Hihetetlenül olcsón árul tojást és tésztát az egyik politikai párt

Kedvezményes tojás- és tésztavásárt indít a Demokratikus Koalíció országszerte – jelentette be a párt elnöke, mert szerinte a tojás árának egy év alatti 20 százalékos emelkedése megugorhatatlan feladattá tette a nagybevásárlást családok százezreinek.

Dobrev Klára a párt közösségi oldalára kedden feltöltött videóban elmondta: náluk 20 darab tojás fog 780 forintba kerülni és nem 10, mint a boltokban, és két csomag tésztát lehet majd venni 360 forintért, nem egyet.

Hozzátette, ez kicsi segítség, de az elmúlt hónapokban a DK sok ezer embernek tudott segíteni az országszerte megtartott gyümölcs-, tészta- és tojásvásárokkal. „Ha mással nem, akkor egy normális hétvégi ebéddel” – jegyezte meg.

Azt is mondta: ezek a kis segítségek jól mutatják, hogy egy baloldali párt, egy baloldali kormány számára a legfontosabb az emberek hétköznapi élete. „Nekünk kidolgozott programunk van arra, hogy hogyan lehet megállítani Magyarországon az árak emelkedését, amelyet a jobboldali Fidesz-kormány okozott a gyenge forinttal és a teljesen kókler gazdaságpolitikájukkal” – fogalmazott a DK elnöke.

(MTI) 

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo