Friss cikkeink
A legjobb IT-outsourcing vállalkozás!
Több független elemző cég felmérése is első helyre rangsorolta az EDS-t IT-outsourcing területen. Elnyerte emellett a Legjobban Irányított Globális Outsourcing Vállalat címet, valamint kiváló minősítést kapott ügyfél-elégedettségi és a leggyorsabb globális növekedési mutatók alapján is.
Az online fiatalok a szexragadozók célpontjai
A Pew Internet & American Life 2006-os felmérése szerint az amerikai középiskolások 74 százaléka rendszeresen internetezik. Ők nagyon nagy célpontot jelentenek a jogszerűen működő kiadók és piaci szereplők, de ugyanakkor a csalók és a prédára lesők számára is.
Meghódítja a kiscégeket a Dynamics
A Microsoft Magyarország Dynamics-üzletága kiemelkedően teljesített idén, különösen igaz ez a most lezáruló pénzügyi év utolsó időszakára: júniusban minden munkanapra jutott egy új ügyfél. Az éves növekedés így a tavalyi eredményekhez képest 35 százalékos, amely számottevően felülmúlja az előre tervezettet.
PM kontra államelnök
PM-érv: több olyan szervezet létezik, amelynek felelős tisztségviselőit, első számú vezetőit a kormányzati periódust meghaladó időre nevezik ki.
Energia tőzsde nyílik Csehországban
Energia tőzsde nyílik Prágában július 17-én. Ez a prágai értékpapír tőzsde leányvállalata lesz, s a tőzsdén árammal fognak üzletelni - közölte kedden Prágában az energetikai tőzsdekamara elnöke, Petr Koblic.
Fejenként 11 kg e-hulladék évente!
Szakmai konferencián értékelték az elmúlt öt évben elért eredményeiket a kezelést koordináló szervezetek. Magyarországon 2002 óta működnek hivatalosan a hulladékhasznosítás koordinációjával foglalkozó szervezetek, amelyek az egyes hulladéktípusok előírt arányú hasznosítását hivatottak megszervezni. Öt év alatt több mint húsz koordináló szervezet alakult, és kiépítették azokat a jól működő rendszereket, amelyek segítségével évről-évre emelkedik a csomagolási, az elektronikai, az elem és akkumulátor, valamint a gumihulladék visszagyűjtése, hasznosítása.
VÍzre szállt támogatás
Az Avatar nevű hajót kifejezetten a Kékszalag Versenyre építette tulajdonosa a Pioneer támogatásával, azzal a céllal, hogy nyerjen a balatoni versenyen.
Célállomás az USA
Az egyszerűsített törzskönyvezési eljárási kérelmet benyújtó Richter NyRt. megapta a szükséges engedélyeket az amerikai szakhatóságtól.
Tömpe ismét vasutas
Kinevezték a MÁV-Start új vezérkarát, egy ismert névval is találkozni lehet a listában, Tömpe Istvánéval, aki nem először jut vezetői tisztséghez.
Nem szigorít, sőt
Magyarázni kénytelen a Pénzügyminisztérium az egyik szabályozást. A koalíciós egyeztetésen a "kifuttatás" könnyítésről döntöttek, nem a fordítottjáról.
Kevés cégnek van energiastratégiája
Sok vállalatnak egyáltalán nincs stratégiája energiafelhasználása hatékonyságának a javításra - állapította meg a Hill and Knowlton tanácsadó cég az Egyesült Államokra, Kanadára, Nagy-Britanniára és Kínára kiterjedő elemzésében.
Kóka két csomagot és adókönnyítést jelentett be
Adóreform-lépéseket részletezett a gazdasági miniszter, a "kisadókat" összevonva, rostálva kell majd töredék adminisztrációval teljesíteni.
Újrafelhasználást ösztönöz az új betétdíj-rendszer
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) előkészítette a hulladékgazdálkodásban a termékdíj- és betétdíj-rendszer reformját, az érdemi változások várhatóan 2010-ben lépnek életbe - mondta Dióssy László, a tárca szakállamtitkára egy szakmai konferencián kedden Budapesten.
Új távközlési céget jegyeztek be
Bejegyezték a cégbíróságon a budapesti székhelyű CrossTel Mobile Távközlési Zrt.-t. A 20 millió forintos jegyzett tőkéjű cég egyetlen tulajdonosa a luxemburgi Capital Holding AG - értesült a Napi Gazdaság.
Érdemes lesz kutatni, sok a támogatás
Alapkutatásnál akár a ráfordítás egésze is támogatható a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapból - a szerdán hatályba lépő, erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Havi száz perc ajándékba a Pannontól
Értékes és vonzó ajánlatot kínál a Pannon az új kártyás előfizetőknek.
Vendégmunkások lephetik el Ausztriát
A közép- és kelet-európai munkavállalók előtt 2009-től meg kell nyitni az osztrák munkaerőpiacot - írja a Világgazdaság.
Il Ferro: Apeh vizsgálat vár az ügyfelekre?
A közelmúltban vizsgálatot kezdett az APEH az autómatricás cégeknél. Sok kliens a havi hirdetési díj elmaradása után még egy kellemetlen ténnyel szembesül: ha korábban nem fizetett a kapott összeg után adót és tb-járulékot, most ezt kamattal és mulasztási bírsággal megfejelve kell teljesítenie.
A szoftveróriás támogatja a pekingi olimpiát
A XXIX. Pekingi Olimpiai Játékok Szervezőbizottsága (BOCOG) és a Microsoft Kina bejelentették, hogy a Microsoft kínai leányvállalata látja majd el a 2008-as pekingi olimpiai játékok szoftverrendszer-szolgáltatói és támogatói feladatait.
Dupla pénz szaktanácsadásra
Három termelői kategóriába tartozó regisztrált gazdálkodók évente kaphatnak támogatást az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból szaktanácsadási szolgáltatásokra - az erről szóló földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben jelent meg.
Az orvos egyre gyakrabban ajánlja fel
A lakosság mindösszesen egytizede számára legfontosabb tényező egy-egy gyógyszer esetében annak ára, a többség a készítmények hatásosságára és biztonságosságára figyel - hívja fel a figyelmet a GfK LHS Healthcare "Lakossági egészségfelmérés" tanulmánya. A különböző készítménytípusok közül a vényköteles szerek aránya a teljes gyógyszerköltésen belül 10 százalékkal nőtt 2004 és 2007 között.
Gyurcsány: "nem pénzt költünk..."
A nemzeti fejlesztési terv alapján kidolgozott operatív programokról az elmúlt napokban sikerült megállapodni Brüsszellel, ezzel lezárult egy szakasz az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) elkészítésében - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Nemzeti Fejlesztési Tanács hétfői ülésén.
Mol: az osztrákok nem viccelnek?
Az osztrák OMV olajtársaság hétfőn nem erősítette meg, de nem is cáfolta azt az osztrák lapértesülést, hogy 13,5 milliárd euró hitelért fordult a Barclays Bankhoz és a JP Morgan-hez.
Székhelyvita: olasz-e a bajai cég?
A magyar Cartesio Bt. változásbejegyzési kérelmet terjesztett elő a cégnyilvántartást vezető Bács-Kiskun Megyei Bíróságnál, melyben annak bejegyzését kérte, hogy székhelyét Bajáról egy olaszországi városba helyezte át. Az Európai Bíróság jövő kedden hozza meg ítéletét az ügyben.
Úgy marad, hogy megy?
Linamar Hungary Nyrt. a nem elégséges szavazat miatt a tőzsdéről nem tud kivonulni, de az anyacég az országból igen - közölte a vezérigazgató asszony.
Előtérben a fiatalok, a sportolók, a tanárok
Meg is újul és bővül is a Demján Sándor létrehozta Prima Primissima díj, az alapítás ötödik évében, az idén. Három újabb adományozó pedig színre lépett.
Jön a globális bankkártya!
Sorozatos formátumváltás előtt állnak a világ legnagyobb bankkártya cégei. Amellett, hogy minden korábbinál erősebb biztonsági előírásokat vezetnek be a meglevő kártyatársaságok, az elkövetkező néhány évben egy új nemzetközi standard jön létre az EURO zóna bankkártya feldolgozásában.
A Dynamics AX dinamikus győzelme
Az XAPT-ot választotta Microsoft Dynamics AX-alapú integrált vállalatirányítási rendszerének megvalósítására az egyik jeles amerikai nagyvállalat.
Összeolvasztott kohászat
Kezdődhet a tagvállalatok szervezeti integrációja, az új struktúra kialakítása - jelentették ki a Dunaferr tulajdonosának, a Donbass képviselői.
Felzárkózástan Miskolcon és Ózdon
Digitális iskolahálózattal és Nyíló világ középiskolai tehetséggondozó programnak igyekszik Borsod megye hátrányos helyzetét visszájára fordítani.
Megrendelésben nincs hiány
Sikereiről adott tájékoztatást a magyar piacon jól ismert svájci Stadler Rail Group. A társaság az előző évet 30 %-os árbevétel-növekménnyel zárta.
Szárnyaló sikerek, meghosszabbított akció a Pannonnál
Óriási az érdeklődés a Pannon Mobil internet csomagjai iránt.
Sok apró változás az adózásban
A vasárnapi koalíciós szerződés mellékletében a koalíciós partnerek megfogalmazták adóreform javaslataikat.
Dübörgő vállalkozásokon múlik a siker
A július 1-én vasárnap aláírt új koalíciós megállapodás értelmében a kormánypártok új kis- és középvállalkozási fejlesztési koncepciót fogadtak el.
14,5 milliárdot fizettek a véleményünkért
14,5 milliárd forintot költöttek 2006-ban a vállalatok, szervezetek és politikai pártok közvélemény- és piackutatásra a Piackutatók Magyarországi Szövetségének (PMSZ) adatgyűjtése szerint.
Milliós büntetés dohányzásért
Angliában tegnap életbe lépett a dohányzási tilalom a zárt nyilvános helyeken. A legkisebb büntetés 11 ezer, a legnagyobb 915 ezer forint - írja a Napi Gazdaság.
140 milliárd hitelt vettünk fel májusban
140 milliárd forinttal duzzasztották hitelállományukat májusban a magyarországi háztartások, így a náluk kinn lévő hitelek mennyisége a hónap végén már bőven meghaladta az 5000 milliárd forintot - olvasható ki a Magyar Nemzeti Bank statisztikáiból.
A profit(realizálás) tud fájni is
Megkezdődött a kamatcsökkentés időszaka, mivel az infláció már túljutott a csúcsponton - mutatta fel győzelmi zászló gyanánt előrejelzésében a GKI.
Adóemelésből nyugdíjemelés
Adóemeléssel beszedhető a szükséges költségvetési többlet - érvelnek a romániai alsóházi honatyák, mert eldöntötték: emelik a nyugdíjakat.
(Kicsit) boldog nép
Tavaly májusban a bejelentett kiigazítás hatására a háztartások jövőjüket pesszimistábban kezdték látni. A helyzet visszatért a rendes kerékvágásba.
El ne felejtse az új adót!
Hatályba léptek a minimálisan fizetendő adót érintő szabályok, vagyis az adótörvény legutóbbi módosításának az adóbevalláshoz kapcsolódó nyilatkozattétellel összefüggő rendelkezései.
Színterápia szett
A Zepter International Ungarn Kft., nyári országos értekezletén került hivatalos bemutatásra, és a magyarországi piaci bevezetésre a speciálisan a Bioptron Pro1 polarizáltfény-terápiás orvostechnikai készülékhez kifejlesztett Színterápia Szett.
Múlt heti fonákságok - Gyurcsány Ferencnek kinevezett Bolgár Györggyel
Farkasházy most több mint magányos, a rádióból való kirúgatása már hozzá nem illő válaszolgatásokra késztette őt, ahelyett, hogy névsort olvasna.
Százak élete forgott veszélyben a repülőtéren
Nagy-Britannia a legmagasabb fokozatú biztonsági riadót léptette életbe, miután szombaton a Glasgow-i Nemzetközi Repülőtérre két férfi egy robbanószerekkel megrakott dzsipet próbált az egyik váróterembe vezetni. Az esetet összefüggésbe hozták a két napja Londonben megtalált és fel nem robbant két másik autós bombával.
Nem lesz könnyebb az autósoknak
Módosul a biztosítási törvény július elsejével, az ügyfelekre azonban csak az a szabály vonatkozik, amely szerint a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás megszűnte után 15 napon belül ki kell adnia a biztosítónak a kártörténeti igazolást. A többi szabály a biztosítókra és ügynökökre tartalmaz előírásokat.
Miniszterek és képviselők kupája
A tizennyolcadik alkalommal megrendezésre került "Tisztelt Ász!" Társasági Tenisztornára, hagyományosan az országgyűlési képviselők és az állami vezetők kaptak meghívást.
Tömegével mennek tönkre a magyarok
A Creditreform Magyarországi Hitelezővédelmi Szövetség elkészítette a 2007. január 1. - 2007. június 30. között hivatalosan közzétett végelszámolások, csődeljárások és felszámolási eljárások statisztikai jelentését.
Roaming: Eurotarifa vagy olcsóbb ajánlat
Az előzetes bejelentésnek megfelelően június 29-én, pénteken megjelent az Európai Parlament és a Tanács rendelete a roaming-szolgáltatásról. A rendelet június 30-án lép hatályba és hatására az elkövetkező három hónapban jelentősen, esetenként 40-60 százalékkal csökkennek majd az Unión belüli roaming-szolgáltatás díjai, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság.