Fellélegezhetnek a bajaiak

Tranzit út épül Baján az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében, mely 2009. után tehermentesíti a város lakott területeit.

Az 51. és 55. számú főutak eddig keresztül haladtak a belvároson, a közel 3 km-es, 1,65 milliárd forintból épülő útszakasz azonban lehetővé teszi majd Baja észak-keleti elkerülését. Megvalósulásával a város belterületén csökken a forgalom és a környezetszennyezés, növekszik a közlekedésbiztonság.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az uniós közlekedésfejlesztésért felelős intézményrendszer vezetőivel aláírta a Bács-Kiskun megyei kikötővárosban az EU társfinanszírozást biztosító támogatási szerződést. A projekt lebonyolításáért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. felelős. A beruházás teljes költsége bruttó 1,650 milliárd forint.

A beruházás első szakaszát 2004-ben adták át. Az 55. sz. főút átvezetése a Duna felől a Kaszás u. nyomvonalán a belterület keleti szélén épített körforgalomig, valamint a két főút közös elkerülő szakasza déli irányban a Szegedi útig (55. sz. főút) - az ott épített körforgalomig - már elkészült.

A most kezdődő építkezés az 51. sz. főút észak-keleti forgalmát vezeti el a lakott területekről, biztosítva ezzel a szekszárdi és a dunaújvárosi Duna hidak felől érkező tranzitforgalmat. A beruházás ezt követő szakasza a déli országhatár felé irányuló átmenő forgalomtól is mentesíti majd a belvárost.

A megelőző hatásvizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a beruházás eredményeképpen kedvezőbb utazási körülményeket, a megyeszékhely, a főváros könnyebb elérését várhatják a közlekedők, ami jelentősen kihat a régió gazdasági potenciáljára, a foglalkoztatás bővülésének lehetőségére. Ugyancsak a hatásvizsgálat eredménye, hogy a szóban forgó szakaszon évente átlagosan 80 balesettel kevesebbre lehet számítani, a rendezett forgalmi viszonyok között javul a közlekedés biztonsága, csökken az utazási idő.

Az építkezés várhatóan 2008. harmadik negyedévében kezdődik, az átadás 2009. negyedik negyedévében tervezett. Az épülő nyomvonal a város belterületét elkerüli, de annak közelében mezőgazdasági területeken halad, s két csomópontot tartalmaz. Az építkezés idejére az útépítéssel elzárt, döntően mezőgazdasági művelésű területek megközelítésére párhuzamos megerősített földutak készülnek.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo