A 3300 kilométer távolság és az évenkénti egy-két törökországi földrengés biztos, míg a tavaszelőn még 2009-es első kapavágást és az 5 milliárd eurós kivitelezési költséget már csak az álmok között lehet számon tartani. Ilyenformán mindegy is, hogy a Gergely-naptár stabil, s a dollár-euró kurzus egyre kiszámíthatatlanabb, hiszen bejelentették: legalább egy évet csúszik a kezdés, s nem 5 milliárd euróba, hanem legkevesebb 12 milliárd dollárba kerül Eurázsia nagy közös produktuma, a Nabucco.
És most már azt is tudjuk, Közép-Ázsiától Nyugat-Európa közepéig egy nagy pakkban kapja meg a világ azt, amit Budapest már megkapott egy másik beruházás, a kormányzati negyed formájában. De vegyük sorra a történteket, hogy láthassuk, hol és hogyan függ össze a még és a már nem létező projekt.
Boldogságos örömmel tervezik, s egyre több kormányzati programban lehet olvasni is részleteket a Nabucco nevű vezetékről. Ha Gyurcsány Ferenc nem rohan el a múlt héten a közép-keleti lelőhelyek országainak államfőihez, akkor a rózsaszín és/vagy lila ködöt nem kezdi el felváltani a fekete-fehér, s egyben eléggé ritka levegőjű közeg. De elrohant. Gáz volt - és ehhez nem fért kétség - a magyar miniszterelnök talpa alatt, csakhogy a talpa akkor éppen mintegy 3000 kilométernyire álldogált Budapesttől.
A kormányfői kiruccanás kapásból két új - maradjunk a színeknél - árnyalatot ajándékozott a Verdi-opera címét kölcsönző tervnek. Az egyik a hazai szín, a másik a nemzetközi. Az a bizonyos negyed a Nyugati pályaudvar mögött csak azért lett volna szerencsés, mert viszonylag szerény és megtérülő állami befektetés fejében jóval kevesebb közpénzből - mi több, különlegesen energiatakarékosan - működő hivatali épületekbe zsúfolta volna be a minisztériumokat. A VI. kerületi helyhatóság és a jobboldal szeretetéből fakadóan megbuktatott terv és építészeti kuriózum után a múlt hétre már csak annyi maradt, hogy utólagos elszámoltatás címen ellenzéki oldalról megint hozzáraktak pár zsáknyi virtuális forintot a nem létező portéka nem létező költségeihez is. Miközben sehol sincs, drágul és drágul a kormányzati negyed. Éppen úgy, mint az eurázsiai nagytestvér Nabucco: sem mi, sem fiaink nem fogják látni a tavasszal 5 millárd eurós, nyáron 12 milliárd dolláros beruházást, mely 3300 kilométeren nincs és rövid, közép és hosszú távon nem is lesz sehol, ha csak a késlekedés a biztos. De legalább exportálhatjuk a kormányzati negyed elszámoltatására specializálódott politikusainkat a Nabucco "gazdáit" ellenőrző ellenzékhez, keressék csak az ott elköltött jókora összegeket.
Míg a magyar kormányfő Közép-Ázsiában vizitelve keresgélte a Nabuccoba töltendő szénhidrogént, addig megérkezett az amerikai csőposta Európába. A The Wall Street Journal és a The Washington Times kárhoztatta a magyar kormányzatot. Az előbbi azért, mert - pestiesen szólva - nem akar pofára esni. Azaz - írja az újság - a Nabucco-vezetékkel az az egyik fő gond, hogy nehéz megtalálni a gázt, amellyel meg lehet majd tölteni, az azt építő vállalatok ugyanis nem termelnek ki gázt. Majd garantáltan nem Arany Jánostól kölcsönözött ornitológiai információval is előállt a Gazprom alelnökére hivatkozó lap: az orosz Déli Áramlat és Északi Áramlat programmal szembeni ellenállás Európát energiaéhínségre ítéli, s ahogy a közmondás tartja, "nem lehet a fülemülét tündérmesékkel etetni". Honunk költőjére hajazva csak az jut eszünkbe, jobb énekes madarak mifelénk annak a bírának dalolnak, akinek jobbról is meg balról is tesznek valamit a zsebébe, oroszra fordítva: annak, akinek vannak "áramlatai" és van gáza is.
A másik amerikai újság szerint a helyzet nem költői, hanem nagyon is prózai: "a Nabucco-vállalkozás alapvetően azért akadozik, mert az európaiak megosztottak a kérdésben. Sem Brüsszel, sem a nagyobb nyugat-európai országok vezetői nem állnak ki nagyon határozottan a terv mellett, mert egyikük sem akarja magára haragítani Oroszországot."
Mi itt Budapesten tudunk igenis következetesen kiállókról, akik talán nem is egy egyszeri retúrjegyet, hanem bérletet váltottak a magyar kormányfőnek a Közép-Keletre. Ezzel mintha abbéli reményüket is kifejeznék, hogy Gyurcsány nem veszik komolyan saját magát, és téli moszkvai kijelentését, miután a Déli Áramlatról sikerült megállapodni, Magyarország több figyelmet fordít a Nabucco-projektre. A mi azóta megkettőzött erejű ellenzékünk következetes, csak diverzifikálni akar, de ha lehet, egyoldalúan... A Fideszre hangolt, Nabuccora vágyó SZDSZ kiáll saját maga és áprilisi igehirdetése mellett, az akkori MTI-közlemény szerint ugyanis a Szabad Demokraták Szövetsége továbbra is elkötelezett a Nabucco-projekt mellett, hiszen az nem kizárólag energiapolitikai, hanem biztonságpolitikai és geo-stratégiai kérdés is hazánk számára.
Tanulhatnának a szlovénok, az osztrákok és a németek is a magyar régi, és új - avagy régi-új - ellenzéktől: ha van gáz a le nem fektetett csőben, ha nincs, kiállnak az arról szóló terv mellett. Az ingadozó Ljubjana persze épp a napokban állapodott meg hivatalosan is Oroszországgal a Déli Áramlatban, függetlenül attól, hogy vezet-e a kertek alatt a mai szlovén papák-mamák dédunokáinak idejében Nabucco, vagy sem. Németország és Ausztria kormánya - nem uniós, hanem alanyi jogon - ugyancsak a Déli Áramlat mellett tette le voksát.
Vajon reméljük-e, hogy Gyurcsáy Ferencet azeri és türkmén villámlátogatása meggyőzte arról, az energiahordozóban roppant gazdag házigazdák csak egy apróságot várnak el tőlünk, kegyeskedjünk odavezetni azt a 3 ezer kilométernyi csövet, amelybe a kínai és orosz vevők kiszolgálása után nekünk is töltögetnek téli tüzelőt. E közép-keleti hírrel pedig érdemes a kormányfőnek fideszes és SZDSZ-es bátorítói elé odaállni és közölni: van gáz!
Esetleg azt: gáz van!
Bár így mégsem tanácsos, mert az ellenzék válasz ilyenkor akár azért, mert van sapkája, akár azért, mert nincs sapkája - van gáza vagy nincs gáza - talán az lenne: csőre tölts!
