Autókölcsözőé az "Év Menedzsmentje"

A Wallis Csoport Az Év Menedzsmentje díjjal jutalmazta a Sixt Magyarország vezetőségének 2007-es teljesítményét. A csoport autókölcsönzéssel és tartós bérlettel foglalkozó tagját tavaly már nemzetközi mezőnyben is elismerték: a német Sixt AG franchise partnereként 85 ország közül nyerte el a Leggyorsabban Fejlődő Sixt Leasing képviselet díját.

A Wallis Csoport - melynek összevont árbevétele 2008-ban meghaladta a 85 milliárd forintot, adózott eredménye pedig 13,4 milliárd forint volt - júniusban Tiszafüreden tartotta Nyári Menedzsment Konferenciáját. Az eseményen a csoport minden tagja - többek között a Sixt Magyarország, a Wallis Ingatlan, a Wallis Motor, a Polar Mobil, az ALTEO, a WING Zrt. és a Milton - részt vett. A partnertalálkozón adták át Az Év Menedzsmentje díjat, melyet minden évben a csoport kiemelkedő teljesítményt nyújtó vezetősége kap meg. 2008-ban az autókölcsönzéssel és tartós bérlettel foglalkozó Sixt Magyarország menedzsmentje érdemelte ki a címet. "A Sixt nemcsak a korábbi években is mutatott dinamikus fejlődését tudta fenntartani, de számos kiemelten fontos partnerrel alakított ki együttműködést" - emelte ki Müllner Zsolt, a Wallis Csoport vezérigazgatója.

A vállalat olyan ügyfelek számára nyújt tartós bérleti és flottakezelési szolgáltatást, mint a Levi's, a Kerakoll, az Avaya vagy az Adverticum Zrt., így összesen mintegy 2500 cégautó flottamenedzsmentjét látja el. Az üzletág megnövekedett feladatainak ellátására a cég 2007-ben alapította meg a Sixt leasing - Wallis Autópark-kezelő Kft.-t.  Az üzletág tavalyi eredményei alapján 85 partnerország közül elnyerte a német Sixt AG Leggyorsabban Fejlődő Sixt Leasing Partner díját.


2007-ben a Sixt autókölcsönzés üzletága is tovább bővült. Gépkocsiparkja 15 százalékkal nőtt, míg a foglalások száma több mint 20 százalékkal haladta meg az előző évit. A bővülés eredményeképpen a tavalyi évben a vállalat új, a nemzetközi Sixt sztenderdeknek megfelelő irodába költözött.

Az Év Menedzsmentje díj odaítélésekor a Wallis Csoport ezen eredmények mellett a stratégiai célok teljesülését, valamint az objektív merőszámokkal kifejezett - így többek között az éves árbevételt és eredményt magába foglaló - növekedést értékelte.  A díjat Müllner Zsolt vezérigazgató és Veres Tibor elnök adta át.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo