Eltűntek a hamis ezresek

Jelentősen csökkentek a forinthamisítások, amióta a Magyar Nemzeti Bank kivonta a régi ezreseket a forgalomból, hamis ezres pedig szinte alig van.

A jegybank szakértői az MNB negyedéves jelentése szerint 2008 második negyedévében 571 darab - 522 esetből származó - forgalomból lefoglalt forintbankjegy hamisítványt vizsgáltak, amelyekből tíz darab volt ezer forintos címletű. Tavaly az első háromnegyed évben folyamatosan emelkedett a hamis forintbankjegyek száma, hogy a harmadik negyedévben 3 727 darabon tetőzzön - ebből 3 202 volt ezres -, a negyedik negyedévtől azonban számuk a korábbi ötödére esett vissza. (Más területen nem állt le a hamisítás.)

Hamis ezer forintossal pedig az idén már csak elvétve lehetett találkozni: az idei első negyedévi 696 hamisítvány között csak egy darab ilyen címletű akadt. A hamisítások mértékének csökkenése a régi típusú, kevésbé védett ezer forintosok 2007. augusztus 31-ei, forgalomból való kivonásának köszönhető. Nyomdai eljárással a forintbankjegyeket továbbra sem hamisítják a jelentés szerint, az összes vizsgált hamisítványt valamely irodai sokszorosító eszközzel (színes fénymásolóval, nyomtatóval) állították elő.

A valutahamisítási esetek száma és a lefoglalt mennyiség kismértékben csökkent, az MNB szakértői a második negyedévben - az előző negyedévi 444 után - 295 darab különböző valutahamisítványt vizsgáltak. A hamisítványok 66 százaléka euró, 26 százaléka dollár, 8 százaléka egyéb valuta volt. A hamis euróbankjegyek előfordulása a korábbi időszakéhoz hasonló mértékű (195 darab). Magyarországon a forgalomból lefoglalt euróhamisítványok között a 200 eurós címlet a leggyakoribb.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo