Friss cikkeink
Megújuló energia - nemzetközi segítséggel
A magyar észak-alföldi, a német szász-anhalti és a spanyol valenciai régió közös kutatási-fejlesztési programot dolgoz ki a magyarországi térség megújuló energia beruházásainak előkészítésére, illetve megvalósítására - jelentette be Máthé Endre, a Nyíregyházi Főiskola rektor-helyettese annak a két napos nemzetközi konferenciának a pénteki zárónapján, amelyen az elképzeléseket egyeztették a felek.
Figyelem! Szeszesital!
Az alkohol egészségkárosító hatására figyelmeztető feliratot kell feltüntetni a jövőben Finnországban a szeszesitalok csomagolásán - rendelte el pénteken az egészségügyi minisztérium.
Kevesebb pénz a gazdáknak?
Inkább a vidékfejlesztésre költené az uniós pénzeket az Európai Bizottság, ami által csökkenne a mezőgazdaságnak jutatott támogatás.
Ne használtautót vegyen, hanem részvényt?
Az AAA AUTO Group N.V. nyilvános részvényjegyzési időszaka pénteken délután 14 órakor zárult. A komoly befektetői érdeklődésnek köszönhetően jelentős túljegyzés mellett a részvényenkénti végső kibocsátási ár 2.00 eurón (508 forint) lett meghatározva.
Öntözni is veszélyes!
Összetetten lehet csak vizsgálni az agrárszektor klímaváltozásra gyakorolt hatását. A bioüzemanyag előállítás például alternatívája lehet a fosszilis alapanyagú termékeknek, de így várhatóan még több esőerdőt vágnak ki.
Megnyílt az idei sajtófotó kiállítás
Megnyílt az előző év legjobb sajtófotóit, köztük a hírfotók kategóriájában győztes Szigetváry Zsolt sorozatát felvonultató 50. World Press Photo kiállítás pénteken Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
Fodor biciklitárolót tett a minisztérium elé
Az Autómentes Nap alkalmából Fodor Gábor a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium épülete előtt átadta Budapest első olyan kerékpár parkolóját, amely az úttesten az autós forgalomtól hódít el helyet a kerékpárok számára.
Drágul a víz, de nem mindenhol...
Az idén januártól 6,5 százalékkal emelte a vízdíjakat a veszprémi székhelyű Bakonykarszt Zrt., 2008-tól pedig 6,5-10 százalék közötti áremelést tervez - mondta Harsányi István, a cég igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón.
Olcsóbban jöhetnek szerbek, albánok
Öt balkáni országgal írt alá vízumkönnyítési megállapodást az EU. Albánia, Bosznia-Hercegovina, Szerbia, Montenegró, és Macedónia állampolgárai jelentős kedvezményt kapnak a schengeni vízumdíjból.
Miért nem indul a többi ötvenezer tüntetővel?
Hatodik alkalommal rendezik meg a fővárosban szeptember 16-a és 22-e között az Európai Mobilitási Hetet. Szombat délután, mint már minden évben, a városi kerékpáros életforma mellett tüntet - keresztültekerve a városon - a rendezők reményei szerint mintegy 50 ezer biciklis.
Gyurcsány a liberálisoknak sem kell?
Szeptember elején a miniszterelnökről száz ember közül csak húsz találta úgy, hogy inkább jól mint rosszul végzi teljesítményét. A Gallup minden korábbi mérésénél többen, 68 százalék véli úgy hogy inkább rossz a miniszterelnök munkája.
Olcsóbb, kisebb lakás kell a magyaroknak?
Pénteken délután 2 órakor a nagyközöség számára is megnyílt és vasárnap estig tart nyitva a Syma csarnokban a 11. Lakásvásár; Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke a megnyitón elmondta, hogy 200 kiállító jött el, akik többsége maga építette fel a standját, így már a látvány is változatos.
A menedzsereké lekonyult
Az euróövezet beszerzési menedzsereinek véleményét tükröző gyorsindexeket adott ki szeptemberről a londoni RBS/NTC Economics pénteken és ezek egyértelműen tükrözik a nyugat-európai magánvállalatok illetékeseinek aggodalmát a hitel- és likviditási válság kapcsán. A szolgáltatásokra vonatkozó index 2005. augusztusa óta a legkisebb értéket mutatja, a feldolgozóipari PMI-index is közel kétéves mélypontjára került.
Kalandorok veszélyeztetik a Balatont?
Elveszhet a balatoni táj szépsége, ha meggondolatlanul történnek a fejlesztések. Viszont a beruházásokra és a vállalkozókra szüksége van a térségnek.
Egyszerűbb adók, kemény Apeh
Csökkenő adminisztráció, kevesebb adójogcím, a gazdaság kifehérítése - ezek lehetnek a jövő évi adópolitika főbb vonalai.
Magyarokat keres a BMW!
Augusztus elsejével nemzetközi beszerzési irodát nyitott Magyarországon a BMW csoport, így első alkalommal a régió beszállítói számára közvetlenebb lehet a kapcsolat a bajor konszernnel.
1660 százalékkal nőtt a NOD32
Az Inc. magazin 2007-ben is összeállította az Egyesült Államok leggyorsabban növekvő magánkézben lévő cégeinek 500-as listáját. A NOD32 antivírust gyártó ESET amerikai leányvállalata az elmúlt három évben 1 657,5 %-kal növelte eladásait, így a 89. helyre került.
Övön alulit kapott a Microsoft
Az IBM magán-, üzleti-, közszolgálati-, oktatási felhasználók - számára ingyenesen elérhetővé tette legújabb fejlesztésű IBM Lotus Symphony elnevezésű, vállalati igényeknek is megfelelő szoftvercsomagját.
Tudja, mi az a petabyte?
Ekkora a mérete a világ jelenlegi legnagyobb adattárházának, amelyet a Sybase IQ tömörítési hatékonyságának köszönhetően sikerült megvalósítani.
Bolyai-díj, idén negyedszerre
Az idei évben, szeptember 30-án, negyedszerre kerül átadásra a Bolyai-díj, melyet Dr. Sólyom László, a Magyar Köztársaság Elnöke nyújt át annak a magyar tudósnak, akinek munkásságát a Díjbizottság kiemelkedőnek minősíti.
Bevonják az 1 és 2 forintost
A Magyar Nemzeti Bank 2008. március 1-jén bevonja a készpénzforgalomból az 1 és 2 forintos érméket - derül ki a jegybank közleményéből.
Brüsszeli magyar klub alakult
Megkezdte működését a Brüsszeli Magyar Gazdasági Klub a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Brüsszeli Képviseletének és a Belgiumi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodájának szervezésében. A szervezők elképzelései szerint a klub célja egy aktív, informális kapcsolatrendszerű csoportosulás kialakítása.
Ha akar, kockáztathat...
Az OTP Magánnyugdíjpénztár a kötelező törvényi előíráshoz képest egy évvel korábban, 2008. január 1-jével elindítja a választható portfoliós rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a magánnyugdíjpénztárba befizetett tagdíjakat a pénztártagok az általuk kiválasztott kockázatú befektetési csomagnak megfelelő várható hozam mellett fektessék be.
Akik a legnagyobbat ugrották...
Az Up Klub a Legdinamikusabban, startoló, fejlődő magyar cégek klubja. Azok a tehetséges vezetők hozták létre, akiknek cége nettó árbevétele megalakulásuk /vagy átalakulásuk/ évében meghaladta az 100 millió forintot.
Vállalkozók tízezerei dőltek ki
A konvergencia program megkezdése óta, az elmúlt egy év alatt mintegy 70 ezer egyéni vállalkozó tevékenysége szűnt meg, vagy azért mert visszaadta az engedélyét, vagy azért, mert visszavették tőle azt - közölte az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke egy békéscsabai fórumon.
Kétmillió magyarnak tiszta víz sem jut!
Magyarországon közel kétmillió lakásban nem garantált a tiszta ivóvíz és a lakások csak 67 százaléka csatornázott - ezeken az arányokon javítana a kormány, amikor bemutatta a most induló környezetvédelmi pályázatait.
Okos gépek, zabolátlan globalizáció
Nemcsak a hőmérő higanyszálának 40 fok fölé kúszása vagy új, soha nem hallott betegségek felbukkanása sokkolhat bennünket, de a gazdasági életben is számtalan meghökkentően új jelenséggel szembesülünk. A napjainkban zajló változások többsége a formálódó információgazdaság és a - nem kis részben ennek köszönhető - globalizáció zabolátlan erejének a megnyilvánulása. Az információs technológia futótűzszerű elterjedése nélkül a globalizáció is sokkal lassabban haladt volna előre, és nem élezte volna ki annyira végletesen a nemzetek versenyét. Az okos gépek révén a digitalizált információk válnak az egész gazdasági élet legfőbb mozgatóerejévé, energiaforrásává.
A szemét-áradat megállítható
Meg se érezték az idei nyár pdf és xls csatolmányt tartalmazó levél-szemét-áradatát az IronPort Email Security felhasználói, mert a cég szerint ez a megoldás más logikával szűri ki a spameket, mint versenytársai, így gyorsabb reakcióidőt és nagyobb biztonságot tesz lehetővé.
Elfogadták a 600 milliárdos programot
Az Európai Unió vidékfejlesztési bizottsága egyhangú szavazással elfogadta az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programot - jelentette be Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kormányszóvivői tájékoztatón.
Bicikliutak országszerte 56 milliárdból
A gazdasági tárca elképzelései szerint a következő hét évben kétezer kilométernyi kerékpárút, illetve sáv épül.
Környezettudatos cégeket keres Szeged
A hulladékok okozta környezetszennyezés csökkentése és a köztisztaság javítása érdekében indítja el Tisztább Szegedért Akció (TISZA) elnevezésű programját a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. - jelentette be Szabó Ferenc, a cég ügyvezetője.
15 milliárdos piacon az SAP
New Yorkban jelentette be az SAP szoftveróriás új, középvállalatokra kidolgozott vállalatirányítási megoldását SAP Business ByDesign néven.
Kóka Budapestet jelölné központnak
Bár a tagállamok vonakodnak, az Európai Bizottság energiaipari reformot hirdetett, melyben a termelés és a szállítás szétválasztását javasolják.
Nem hagyják magukra az új cégvezetőket
A tanácsadásra várják az új cégvezetőket. A személyes, kétoldalú találkozókon a témában jártas szakemberek a partnerek.
Meleg ebédet akar a magyar
A lakosság háromnegyede szeretne munka közben meleg ételhez jutni, amiben nagy segítség lehet a meleg étkezési utalványok utóbbi években megfigyelhető térhódítása. Ez nemcsak a dolgozóknak előny, hiszen a kereskedelmi egységek hatvanhat százaléka bízik az étkezési jegyeknek köszönhető forgalomnövekedésében. A gond az, hogy a kedvezményezettek száma alig változott öt év alatt.
Csökkenti a benzinárat az APEH
A következő hónapban három forinttal kevesebbért lehet elszámolni az ólmozatlan benzint. Aki ezt az árat alkalmazza, mentesül a számla benyújtása alól.
Kézműves tananyag a világhálón
A kézművesek oktatását segítik az IKT eszközeinek felhasználásával. Ingyenes tananyag került fel a világhálóra.
Kilenc országban kutathatja
A védjegykutatás egyszerűsítését célzó szolgáltatást indítottak térségünkben. Egy kérelemmel akár kilenc országról kapható tájékoztatás.
Tízszer annyit bűnöznek a románok
Nyolcszorosára nőtt a román állampolgárságú bevándorlók elkövette bűncselekmények száma Londonban 2007 első félévében az előző év hasonló időszakának adataihoz képest a brit sajtóban szerdán ismertetett rendőrségi adatok szerint.
Nem érdemes pályázni
Kiírták a vállalkozások kutatásait ösztönző pályázatot, de nem mindenkinek érdemes pályázni. Egy későbbi változtatás több forrást jelenthet a cégeknek.
Művészeti Társdíj 2007
Egyedülálló díjat alapított tavaly az AEGON Magyarország Zrt., amely ezzel is szeretné elismerni és támogatni a kortárs magyar művészeket. Az AEGON Művészeti Díj azért is különleges és jelentős kezdeményezés, mert társdíj is kapcsolódik hozzá: erre az AEGON Művészeti Díjjal elismert író jelölhet kortárs magyar művészt, olyan valakit, aki valami rendkívüli, kiemelkedő jelentőségű művet alkotott, s a társdíjjal járó figyelem, publicitás és anyagi elismerés segítheti őt a további pályáján.
Új üzleti park Hatvanban
Hatvani Kapu elnevezéssel, új 18 hektáros üzleti parkot létesített Hatvan határában a Fakthorn Ingatlan Befektető Társaság - jelentették be szerdán Hatvanban.
Van még tennivalónk!
Az Európai Unió hivatalos honlapján tagállamonként, vállalatokra lebontva publikálja az egyes kibocsátók számára allokált kibocsátható széndioxid-mennyiséget, illetve a tényleges (hitelesített) kibocsátási adatokat. A Deloitte környezetvédelmi munkacsoportja a lista alapján készítette el a kibocsátás változásának összehasonlító, régiós értékelését. Természetesen fontos figyelembe venni, hogy az első két év változásaiból hosszútávra ható következtetéseket csak korlátozottan lehet levonni, ennek ellenére a részeredmények elemzése is fontos közös jövőnk szempontjából.
Ön figyel biztonságára?
Az információ hatalom. Nem csoda hát, ha a birtokosai nemcsak a megszerzésére, hanem a védelmére is költenek. Ma már a hazai üzleti szférát is növekvő informatikai biztonsági tudatosság jellemzi. Olyan cégekkel, amelyek egyáltalán nem védik informatikai rendszereiket, szinte kizárólag a mikro- és kisvállalati szegmensben találkozhatunk, 50 fő felett szinte minden gazdálkodó igénybe vesz valamilyen biztonsági megoldást, de a kicsik is sokat ledolgoztak a lemaradásukból.
Zsír, kalória? Köszönjük, nem!
A GfK Hungária Étkezési szokások felmérésének 2007. évi adatai szerint a fogyasztók első és legfontosabb élelmiszerekkel szembeni elvárása a jó minőség. Kortól és nemtől függetlenül fontos továbbá a kiszemelt áruféleségek megfelelő ár-érték aránya, és a frissességet a szállítási idő lerövidülése révén biztosító hazai eredet. A mesterséges adalékanyagok, az egészségre ártalmasnak tartott magas zsír- és kalóriatartalom kiküszöbölésére a hölgyek a férfiakkal szemben nagyobb figyelmet fordítanak.
"Keress, hogy segíthessünk!"
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) megvalósította modernizációs programjának első ütemét, amelynek keretében a kirendeltségek majd felében, 80 helyen vezette be az Új Szolgáltatási Modellt. A modell lényege, hogy a munkakeresők önállóan és aktív módon vegyenek részt új állásuk megtalálásában, úgy, hogy igénybe veszik a munkaügyi központokban kínált modern informatikai és egyéb tájékozódási lehetőségeket.
Szigorú és korszerű a Magyar Telekom
A legújabb, nemzetközi GRI G3 irányelveknek megfelelő Fenntarthatósági Jelentést adott ki a Magyar Telekom a 2006-os tevékenységeiről és eredményeiről. A jelentést környezetvédelmi szempontból limitált példányszámban nyomtatták ki, de elektronikus formában is hozzáférhető a Telekom weboldalán.
Autodesk a fenntartható fejlődésért
Az Autodesk Inc., a 2D-s és 3D-s tervezői szoftvermegoldás szállító arra hívja fel a figyelmet, hogy környezetünket, erőforrásainkat csak akkor őrizhetjük meg a jövő generációi számára, ha már a tervezés során tudatosan alkalmazzuk a fenntarthatóság alapvető szempontjait.