Tízezer embert költöztettek ki Budapesten

Több ezer embernek kellet elhagynia az otthonát Angyalföldön szerda kora este, miután egy 500 kilogramm súlyú második világháborús bombát találtak egy építkezésen. A tűzszerészek a bomba gyújtószerkezetét kevéssel este negyed tizenegy után szerelték ki, majd felrobbantották. A lakók azután költözhettek vissza otthonaikba, hogy a bombatestet elvitték.

Az 500 kilogramm súlyú, GP típusú robbanószerkezetet a Tatai utca 82. számú társasháznál találták egy építkezésen. A rendőrség egy kilométeres körben lezárta az utakat, majd megkezdte a területen élő nagyjából ötezer ember kiköltöztetését. Sok ember csak vonakodva hagyta el a lakását, a rendőrök kettőjüket elő is állítottak, amiért ellenszegültek az intézkedésnek.

A bomba egy hat bar nyomású vezeték mellett feküdt egy gödörben. Csallóközi Zoltán hozzátette, hogy a tűzszerészek, az eddigi gyakorlatnak megfelelően most sem kérték, hogy az érintett szakaszon zárják le a vezetéket. A repeszromboló bomba vizsgálata este fél tízkor kezdődhetett meg, ekkorra sikerült mindenkit kiköltöztetni.

A helyszíni tűzszerészparancsnok elmondta, hogy a hatástalanítás rendkívül veszélyes volt, mert az eszköz orrgyújtó szerkezete megsérült, a gyújtószerkezet és környéke, valamint a bombatest pedig erősen elrozsdásodott. Hajdú Gábor közölte, hogy csak a bomba hatástalanításán négy tűzszerész dolgozott, míg munkájukat további tíz kollégájuk segítette.

A helyszínen felrobbantották

A kiszerelt gyújtószerkezetet a helyszínen felrobbantották, majd a bombatestet a központi gyűjtőbe szállították, ahol megsemmisítik. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a Vasas pályán, a Hegedűs Gyula Általános Iskolában, valamint a Nővér utcában lévő Németh László Gimnáziumban helyezte el a kitelepített embereket. Az intézményeket kizárólag emiatt nyittatták ki; az épületekben vizet osztottak, ágyakat állítottak fel.

A Béke út egyik oldalán, amelyik a kiürítésre kijelölt terület szélén volt, sok százan ültek a járdán egész este. A környék nyitva lévő boltjai és szórakozóhelyei is tele voltak. A bombatest elszállítása után a lakók szervezett formában, a mentősök, polgárőrök és rendőrök segítségével térhettek vissza otthonaikba. A zökkenőmentes visszaköltözés érdekében a BKV két autóbuszt is rendelkezésre bocsátott. Az Angyalföldön talált bombatípust 300 kilogramm amatol és TNT-keverékkel töltötték meg, és két gyújtószerkezettel látták el.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo