Amikor a tudatlanság tízezres károkat okoz

Átfogó információbázis jelent meg az interneten a hazai mobil-, vezetékes telefon-, televízió- és internetszolgáltatói kínálatról. A többféle szempont alapján is összehasonlítási lehetőséget nyújtó oldalon nem csak a fővárosi, de a vidéki érdeklődők is megtalálják lakóhelyük összegyűjtött szolgáltatói kínálatát.

Sokan, több fórumon beszélnek a telekommunikációs szolgáltatások kínálati piacának áttekinthetetlenségéről, az egyes régiókban uralkodó látszatversenyről. Miközben a vélekedéseknek gyakran van alapja, az alulinformáltság is problémát jelent a vidékiek számára.

A felhasználók nagy része nincs tisztában azzal, hogy ugyanarra a szolgáltatásra akár 10-15 szolgáltató ajánlata közül is válogathatnak, és hogy ennek megfelelően a szolgáltatói árak is széles skálán mozognak. Például ugyanolyan sávszélességű internetcsomagok havi díjai esetenként több ezer forinttal is eltérhetnek egymástól - nyilatkozta a július 15-én megnyílt telkopiac.hu webáruház fejlesztését végző IDS-Team Kft. képviselője. Nyilas Anita hangsúlyozta, a mostantól rendelkezésre álló portálnak éppen az a célja, hogy bárki számára könnyű eligazodást nyújtson a lakossági és kisvállalati szegmens számára kínált távközlési szolgáltatások között, valamint egyszerűsítse és támogassa a gyors ügyintézést.

A távközlési szolgáltatók és szolgáltatások túlságosan Budapest-központúakká váltak - hívta fel a figyelmet a szakember. Ugyanakkor annak ellenére, hogy a vidék is kezd felzárkózni, még sokan egyáltalán nem élnek a megnövekedett választékból adódó lehetőségekkel. A telkopiac.hu ezen is változtat majd - tette hozzá Nyilas Anita.

A teljes kínálat bemutatását célul kitűző új honlapon a hazai telekommunikációs szolgáltatásokat minden különösebb szakértelem nélkül, néhány egyszerű kérdés megválaszolásával, másodpercek alatt le lehet kérdezni, és a többségét meg is lehet majd azonnal, online rendelni. A webáruház árai nem lesznek drágábbak a szolgáltatók árainál, sőt, a tervek szerint a portálnak saját akciói is lesznek.

A kezdeményezést a tájékoztatás szerint a távközléspiaci szereplők örömmel fogadták és támogatják. A neves és ismert távközlési szolgáltatók mellett a kisebb, vidéki kábelcégek is folyamatosan csatlakoznak a rendszerhez.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo