A világon minden ötödik ember több mint 48 órát dolgozik hetente - állapította meg elemzésében a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO). Ez számszerűen 614 millió dolgozót jelent, többségük a fejlődő országokban él. A listát Peru vezeti, ott a dolgozók közel 51 százaléka 48 óránál többet tölt el a munkahelyén, a második Dél-Korea 49,5 százalékkal, majd Thaiföld és Pakisztán következik 46,7, illetve 44,4 százalékkal. Nagy-Britanniában 25,7 százalék, az Egyesült Államokban 18,1 százalék ez az arány.
A meghosszabbított munkaidő elsősorban a szolgáltatási szektorban jellemző, így például a nagy- és kiskereskedelemben, a szálloda- és vendéglátóiparban, a szállításban, a távközlésben. A nemek szerinti megoszlást tekintve általában a férfiak dolgoznak hosszabban, a nőket többnyire részmunkaidőben foglalkoztatják. A helyzet javulását egyebek mellett az hátráltatja, hogy sok fejlődő országban az alacsony órabérek miatt kényszerülnek a dolgozók a többletmunkára.
Peru: (túl)munka bőven van
A többletmunka világbajnoka Peru, az ILO szerint a szolgáltatások területén igénylik a legtöbb munkaidőt az alacsonyan megfizetett alkalmazottaktól.
Véleményvezér
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett
A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Nyugdíjazott fegyvereket küld Belgium Ukrajnának, drónok ellen teljesen jók
Ezt se gondolta volna senki.