Szolgáltatóközpont az Arena Cornerben

Folytatja budapesti terjeszkedését a Citibank, nemzetközi szolgáltatásainak bővítése érdekében költözik be a hamarosan elkészülő Arena Cornerbe is.

Kóka János, gazdasági és közlekedési miniszter, Sajjad Razvi, a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatója és Bukovszki Attila, a Citibank International magyarországi fióktelepének vezetője a közelmúltban avatta fel a Citigroup Globális IT Szolgáltatóközpontját Budapesten. Már akkor bejelentették két újabb szolgáltatóközpont megnyitását is a magyarországi fióktelep keretei között. A két új központ közül az egyik pénzügyi kontrolling és likviditáskezelési szolgáltatásokat nyújt a Nyugat-Európában működő Citi-tagvállalatok számára. A másik, az Arena Cornerbe hamarosan beköltöző üzleti szolgáltatóközpont funkciói között általános adminisztrációs szolgáltatások szerepelnek. A meglévő központ funkcióinak bővítésével, illetve az új szolgáltatóközpontok elindításával további tehetséges magyar szakemberek számára hoznak létre munkahelyeket. Vizsgálják a további jelentős bővülés lehetőségét is középtávon. Az Arena Cornerbe való költözés kapcsán olyan stratégia szempontokat vettek figyelembe, mint a várható további bővülések, az optimális tömegközlekedés, a gazdaságos üzemeltetés és az ügyfélközpontú bérbeadói szolgáltatások, illetve a szempontok között nem utolsó sorban szerepel az üzletfolytonosság is.

A gyors létszámnövekedés miatt mára kinőtték az irodaházukat, így új helyet kellett keresnük. Olyan irodaházat választottak, mely az ambiciózus növekedési terveikhez igazodva lehetővé teszi a további bővülést is. Az irodaház kiválasztásánál olyan szempontokat is figyelembe vettek, hogy milyen az épületben az irodák kiépítése, van-e elegendő természetes fény, de a környék fejlett infrastruktúrája, a jó közlekedés és parkolási lehetőség is mind az Arena Corner mellett szóltak. Munkatársaik a szolgáltatás jellegéből adódóan 24 órás munkarendben dolgoznak, így különösen fontos, hogy legyen a környéken például metrómegálló, bolt, posta, önkormányzati ügyféliroda, orvosi rendelő, gyógyszertár, fodrász. A Hungária körút és a Kerepesi út sarkán 2007 júliusában adják át az Arena Cornert, mely a maga 29 ezer négyzetméternyi bérterületével közel 20%-át teszi ki az idén átadásra tervezett budapesti irodaingatlanoknak.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo