Irány Afrika!

A G8 országok afrikai kötelezettségvállalásai közvetlenül is komoly lehetőségeket jelentenek a magyar vállalkozók számára. A kontinensre évente beáramló több mint hatezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás töredéke sem hasznosul számunkra gazdaságélénkítő tényezőként - hangzott el az Ahead Africa Kht és a Geopolitikai Tanács Afrika Központjának sajtóbeszélgetésén.

A heiligendammi tanácskozás végén a résztvevők újabb 60 milliárd dollárt ajánlottak fel az AIDS, a malária és a tuberkulózis elleni küzdelemre. Ez az összeg önmagában közel kétszerese annak, amit fejlesztési segélyként évente a nemzetközi donorközösség biztosít a fekete kontinens számára.

Annak érdekében, hogy a magyar közép- és nagyvállalatok alvállalkozóként, beszállítóként piacra kerülhessenek, a kormánynak érdemes volna megfontolnia önálló, kormánymegbízotti intézmény felállítását, hiszen ez a modell már bizonyítottan bevált a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztésében is.

Az állami szektor adminisztratív és politikai támogatása nélkül sem a multilaterális, sem a bilaterális gazdasági kapcsolatok nem fejlődnek. Ez a kontinensre jellemző sajátosság olyan kényszer, amelyet tudomásul kell venni, ugyanakkor Magyarország számára gazdaságdiplomáciai érdek, hogy a nyolcak által ajánlott stratégiai partnerség üzleti hasznából már rövid távon részesítse a hazai vállalkozókat.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo