Lakáspiac: hiába várunk, egyre drágább lesz

Korábban a lakások 90 százaléka a január-május, illetve a szeptember-december időszakban kelt el. Mára azonban a nyár első két hónapjáig terjed az ingatlanpiaci szezon, az augusztus viszont továbbra is halott a lakáspiacon. Az előrejelzés szerint így lesz ez idén is, ugyanakkor szeptemberben a legtöbb befektető árat emel majd. Az áremelésre az adhat okot, hogy 2008 első negyedévében az építési engedélyek száma több mint 30 százalékkal, az eladatlan lakások "készlete" pedig kb. 15 százalékkal csökkent.

A június és július még vonz érdeklődőket a piacra, az augusztus azonban továbbra is teljesen "halott". Korábban a lakások 90 százaléka a január-május, illetve a szeptember-december időszakban kelt el, mára azonban a nyár első két hónapjáig terjed az ingatlanpiaci szezon - áll a Forest Hill Natura Park beruházója által a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Az anyag rámutat arra, hogy a nyári börzéken egyre többen érdeklődnek a "zöld" lakóparkok iránt: ingatlanpiaci marketingkutatások szerint 1990 óta Budapest lakóinak száma több mint 14 százalékkal csökkent. Ebben a természetes fogyás mellett, szerepet játszott a fővárosból kiköltözők viszonylag jelentős száma.

Ezzel egy időben a fővároson belül a lakosság eloszlása folyamatosan átrendeződött. A belső kerületek létszámcsökkenése meghaladja a 20 százalékot. Többségük a városon kívülre, esetleg "zöld" lakóparkba költözött. A dugók, a városban egyre nagyobb mértéket öltő szmog - ezek mind kedveznek a "zöld" lakóparkok iránti kereslet növekedésének. A zöldre vágyó pestieket célozzák meg például az úgynevezett Natura-lakóparkok. Ennek első példája a Csillaghegyen épülő ForestHill NATURA, amelynek honlapján dugók, sztrájkok, stb. után érzékelhetően növekszik az érdeklődők száma.

Budapesten nem ez az egyetlen projekt, amely ilyen "zöld" filozófia mentén próbálja elérni a város centrumából elvágyódó vevőket. Ilyen például a 10 milliárd forint beruházási összegű, XI. kerületi Sasad Resort (a GTC beruházása) és a II. kerületben, 3 milliárd forint beruházással megépülő Pasarét Residence (Európa Ingatlanbefektetési Alap projektje), amelyek ősfás környezetben, az átlagnál nagyobb zöldfelülettel rendelkező lakásokat kínálnak.

Valamennyi "zöld" fejlesztésnél fontos, hogy kisebb lakásszámú házak legyenek egymás mellett. A földszinti lakások többsége ezekben kertkapcsolatos. Az említett lakóparkokban az építkezések nyomán felső közép- és felső kategóriás otthonok létesülnek - olvasható az elemzésben. (A lakóparkokban élők 45 százaléka panelből költözött új lakásába, és 50 százalékuk 5-10 évig ott kíván élni.)

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo