsillagos szállodák kérdése. Vozár Márton szerint érdem felfigyelni arra, hogy a szomszédos Románia középosztálya ma már jelentős számban látogatja mind Gyula, mind Orosháza-Gyopárosfürdő létesítményeit.

Veress József, a szeghalmi térség szocialista párti országgyűlési képviselője, az MSZP megyei elnöke is a román piac kínálta lehetőségek kihasználását emelte ki. Szerinte a megyének 3-4 éve maradt arra, hogy hasznot húzzon a szomszédban kibontakozó konjunktúrával. Mint mondta, ha ez elmarad, fennáll a veszély, hogy a térség Arad "kertvárosa lesz". A befektetés ösztönzése során érdemes 3-4 nagyvállalatra koncentrálni, amelyek cégenként szintén hoznak magukkal 3-4 beszállítót is.

A tanácskozáson több vállalkozó azt hangsúlyozta, hogy a kormánynak csökkenteni kellene az adóterheket, mert sok kisvállalkozó napjainkban azért nem bővíti a cégét, mert magas a munkaerő foglakozatásához kapcsolódó közteher.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo