Százharminc dolgozóját kénytelen elbocsátani a megyei közgyűlés jóváhagyásával a Vas Megyei Markusovszky Kórház. Lakner László főigazgató információi szerint olyan dolgozóitól kénytelen megválni az 1.700 embert foglalkoztató egészségügyi intézmény, akikre a betegellátás színvonalának megtartása érdekében szükség lenne. A megyei kórház humánpolitikai osztályának vezetője a létszámleépítés részleteiről pedig azt közölte: 77 dolgozónak már felmondtak, illetve felmentették őket, 19-cel az érintettek közül közös megegyezéssel szüntetik meg a munkaviszonyt.
Az érintettek munkaviszony megszüntetését többféle módon kezdeményezték, voltak akiknek határozott időre szóló szerződését nem hosszabbították meg, vannak akik próbaidejüket töltötték és olyanok is, akik nyugdíj mellett dolgoztak, az ő munkaviszonyuk felmentéssel szűnik meg.
Az eddig elbocsátott 77 dolgozó megmaradó munkabére és annak járulékai számításai szerint 150 millió forint megtakarítást eredményez az intézmény 10 milliárd forintos költségvetésében, ami azonban csak jövőre jelentkezhet, az idén a felmondási és felmentési időre járó bérek, illetve a végkielégítések kifizetése miatt a létszámleépítés inkább többletköltséggel jár.
Megyei kórház kisebb létszámmal
Olyan dolgozóitól kénytelen megválni a vasiak kórháza, akikre a betegellátás színvonalának megtartása érdekében szükség lenne - tette közzé a főigazgató.
Véleményvezér
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett
A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.