Ellenzék nélkül is lehet reformot csinálni? - kérdezzük, bár a kormányfő ezt tényszerűen állította is. Sőt pénteken nyilvánosságra hozott döntésének megfelelően bele is fogott az ellenzékmentes reformcsinálásba. Történt volt, hogy a reformot "kezelő" bizottságot és a fejlesztés szervezetét - vezetőivel együtt - bevitte a kormányba. És bevitte a pártot magát is, amennyiben Kiss Péter kettes számú kormánytaggá avanzsálása egyet jelent a pártfegyelem kormányzati tényezővé tételével.
Voltaképpen egyetlen egy igazi akadály maradt, amelyet kerülgetni kell, az idén talán még kevésbé, jövőre már sokkal inkább. Ez az akadály a kétharmados reformjogszabályok nem is kis csoportja. Ha pedig jobban belegondolunk, elindult a versenyfutás. Az ellenzék jövő tavasszal az urnák előtt akar magának erősebb pozíciókat szerezni a még akkor is kétévnyire lévő parlamenti választásokhoz, a kormányzat pedig akkora be fogja bizonyítani, hogy képes stabilizálódó, hovatovább hatékony gazdaságot formálni, de ahhoz, hogy ne csak sejtsék, hanem érezzék is a tömegek a javulást, be kellene fejezni az átalakításokat - a reformot - is, de az ellenzék ellenállása megfosztja a jóléttől a polgárokat.
Meglehet, a (pártos) jövőképről most még talán korai elmélkedni, de biztos, hogy a mának is, a közeljövőnek is üzenet: a kormányfő nem egyszerűen személyeket cserélt, hanem a kormányzati szerkezetet változtatta meg. A kiigazítási folyamat zömét magunk mögött tudhatjuk, legfeljebb néhány kérdés az, amelyet többesélyesnek nevezhetünk. Nem tudjuk például, hogy meddig segít nekünk is az ismert lendületével az európai és főleg a német gazdasági konjunktúra, azt sem lehet egészen pontosan látni (ma még), hogy a hazai bérstatisztika milyen jelzéseket takar és milyen módon hathat az alapkamatot alakító monetáris tanácsi döntésekre, nem tudjuk, hogy az energiahordozók világpiaca békés vagy kevésbé békés körülmények között kínálja a gázt, az olajat, az áramot. Azt viszont tudjuk, hogy Brüsszelben egészségesnek és folytatandónak tartják a konvergencia-programot, közvetlen kormányzati folyamattá szerveződik az államreform és a fejlesztéspolitika, ez utóbbi során a helyhatóságok központi pénzvágya és a helyi ellenzéki politizálás eredője is átszámíthatóvá válik megkapott és elszalasztott, elriasztott forintokba.
Lehet tehát ellenzék nélkül is reformokat végrehajtani? A műveletet elkezdeni lehet - ez most meg is történik. Ha pedig jól, okosan folytatják, bölcsen kommunikálják, akkor a sikergazdaság kapujáig is el lehet jutni akár - de azon belépni csak az írek technológiájával lehet. Az írekével, valóban, nekik sikerült közös politikai akarattá gyúrni kormányzati és ellenzéki célokat. Kompromisszumok, egyezségek árán egynemű magatartást és egynemű gazdaságpolitikát alkotva átlépték a sikergazdaság kapuját. Bejött és el is terjedt, mára már a szomszédos fővárosban, Belfastban is elásták a csatabárdokat, készülnek a második ír csodára.
Ez a veszély nem fenyeget bennünket, mifelénk nem szokás a kiegyezés, a megbékélés, nagyobb a keletje a csak azért is sorskérdéssé emelt szenvedéspolitikának. Kár, hogy ezt a 21. században már egyre kisebb közönség előtt lehet előadni, így nem marad más, mint az újabb egymásnak feszülés. De most legalább át tudják számolni a "szavazók" forintra is a tétet, a magát reformszerkezetűvé formált kormányzat képessé válhat valamennyi egyszerű többséggel megszavazható reform megvalósítására, de képtelenné a stabilabb jólét feltételei megteremtésére, ahhoz ugyanis kellene az ország másik fele nevében következetesen nemet mondó ellenzék.
Vagyis: ellenzék nélkül is lehet reformot csinálni. Nem eleget, nem elégségeset, de ezen senki sem csodálkozik, hiszen ezt szavaztuk meg magunknak tavaly tavasszal, meg ezt az állapotot szeretjük is igazán, elvégre nem vagyunk írek.
