Hétfőtől országos razzia az utakon

Összehangolt közúti ellenőrzést tartanak július 21-23 között a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) regionális igazgatóságai a társszervezetek együttműködésével, a közutakon közlekedők, a személyszállító járművek személyzete és utasainak biztonsága érdekében - közölte a hatóság.

Az NKH közleménye szerint a vizsgálatokra az egész országban lehet számítani, ezek pedig kiterjednek egyebek mellett a járművek műszaki állapotára, a vezetési- és pihenőidőkre, a személyszállítás feltételeire és a veszélyes árut szállító járművekre. Ellenőrzik továbbá a megengedett legnagyobb tengelyterhelést, illetve össztömeget meghaladó járművekre vonatkozó szabályok betartását is.

Az ellenőrzés kiemelt feladata a személyszállítást végző vállalkozások járműveinek és személyzetének, okmányainak ellenőrzése, valamint a külföldi vállalkozások által üzemeltetett járművek és azok személyzetének nagyobb arányú vizsgálata.

Az NKH, valamint a vizsgálatokban közreműködő magyar hatóságok csatlakoznak az Európai Unió teljes közúthálózatára kiterjedő, egyidejűleg végrehajtott ellenőrzéshez.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo